PL: mégis szaúdi kézbe kerülthet a Newcastle, akár 24 órán belül

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.10.07. 11:06
null
A St. James' Park közönsége izgatott lett a hír hallatán (Fotó: Getty Images)
Korábban többször is beszámoltunk róla, hogy a Premier League-ben szereplő Newcastle United Szaúd-arábiai kézbe kerülhet, de végül meghiúsult az üzlet. A BBC és a Sky Sport értesülései szerint azonban elhárult az akadály, a Premier League pedig 24 órán belül jóváhagyhatja a tulajdonosváltást.

 

„Az angol Labdarúgó-szövetség (FA) és a Premier League illetékesei előtt vannak a Newcastle United eladásáról szóló dokumentumok, már csak nekik kell áldásukat adniuk az üzletre. Az észak-angol klub 300 millió fontért cserébe kerülhet egy Szaúd-arábiai befektetőcsoport többségi tulajdonába” – számoltunk be az ügyről 2020 áprilisában, ezután azonban jöttek a bonyodalmak.

Először a Premier League volt az, amely nem hagyta jóvá a megállapodást a szaúdi hátterű befektetőcsoport és Mike Ashley (a Newcastle tulajdonosa) között, majd egy katari sportcsatorna, a PL közvetítési jogait birtokló BeIN Sports miatt tűnt úgy, hogy meghiúsul az üzlet.

Az első hír felröppenését követően közel négy hónap telt el, amikor a szaúdiak közleményt küldtek a Sky Sportsnak, melyben ez állt: „Nagyra értékeljük a newcastle-i közösséget és az ottani futballklub jelentőségét, de úgy döntöttünk, visszavonjuk a Newcastle United FC megvásárlására vonatkozó szándékunkat. Az előre nem látható hosszúságú folyamat során lejárt a befektetőcsoport és a tulajdonosok közötti kereskedelmi megállapodás, és a továbbiakban nem tarthattuk fenn a befektetési tervezetünket.”

Ekkor úgy tűnt, lezárult a huzavona, de egybehangzó brit sajtóhírek szerint a tárgyalások tovább folytatódtak a szaúdi vezetésű konzorcium, a Premier League és az észak-angol klub között.

Változás az ügyben

Csütörtökön a BBC Sport, a Sky Sports – majd minden jelentős, sporttal foglalkozó brit lap – arról számolt be, hogy változás történt a sokak számára már elvetélt ötletnek tűnő ügyben és akár 24 órán belül megtörténhet a tulajdonosváltás a Newcastle-nál.

A brit sajtó értesülései szerint a Premier League az eddigiekkel ellentétben már kész áldását adni az üzletre, míg a szaúdi állam megszüntette a legnagyobb akadályt a hatalomátvétel előtt azzal, hogy szerdán megegyezett az északkeleti közvetítési jogokat birtokló BeIN Sportsszal – a katari sportcsatorna az elmúlt négy és fél évben diplomáciai vita miatt nem tudott Szaúd-Arábiában sugározni, de ez a tilalom most véget ért.

A tulajdonosváltás során a Szaúd-arábiai állami befektetési alap (PIF) 80 százalékos részesedést szerez a klubban, így Mike Ashley 14 év után „veszti el” a többségi tulajdonrészét. A hivatalos bejelentésre akár csütörtökön is sor kerülhet.

A hír hallatán rengeteg Newcastle-szurkoló posztolt a közösségi médiában a témával kapcsolatban és bár vannak olyanok, akik nincsenek kibékülve a kialakulni látszó helyzettel, a legtöbben örömüket és izgatottságukat fejezték ki.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik