PL: Pellegrini mázlista, erős csapatot hagytam rá - Mancini

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.18. 14:29
null
Mancini Pellegrinire mutogat, többet vár el korábbi csapatától (Fotók: Action Images)
Roberto Mancini, az angol Premier League-ben szereplő Manchester City korábbi menedzsere szerint Manuel Pellegrininek erős csapatot adott át, amellyel a chileinek minden évben trófeát kell nyernie.

Manuel Pellegrini egyre nagyobb nyomás alá kerül. Az angol bajnoki címvédő szombaton 1–0-s vereséget a Burnleytől, így hatpontos hátrányba került a Chelsea-vel szemben. A Manchester City a Bajnokok Ligájában sem áll jól, 2–1-re kikapott a Barcelonától a nyolcaddöntő első mérkőzésén, azaz szerda este idegenben, a Camp Nouban kell(ene) javítania.

A chilei menedzser ennek ellenére nem félti az állását, pedig Mancini szerint jobban tenné. Pellegrini 2013-ban vette át az alakulatot az olasz szakembertől, aki szerint utóda szerencsés, hogy ilyen gárdát kapott tőle.

„Pellegrini mázlista, hogy ennyire erős csapatot hagytam rá, ráadásul utána még meg is erősíthette az együttest – mondta a jelenleg az Intert irányító Mancini a CNN-nek. – A City Anglia legerősebb csapata, ezzel a kerettel minden évben trófeát kell nyernie!”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik