PL: nehézkesen indult – nagyon sima lett; legyőzte a Wolvest a Liverpool

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2020.12.06. 22:10
null
A vártnál nagyobb arányú győzelmet aratott a Liverpool (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 11. fordulójának vasárnapi záró mérkőzésén a Liverpool tekintélyt parancsoló eredményt ért el a Wolverhampton ellen.

 

Jobban kezdte a találkozót a Wolverhampton, amely az első félidőben több helyzetet is kialakított. A Liverpool azonban a kaput eltaláló első lövéséből gólt szerzett: Mohamed Szalah használta ki Coady hibáját, aki egy felívelést próbált meg mellel átvenni, pechére a labdát pont az egyiptomi játékosnak készítette le, aki köszönte szépen és értékesítette a ziccert (1–0). A szünet előtt nagyon közel kerültek az egyenlítéshez a vendégek: Coady ezúttal is a főszerepben volt az ellenfél büntetőterületén belül dobta fel magát. A játékvezető először tizenegyest ítélt, ám miután kihívták és visszanézte az esetet, visszavonta az ítéletet – a sárga lap azonban a műesésért elmaradt.

A fordulás után egyre jobban játszott a Liverpool, amely kilenc percen belül pontot tett a mérkőzés végére: előbb az 58. percben Georginio Wijnaldum (2–0), majd a 67. percben Joël Matip is bevette a kaput (3–0), s a hajrában Nélson Semedo öngóljával alakult ki a végeredmény (4–0).

Győzelmének köszönhetően a Liverpool pontszámban ismét beérte az éllovas Tottenhamet.

ANGOL PREMIER LEAGUE
11. FORDULÓ, VASÁRNAPI MÉRKŐZÉSEK

Liverpool–Wolverhampton Wanderers 4–0 (Szalah 24., Wijnaldum 58., Matip 67., Nélson Semedo 78. – öngól)
Korábban
Sheffield United–Leicester City 1–2 (McBurnie 26., ill. A. Pérez 24., Vardy 90.)
West Bromwich Albion–Crystal Palace 1–5
(Gallagher 30., ill. Furlong 8. – öngól, Zaha 55., 68, Benteke 59., 82.)
Tottenham Hotspur–Arsenal 2–0 (Szon Hung Min 13., Kane 45+1.)
Hétfőn
21.00:
Brighton & Hove Albion–Southampton (Tv: Digi Sport1)
Szombaton játszották

Burnley–Everton 1–1
(R. Brady 3., ill. Calvert-Lewin 45+3.)

Manchester City–Fulham 2–0 (Sterling 5., De Bruyne 25. – 11-esből)
West Ham United–Manchester United 1–3 (Soucek 38., ill. Pogba 65., Greenwood 68., Rashford 78.)
Chelsea–Leeds United 3–1 (Giroud 27., Zouma 61., Pulisic 90+3., ill. Bamford 4.)

Newcastle United–Aston Villa – elhalasztva

AZ ÁLLÁS
1. Tottenham 11 7 3 1 23– 9 +14 24
2. Liverpool 11 7 3 1 26–17 +9 24
3. Chelsea 11 6 4 1 25–11 +14 22
4. Leicester City 11 7 4 21–15 +6 21
5. Manchester United 10 6 1 3 19–17 +2 19
6. Manchester City 10 5 3 2 17–11 +6 18
7. West Ham 11 5 2 4 18–14 +4 17
8. Southampton 10 5 2 3 19–16 +3 17
9. Everton 11 5 2 4 20–18 +2 17
10. Wolverhampton 11 5 2 4 11–15 –4 17
11. Crystal Palace 11 5 1 5 17–16 +1 16
12. Aston Villa 9 5 4 20–13 +7 15
13. Newcastle 10 4 2 4 12–15 –3 14
14. Leeds United 11 4 2 5 16–20 –4 14
15. Arsenal 11 4 1 6 10–14 –4 13
16. Brighton & Hove Albion 10 2 4 4 14–16 –2 10
17. Fulham 11 2 1 8 11–21 –10 7
18. Burnley 10 1 3 6 5–18 –13 6
19. West Brom 11 1 3 7 8–23 –15 6
20. Sheffield United 11 1 10 5–18 –13 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik