PL: ölelkezésért adna sárga lapot az egyik brit politikus

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.01.14. 18:05
null
Költői kérdés, hány sárga lapot látunk a képen Julian Knight értelmezésében? (Fotó: AFP)
Julian Knight, a brit parlament digitális, kulturális, média- és sportbizottságának (DCMS) elnöke azt javasolta, kapjanak sárga lapot azok a labdarúgók, akik a koronavírus-járvány ideje alatt is ölelkezéssel, illetve kézfogással ünneplik csapatuk gólját – számolt be róla a Magyar Távirati Iroda.

 

Az MTI felidézte, a politikus csütörtökön kifejtette, hogy a futballisták az ölelkezéssel és a kézfogással rontják a világjárvány elleni óvintézkedések hatékonyságát, és túlzásba vitt gólörömükkel rossz üzenetet küldenek az országos veszélyhelyzet idején.

„A játékvezetők sárga lapot adnak mezlevételért, és ebben az esetben is megtehetnék ugyanezt. Aki megkockáztatja, hogy másvalaki elkapja a koronavírust, az is sportszerűtlen, nem igaz?" – magyarázta Julian Knight.

A Premier League irányelvei kimondják, hogy kerülni kell a felesleges kapcsolatot, különösen az ellenfél játékosaival. Ez magában foglalja a kézfogást, a pacsizást és az ölelést is. Éppen ezért jelentős visszhangot kapott a médiában, hogy a Manchester City nyolc játékosa összeölelkezve ünnepelte Phil Foden gólját a Brighton ellen 1–0-ra megnyert szerdai bajnoki meccsen. Több csapatról is napvilágot láttak olyan öltözői videók, amelyeken a futballisták együtt ünneplik sikerüket az FA-kupa harmadik fordulójában.

Clive Efford, a DCMS tagja szerint az ilyen ünneplésekkel megsértik a nemzeti egészségügyi szolgálat (NHS) munkatársait. Jonathan Van-Tam angol tisztifőorvos-helyettes szintén felszólította a labdarúgókat, hogy viselkedjenek felelősségteljesen, és fejezzék be a közös ünneplést.

Josep Guardiola, a Manchester City vezetőedzője szerint furcsa és kínos, ha egy játékos gólt szerez, de senki nem ünnepel vele.

„Ötször-hatszor teszteltek minket az elmúlt tíz napban. Mindenki negatív lett. A szabadban vagyunk, ahol a vírus kevésbé agresszív. Követni fogjuk, amit a liga illetékesei mondanak, de nem tudom, képesek leszünk-e betartani. Lehet, hogy rendkívüli önkontrollt kell gyakorolnunk" – tette hozzá a katalán szakvezető.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik