Matával és RVP-vel nyert az MU; Southamptonban ikszelt az Arsenal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.28. 20:41
null
Mata bemutatkozott, Van Persie gólt szerzett
A listavezető Arsenal 2–2-es döntetlent játszott a Southampton otthonában a Premier League 23. fordulójában. A Manchester Unitedban bemutatkozott Juan Mata, de a „vörös ördögök" a visszatérő Robin van Persie és Ashley Young góljával győzték le a Cardiffot.

MANCHESTER UNITED–CARDIFF CITY

Juan Mata érkezése reménnyel töltötte el a Manchester United szurkolóit. A csapat régen látott gödörben van, de a rekordigazolás spanyol érkeztével minden megfordulhat – legalábbis Manchester vörös felében ebben bíztak. No meg abban, hogy Robin van Persie és Wayne Rooney sérülés után visszatért a csapatba. Utóbbi a kispadon kapott helyet, előbbi a kezdőben a Cardiff elleni bajnokin. Hat perc után kiderült, ez bizony jó húzás volt David Moyes menedzsertől.

Antonio Valencia fejese a lécen csattant, majd Van Persie ismétlésénél hatalmasat védett David Marshall kapus. Pechére azonban ismét érkezett a holland csatár, és újabb lehetőségét már nem hibázta el – a kapuba fejelt. 1–0

Mondhatni, nagy baj ezután már nem történhetett az MU-val, a legutóbbi 27 meccsükön ugyanis veretlenek maradtak a „vörös ördögök", amelyen RVP a kapuba talált. Van Persie amúgy is fantasztikus, pályafutása során már harminc különböző csapatnak talált be a Premier League-ben. A jelenlegi élvonalbeli csapatok közül mindössze a Hull "maradt még szűz" Van Persie-től.

A mérkőzésen természetesen a Manchester United irányított, a második félidő elején pedig megszerezte a megnyugtató második találatot. Ashley Youngot is felpörgethette talán Mata érkezése, mert olyan szép gólt lőtt, mint tette Manchesterbe igazolás után nem sokkal. Az angol középpályás kicsit befelé vezette a labdát, majd a tizenhatos előteréből a hosszú alsóba kanyarította a labdát. 2–0

Az MU tehát immár Matával hozta a kötelezőt.

Fonte és Giroud is betalált (Fotók: Reuters)
Fonte és Giroud is betalált (Fotók: Reuters)

SOUTHAMPTON–ARSENAL

A Southampton nagyon bátor támadójátékkal rukkolt ki, amivel alaposan meglepte az Arsenalt (a londoni csapat önmagához képest pocsékul játszott az első 45 percben), az első negyedórában nagyon beszorultak a saját tréfelükre a londoniak. Gól azonban csak a 21. percben született, Luke Shaw bal oldali beadását követően José Fonte fejelt a bal alsó sarokba, Nacho Monreal nem tudta megállítani a védőt. 1–0

A 36. percben Santi Cazorla beadását követően Fonte szabadított fel gyanús körülmények között, ugyanis beleért kézzel a labdába, de a játékvezető nem ítélt büntetőt a vendégeknek. Egy perccel később Monreal hozott össze majdnem egy újabb gólt, felszabadítása Steven Davis testéről Sam Gallagher elé pattant, aki azonban öt méterről nem tudott eredményes lenni. A félidő hajrájában közel járt az Arsenal az egyenlítéshez, Mesut Özil jobb oldali szögletét követően Laurent Koscielny terelte kapura a labdát négy méterről, de Artur Boruc óriási bravúrral hárítani tudott.

A második játékrész eleje igazi gólparádét hozott, az Arsenal négy perc leforgása alatt fordítani tudott , előbb Bacary Sagna lekészítését követően Olivier Giroud lőtt szép gólt sarokkal (1–1), majd Santi Cazorla lőtte ki a jobb alsó sarkot 16 méterről az 52. percben (1–2). Nem sokat késett azonban a Southampton válasza, két perccel Cazorla gólja után Adam Lallana volt eredményes Jay Rodriguez lekészítését követően (2–2).

A 80. percben jött az újabb fordulat, Mathieu Flaminit kiállította a játékvezető, miután páros lábbal csúszott rá Morgan Schneiderlin bokájára. Ennek ellenére csak az utolsó percekben szorult be kapuja elé az Arsenal, a Southampton viszont nem tudott újabb gólt szerezni, így döntetlennel ért véget a mérkőzés.

A Liverpool–Everton derbiről bővebben itt olvashat!

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
23. FORDULÓ
Southampton–Arsenal 2–2 (Fonte 21., Lallana 54., ill. Giroud 48., S. Cazorla 52.)
Manchester United–Cardiff City 2–0 (Van Persie 6., A. Young 59.)
Norwich City–Newcastle United 0–0
Swansea City–Fulham 2–0 (Shelvey 61., Chico 75.)

KÉSŐBB
Liverpool–Everton 4–0 (Gerrard 21., Sturridge 33., 35. és Suárez 50.)
Crystal Palace–Hull City 1–0 (Puncheon 16.)

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 23 16 4 3 45–21 +24 52
2. Manchester City 22 16 2 4 63–25 +38 50
3. Chelsea 22 15 4 3 43–20 +23 49
4. Liverpool 23 14 4 5 57–28 +29 46
5. Tottenham 22 13 4 5 29–26 +3 43
6. Everton 23 11 9 3 35–24 +11 42
7. Manchester United 23 12 4 7 38–27 +11 40
8. Newcastle 23 11 4 8 32–28 +4 37
9. Southampton 23 8 8 7 31–27 +4 32
10. Swansea 23 6 6 11 29–33 –4 24
11. Aston Villa 22 6 6 10 22–29 –7 24
12. Norwich City 23 6 6 11 18–35 –17 24
13. Hull City 23 6 5 12 22–29 –7 23
14. Crystal Palace 23 7 2 14 15–31 –16 23
15. West Bromwich Albion 22 4 10 8 24–29 –5 22
16. Stoke City 22 5 7 10 22–36 –14 22
17. Fulham 23 6 1 16 22–50 –28 19
18. West Ham 22 4 6 12 22–33 –11 18
19. Sunderland 22 4 6 12 21–36 –15 18
20. Cardiff 23 4 6 13 17–40 –23 18
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik