PL: Mourinho és Koeman - 15 éve még a Barcáért, ma egymás ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.27. 20:17
null
Na, hány jelenlegi PL-menedzser van a képen?
Vasárnap a Premier League éllovasa, a Chelsea a szezon meglepetéscsapatához, a Southamptonhoz látogat. A két csapat menedzsere régi ismerősként köszöntheti majd egymást.

Volt idő, amikor José Mourinhónak még nem volt ősz a haja, és volt, amikor a portugál és Ronald Koeman is edzői pályája elején volt. A közös pont a Barcelona, a két szakember korábban egyszerre dolgozott a katalánoknál. S, hogy ez miért is érdekes most a 2015-ös naptári évhez közeledve? Holnap egymásnak feszül a már menedzserként dolgozó két szakember együttese a sohasem pihenő Premier League-ben.

Koeman 1998 és 2000 között másodedzőként dolgozott a Barcelonában, a stábban akkor ott volt még tolmácsként José Mourinho is, akit korábban Bobby Robson vitt a klubhoz, de az angol távozása után is maradt a később világhírűvé váló portugál. Robson utódja – a nem mellékesen jelenleg szintén a Premier Leageu-ben dolgozó – Louis van Gaal lett. A holland megtartotta Mourinhót, másodedzője pedig 1998-ban Ronald Koeman lett.

A történelmet szerencsére ezúttal is megörökítették, így nem mindennapi fotókat láthatunk a két szakemberről. Mondjuk, Koeman nem sokat változott, Mou haja ellenben kifehéredett...

 

DECEMBER 28., VASÁRNAP

PREMIER LEAGUE
19. FORDULÓ

13.00: Tottenham–Manchester United (tv: Digi Sport1)
15.05: Southampton–Chelsea (tv: Digi Sport1)
16.00: Aston Villa–Sunderland
16.00: Hull City–Leicester City
16.00: Manchester City–Burnley (tv: Digi Sport1, felvételről)
16.00: QPR–Crystal Palace
16.00: Stoke City–West Bromwich
16.00: West Ham–Arsenal (tv: Digi Sport2)
17.15: Newcastle–Everton (tv: Digi Sport1)

DECEMBER 29., HÉTFŐ

PREMIER LEAGUE
19. FORDULÓ

21.00: Liverpool–Swansea (tv: Digi Sport1)

 

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA
1. Chelsea18143140–13+2745
2. Manchester City18133239–15+2442
3. Manchester United18105333–19+1435
4. Southampton18102631–14+1732
5. West Ham1894529–21+831
6. Arsenal1886432–22+1030
7. Tottenham1893624–240 30
8. Swansea1884623–19+428
9. Liverpool1874722–24–225
10. Newcastle1865719–26–723
11. Stoke City1864819–23–422
12. Everton1856727–28–121
13. Aston Villa1855811–22–1120
14. Sunderland18310516–27–1119
15. West Bromwich Albion1845918–26–817
16. Queens Park Rangers18521121–34–1317
17. Hull City1837818–25–716
18. Crystal Palace1836920–30–1015
19. Burnley1836912–27–1515
20. Leicester City18241216–31–1510

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik