PL: Rui Patrício szörnyű fejsérülést szenvedett – újabb Wolves-játékosért aggódhatunk

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.03.15. 23:27
null
Súlyos fejsérülést szenvedett a Wolves kapusa (Fotó: AFP)
A Liverpool 1–0-ra legyőzte a Wolverhampton Wandererst az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 28. fordulójának utolsó mérkőzésén, ám a találkozó után a hazaiak kapusának, Rui Patríciónak a fejsérülése szolgáltat beszédtémát.

 

A hazaiak kapuvédője egyik csapattársával ütközött a mérkőzés hajrájában, és egyből látszott, nagy a baj. Conor Coady sajnos nem tudta időben elhúzni a lábát, és így a térdével fejen találta a kicsúszó Rui Patríciót. A 33 éves portugál kapust sokáig nem is merték nagyon megmozdítani, ápolása több mint tíz percig tartott.


A szituáció végén Mohamed Szalah labdája a kapuban kötött ki, ám miután a hálóba került a labda, az asszisztens beintette a lest. A vonalazgatás után kiderült: jogosan. Azt már sosem tudjuk meg, elkerülhető lehetett-e volna az ütközés, ha a játékvezető segítője előbb beinti a lest – aki egyébként a rájuk vonatkozó szabály szerint járt el, amikor végigengedte az akciót. Mindenesetre egy hasonló játékhelyzetben sérült meg az idény elején a Liverpool hátvédje, Virgil van Dijk is, aki egy lesszituáció végén ütközött a kapussal és szenvedett térdszalagszakadást.

A Wolverhampton rendkívül peches ebben az idényben sérülések terén, hiszen az Arsenal elleni mérkőzésén támadója, Raúl Jiménez szenvedett koponyatörést.

A mérkőzésről bővebben ide kattintva olvashat!

ANGOL PREMIER LEAGUE
28. FORDULÓ

Wolverhampton Wanderers–LiverpoolFC0–1 (DiogoJota 45+2.)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 30 22 5 3 64–21 +43 71
2. Manchester United 29 16 9 4 56–32 +24 57
3. Leicester City 29 17 5 7 53–32 +21 56
4. Chelsea 29 14 9 6 44–25 +19 51
5. West Ham 28 14 6 8 42–32 +10 48
6. Liverpool 29 13 7 9 48–36 +12 46
7. Everton 28 14 4 10 40–37 +3 46
8. Tottenham 28 13 6 9 47–30 +17 45
9. Aston Villa 27 12 5 10 39–28 +11 41
10. Arsenal 28 12 5 11 37–29 +8 41
11. Crystal Palace 29 10 7 12 31–47 –16 37
12. Leeds United 28 11 3 14 43–46 –3 36
13. Wolverhampton 29 9 8 12 28–38 –10 35
14. Southampton 29 9 6 14 36–51 –15 33
15. Burnley 29 8 9 12 22–37 –15 33
16. Brighton & Hove Albion 28 6 11 11 29–36 –7 29
17. Newcastle 28 7 7 14 28–45 –17 28
18. Fulham 29 5 11 13 22–36 –14 26
19. West Brom 29 3 9 17 20–57 –37 18
20. Sheffield United 29 4 2 23 16–50 –34 14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik