PL: szakadó hóesés és Arsenal-gála a The Hawthornsban

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2021.01.02. 22:51
null
Négyszer ünnepelhettek az Arsenal játékosai (Fotó: AFP)
Az Arsenal lendületes játékkal 4–0-ra nyert a West Bromwich Albion otthonában az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 17. fordulójának szombati mérkőzésén.

Szakadó hóesésben indította az új évet a győzelmi útra visszalépő Arsenal, amely a korábbi hetekhez, hónapokhoz képest szokatlanul jó tempóban kezdte a West Bromwich Albion elleni meccset. Az észak-londoniak már a 3. percben tesztelték Sam Johnstone-t, az angol kapus Héctor Bellerín lövését védte lábbal, míg a kipattanót Bukayo Saka bombázta a védőkbe.

A folytatásban sem vettek vissza a vendégek, és a félidő közepén egy remek egyéni alakítással sikerült is megszerezni a vezetést: Kieran Tierney kerülte meg a bal szélen a védőjét, akit ezután egy befelé húzott csellel is átvert, majd jobbal nagyszerűen kilőtte a hosszú sarkot (0–1).

Még fel sem ocsúdott a kapott gólból a West Brom, az Arsenal máris megduplázta az előnyét, ráadásul egy szenzációs összjátékot megkoronázva: Bellerín passzát Emile Smith Rowe tette tovább Sakának, a szélsőtől Alexandre Lacazette-hez került a labda, aki kapásból Smith Rowe elé pörgetett, végül a bepasszt Saka terelte a kapuba (0–2). Tizenkét átadás néhány másodperc alatt, remek támadás volt!

A szünet előtt a hazaiaknak is megvolt az esélyük a gólszerzésre, az igazán nagy lehetőséget azonban Lacazette hagyta ki, a francia támadó csúnyán becsapta Braniszlav Ivanovicsot, de már nem tudta ellőni Johnstone mellett a labdát. Így sem lehetett elégedetlen Mikel Arteta, akinek csapata először vonulhatott kétgólos előnnyel pihenőre a bajnokság jelenlegi kiírásában.

A második félidőben a hóeséssel nem, a vendégrohamokkal azonban továbbra is meg kellett küzdenie Sam Allardyce együttesének, amely előtt néhány másodpercre felpislákolt a remény, ám hiába lőtte a kipattanót a kapuba Callum Robinson, a csapattársa lesen volt, így nem adták meg a gólt.

A következő percek Lacazette-ről szóltak, előbb némi flipperezést zárt le a csatár, majd nem sokkal később Tierney beadását lőtte kapásból a kapuba (0–4).

Az Arsenal július óta először szerzett négy gólt a Premier League-ben, és sorozatban harmadszor nyert.

ANGOL PREMIER LEAGUE
17. FORDULÓ
West Bromwich Albion–Arsenal 0–4
(Tierney 23., Saka 28., Lacazette 61., 64.)
Korábban
Brighton–Wolverhampton 3–3
(Connolly 13., Maupay 46. – 11-esből, Dunk 70., ill. Szaissz 19., Burn 34. – öngól, R. Neves 44. – 11-esből)
Crystal Palace–Sheffield United 2–0
(Schlupp 4., Eze 45+6.)
Tottenham Hotspur–Leeds United 3–0 (Kane 29. – 11-esből, Szon Hung Min 43., Alderweireld 50.)
Péntek
Everton–West Ham United 0–1 (Soucek 86.)
Manchester United–Aston Villa 2–1 (Martial 40., Bruno Fernandes 61. – 11-esből, ill. B. Traoré 58.)
Vasárnap
13.00: Burnley–Fulham (Tv: Spíler1)
15.15: Newcastle United–Leicester City (Tv: Spíler1)
17.30: Chelsea–Manchester City (Tv: Digi Sport1) – élőben az NSO-n!
Hétfő
21.00:
Southampton–Liverpool (Tv: Digi Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 16 9 6 1 37–20 +17 33
2. Manchester United 16 10 3 3 33–24 +9 33
3. Tottenham 16 8 5 3 29–15 +14 29
4. Leicester City 16 9 2 5 29–20 +9 29
5. Everton 16 9 2 5 26–20 +6 29
6. Chelsea 16 7 5 4 31–18 +13 26
7. Aston Villa 15 8 2 5 29–16 +13 26
8. Manchester City 14 7 5 2 21–12 +9 26
9. Southampton 16 7 5 4 25–19 +6 26
10. West Ham 17 7 5 5 24–21 +3 26
11. Arsenal 17 7 2 8 20–19 +1 23
12. Leeds United 17 7 2 8 30–33 –3 23
13. Wolverhampton 17 6 4 7 18–24 –6 22
14. Crystal Palace 17 6 4 7 22–29 –7 22
15. Newcastle 15 5 4 6 17–24 –7 19
16. Burnley 15 4 4 7 9–20 –11 16
17. Brighton & Hove Albion 17 2 8 7 21–28 –7 14
18. Fulham 15 2 5 8 13–23 –10 11
19. West Brom 17 1 5 11 11–39 –28 8
20. Sheffield United 17 2 15 8–29 –21 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik