PL: Mourinho szerint a bajnoki cím megszerzése miatt nyomás lesz a Chelsea-n

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2020.11.28. 11:47
null
Mourinho vasárnap ismét megküzd Lamparddal (Fotó: AFP)
José Mourinho, a Tottenham menedzsere nyugodtan várja a Chelsea elleni vasárnapi rangadót a Premier League-ben, legalábbis abban a tekintetben, hogy szerinte a házigazda rivális és annak szakvezetője játszik majd nyomás alatt.

A listavezető együttes portugál mnedzsere kiemelte: a nyári átigazolási piacon a Chelsea nagybevásárlása jelentősen megnövelte a londoni rivális esélyeit a bajnoki címre. Ő hasonlót élt át, amikor korábban a Chelsea, a Real Madrid és az Internazionale edzője volt.

„Amikor favoritnak számítasz, pontosan tudod, hogy miért vagy az. Ezt el kell fogadnod, és pluszban meg kell küzdened ezzel a fajta nyomással és felelősséggel” – nyilatkozta Mourinho. Hozzátette: korábbi klubjait az átigazolási piacon a bajnokok közé sorolták erőteljes politikájuk miatt.

„Nekem is meg kellett küzdenem ezzel a nyomással. De ezt most nem nekem kell kezelnem, hanem másoknak” – mondta.

A Chelsea a nyáron több mint 200 millió fontot költött Edouard Mendy, Timo Werner és Kai Havertz megszerzésére, így a Frank Lampard vezette londoni együttes bajnoki címre való esélyei növekedtek.

Mourinho két részletben hat és fél évig irányította a Chelsea-t, amelyben Lampard számított az egyik kulcsemberének. Utóbbi – aki két bajnoki címet és egy FA Kupát nyert ebben az időszakban – visszautasította azokat az újságírói utalásokat, melyek szerint rossz viszonyban lenne korábbi mesterével.

„Mindig jó volt a viszonyunk. Amikor mi rivális nagycsapatokat irányítunk, annak hatása lehet a kapcsolatunkra. Nem rossz értelemben. Nekem semmiféle problémám nincs vele” – mondta Lampard.

A tabellát 2014 augusztusa óta először vezető Tottenham a harmadik helyen álló Chelsea-hez látogat vasárnap. Mindkét gárda remek formában készül az összecsapásra, a hazaiak hét, a vendégek nyolc meccs óta veretlenek, a Spurs ráadásul mind a négy idegenbeli találkozóját megnyerte ebben az idényben. Mindkét csapat az élmezőnyben van a szerzett és a kevés kapott gólok tekintetében is: a Chelsea-nek 22–10, a Tottenhamnek 21–9 a gólkülönbsége. A statisztika a házigazdák sikerét ígéri, az előző három PL-meccsükön ugyanis Chelsea-siker született, minden sorozatot figyelembe vége pedig a Spurs a legutóbbi 34 fellépése során csupán egyszer tudott nyerni a Stamford Bridge-en (emellett 11 döntetlen és 22 vereség a mérlege).

ANGOL PREMIER LEAGUE
10. FORDULÓ
Crystal Palace–Newcastle United 0–2
(C. Wilson 88., Joelinton 90.)
Szombat
13.30: Brighton–Liverpool (Tv: Digi Sport1)
16.00: Manchester City–Burnley (Tv: Spíler1)
18.30: Everton–Leeds United (Tv: Digi Sport1)
21.00: West Bromwich Albion–Sheffield United (Tv: Digi Sport3)
Vasárnap
15.00: Southampton–Manchester United (Tv: Digi Sport2)
17.30: Chelsea–Tottenham (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
20.15: Arsenal–Wolverhampton (Tv: Spíler1)
Hétfő
18.30:
Leicester City–Fulham
21.00: West Ham United–Aston Villa

AZ ÁLLÁS
1. Tottenham 9 6 2 1 21–9 +12 20
2. Liverpool 9 6 2 1 21–16 +5 20
3. Chelsea 9 5 3 1 22–10 +12 18
4. Leicester City 9 6 3 18–12 +6 18
5. Southampton 9 5 2 2 17–13 +4 17
6. Everton 9 5 1 3 19–16 +3 16
7. Aston Villa 8 5 3 19–11 +8 15
8. West Ham 9 4 2 3 15–10 +5 14
9. Wolverhampton 9 4 2 3 9–10 –1 14
10. Newcastle 10 4 2 4 12–15 –3 14
11. Manchester United 8 4 1 3 13–14 –1 13
12. Arsenal 9 4 1 4 9–10 –1 13
13. Crystal Palace 10 4 1 5 12–15 –3 13
14. Manchester City 8 3 3 2 10–11 –1 12
15. Leeds United 9 3 2 4 14–17 –3 11
16. Brighton & Hove Albion 9 2 3 4 13–15 –2 9
17. Burnley 8 1 2 5 4–12 –8 5
18. Fulham 9 1 1 7 9–18 –9 4
19. West Brom 9 3 6 6–18 –12 3
20. Sheffield United9184–15–111
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik