PL: Ten Hag szerint Ronaldo megtagadta a játékot a Tottenham ellen

Vágólapra másolva!
2022.10.21. 15:18
null
Erik ten Hag szerint Ronaldo megtagadta a pályára lépést a Tottenham ellen (Fotó: AFP)
Mint arról korábban beszámoltunk, az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) hétközi fordulójában a Manchester United hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Tottenhamet. A mérkőzésen csere volt az MU ötszörös aranylabdás portugál sztárja, Cristiano Ronaldo, aki a Rayo Vallecano elleni felkészülési meccshez hasonlóan ismét már a lefújás előtt az öltözőbe vonult. Az MU ezt követően a Chelsea elleni szombati rangadóra nem nevezi a portugált, de az esetre Ronaldo után Erik ten Hag menedzser is reagált a „kékek” elleni találkozót felvezető sajtótájékoztatón.

„Erik, (Ronaldo) megtagadta, hogy pályára lépjen szerda este?” – hangzott az újságíró kérdése az esetről, mire Ten Hag egy határozott „Igennel” felelt.

A sajtótájékoztatón a menedzser nem kívánt belemenni az ügy részleteibe. Arra a kérdésre, hogy mi hangzott el a Ronaldóval történt beszélgetése alkalmával, és arra is, hogy Ronaldo visszakerülhet-e a csapatba, Ten Hag csak a klub közleményére hivatkozott.

„Hogy milyen beszélgetés volt Cristiano és köztem, az szerintem egyértelműen kiderül a közleményből.”

„Igen (visszakerülhet – a szerk.). Ez is benne van a közleményben. Ő egy fontos tagja a keretünknek” – fogalmazott Ten Hag a Chelsea elleni meccset megelőző sajtótájékoztatón.

„Egy csapat vagyunk és ennek a csapatnak vannak normái és értékei, amiket kezelnünk kell. A Rayo Vallecano elleni mérkőzés után elmondtam, hogy ez elfogadhatatlan, de nem ő (Ronaldo) volt az egyetlen, ez mindenkire vonatkozott. Most, amikor másodszor is előfordult, következményekkel kell, hogy járjon az ilyen tett és ez meg is történt. Nem lesz ott a Chelsea ellen, ami nagy hiányosság lesz számunkra. Bár hiányozni fog, úgy gondolom, hogy a csapat mentalitása és hozzáállása szempontjából ez fontos dolog, szóval mi most a Chelsea-re koncentrálunk és ez a legfontosabb” – húzta alá Erik ten Hag.

Mint ismert, Cristiano Ronaldo egész nyáron szeretett volna távozni Manchesterből, de ügynöke, Jorge Mendes hiába kopogtatott több klubnál is, azok nem tettek hivatalos ajánlatot a portugál sztárért, aki családi okokra hivatkozva hagyta ki a „vörös ördögök” ausztráliai edzőtáborát, a Rayo Vallecano elleni felkészülési mérkőzésen pedig még a lefújás előtt elhagyta az Old Traffordot.

ANGOL PREMIER LEAGUE
12. FORDULÓ
MANCHESTER UNITED–TOTTENHAM HOTSPUR 2–0 (0–0)

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 10 9 1 24–10 +14 27
2. Manchester City 10 7 2 1 33–10 +23 23
3. Tottenham Hotspur 11 7 2 2 22–12 +10 23
4. Chelsea 10 6 2 2 15–10 +5 20
5. Manchester United 10 6 1 3 15–15 0 19
6. Newcastle United 11 4 6 1 18– 9 +9 18
7. Liverpool 10 4 4 2 22–12 +10 16
8. Brighton & Hove Albion 10 4 3 3 14–11 +3 15
9. Fulham 11 4 3 4 19–20 –1 15
10. Brentford 11 3 5 3 18–17 +1 14
11. Crystal Palace 10 3 4 3 12–13 –1 13
12. AFC Bournemouth 11 3 4 4 10–23 –13 13
13. West Ham United 11 3 2 6 9–12 –3 11
14. Southampton 11 3 2 6 10–18 –8 11
15. Everton 11 2 4 5 8–12 –4 10
16. Leeds United 10 2 3 5 11–15 –4 9
17. Aston Villa 11 2 3 6 7–16 –9 9
18. Wolverhampton Wanderers 11 2 3 6 5–14 –9 9
19. Leicester City 11 2 2 7 17–24 –7 8
20. Nottingham Forest 11 1 3 7 7–23 –16 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik