PL: Shearer szerint Kane jövőre távozhat a Tottenhamtől

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.03.26. 11:02
null
Harry Kane eddig egyetlen trófeát sem nyert a Tottenhammel (Fotó: AFP)
Alan Shearer, az angol labdarúgó Premier League történetének legeredményesebb játékosa szerint Harry Kane jövőre elhagyja a Tottenham Hotspurt, ha a csapat nem nyer semmilyen trófeát.

 

A 26 esztendős válogatott támadó 2004-ben került a Spurs akadémiájára, és 2009 óta játszik a felnőttcsapatban, de eddig sem hazai, sem nemzetközi szinten nem szerzett első helyet az észak-londoniak színeiben.

Sajtóértesülések szerint Kane nem zárja ki az eligazolás lehetőségét, és nyitott lenne arra is, hogy a következő szezont már a Manchester Unitednél kezdje meg.

„Azt gondolom, hogy ha a következő tizenkét hónapban nem nyer semmit, akkor el kell igazolnia” – nyilatkozta Shearer, aki 260 góllal vezeti a PL legeredményesebb játékosainak örökranglistáját.

A combhajlítóizom-sérüléséből jelenleg is lábadozó Kane most 136 találatnál jár, Shearer szerint pedig a következő években meg is döntheti a rekordot, de ehhez számos tényező szükséges.

„Kérdés, hogy milyen lesz az erőnléte, hol játszik és ott milyen sikereket ér el. Ha egészséges és sokat tud futballozni, illetve marad a PL-ben, akkor egy napon összejöhet neki, de nem lesz könnyű” – fogalmazott a 49 éves Shearer, aki 1992 és 2006 között 441 bajnoki meccsen érte el a 260 gólt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik