PL: „Pontot érdemeltünk volna az ország legjobb csapata ellen”

Vágólapra másolva!
2014.11.01. 21:34
Mint ismert, a listavezető Chelsea hazai pályán 2–1-es győzelmet aratott az újonc Queens Park Rangers felett az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) tizedik fordulójában. A vendégek menedzsere, Harry Redknapp szerint megérdemeltek volna egy pontot a Stamford Bridge-en mutatott teljesítményükért.

„Remek munkát végeztünk az ország legerősebb csapata ellen. Elégedett vagyok, mégis csalódott. Nem azt mondom, hogy jogtalan tizenegyest fújt be a játékvezető, de nem volt látványos szabálytalanság. A bíró azt a döntést hozta meg, amit helyesnek látott, nem gondolom, hogy Hazard feldobta volna magát” – emlékezett vissza Redknapp a 75. percben történtekre, amikor a hazaiak tizenegyeshez jutottak, majd néhány másodperccel később megszerezték a győztes gólt.

„Nem feltett kézzel léptünk pályára, az elvégzett munkánkért megérdemeltünk volna egy pontot. A meccs nagy részében természetesen a Chelsea irányított, de a második félidőben többször is veszélyt teremtettünk a kapuja előtt. Jó teljesítményt nyújtottunk, csak nem sikerült elérnünk, amiért jöttünk” – tette hozzá a szakember.

A Queens Park Rangers a tizedik fordulót követően az utolsó előtti, 19. helyen áll a Premier League-ben, de hátránya csak két pont a bennmaradást jelentő helyen álló Leicester City mögött.

PREMIER LEAGUE
10. FORDULÓ
Arsenal–Burnley 3–0 (A. Sánchez 70., 91., Chambers 72.)
Chelsea–Queens Park Rangers 2–1 (Oscar 32., E. Hazard 76. – 11-esből, ill. Austin 62.)
Everton–Swansea City 0–0
Hull City–Southampton 0–1 (Wanyama 3.)
Leicester City–West Bromwich Albion 0–1 (Cambiasso 47. – öngól)
Stoke City–West Ham United 2–2 (Moses 33., M. B. Diouf 56., ill. E. Valencia 60., Downing 73.)

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 10 8 2 26–10 +16 26
2. Southampton 10 7 1 2 21–5 +16 22
3. Manchester City 9 5 2 2 19–10 +9 17
4. Arsenal 10 4 5 1 18–11 +7 17
5. West Ham 10 5 2 3 19–14 +5 17
6. Swansea 10 4 3 3 13–10 +3 15
7. Liverpool 10 4 2 4 13–13 0 14
8. Manchester United 9 3 4 2 16–13 +3 13
9. Everton 10 3 4 3 19–17 +2 13
10. West Bromwich Albion 10 3 4 3 13–13 0 13
11. Newcastle 10 3 4 3 11–15 –4 13
12. Stoke City 10 3 3 4 10–12 –2 12
13. Hull City 10 2 5 3 13–14 –1 11
14. Tottenham 9 3 2 4 11–13 –2 11
15. Aston Villa 9 3 1 5 4–14 –10 10
16. Crystal Palace 9 2 3 4 13–16 –3 9
17. Leicester City 10 2 3 5 11–16 –5 9
18. Sunderland 9 1 5 3 8–17 –9 8
19. Queens Park Rangers 10 2 1 7 9–20 –11 7
20. Burnley 10 4 6 5–19 –14 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik