PL: Maupay mellérúgta a tizenegyest, majd megsérült – videó

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2020.11.28. 14:31
null
Nagy lehetőséget puskázott el a Brighton (Fotó: Getty Images)
Kevés rosszabb forgatókönyvet lehet annál elképzelni, mint hogy egy játékos kihagy egy tizenegyest, majd sérülés miatt két perc múlva lejön a pályáról. A Brighton játékosával, Neal Maupayjal a Liverpool elleni Premier League-mérkőzés első félidejében ez megtörtént.

A Brightonnak jogosan megítélt tizenegyest Neal Maupay végezhette el, ám lövése kaput sem talált. Két perccel később aztán a támadót sérülés miatt le kellett cserélni.

Nem ez volt Maupay egyedüli drámaira sikeredett mérkőzése. A Manchester United elleni bajnokin, miután csapata a ráadás perceiben kiegyenlített, az utolsó utáni pillanatban az ő kezezése után kapott időn túli tizenegyest az MU, amit Bruno Fernandes értékesített.

Maupay tizenegyese kísértetiesen hasonló volt Kevin De Bruyne ítélet-végrehajtásához néhány fordulóval ezelőtt. A belga középpályás a Liverpool ellen szintén laposan gurított a kapu mellé.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik