Erődemonstráció: a City a Spurs lemosásával sorozatban a 16. győzelménél jár!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.16. 18:26
null
Gól, gólpassz: Ilkay Gündogannak kulcsszerepe volt a City győzelmében (Fotó: AFP)
Az angol labdarúgó Premier League 18. fordulójának rangadóján a Manchester City fölényes, 4–1-es győzelmet aratott a Tottenham Hotspur felett Ilkay Gündogan, Kevin De Bruyne és a duplázó Raheem Sterling góljaival; a Spurs szépítő találatát Christian Eriksen szerezte közvetlenül a lefújás előtt. A City – mely még egy büntetőt is elhibázott – sorozatban a 16. bajnoki mérkőzését nyerte meg.

Öt percig úgy tűnt, hogy a jól kezdő Tottenhamnek akár még lehet sansza is arra, hogy megállítsa a tizenöt mérkőzéses győzelmi sorozatból érkező házigazdát, hogy aztán a Manchester City tisztázza, ki az erősebb. A remek formában futballozó David Silva nélkül pályára lépő Guardiola-csapat (Silva személyes okok miatt hagyta ki a találkozót) fokozatosan egyre nagyobb fölényt harcolt ki, és elsősorban az egész félidőben villogó Leroy Sané révén veszélyeztetett.

Sané kitűnő védőmegoldással indította a meccset, majd támadásban is megmutatta Kieran Trippiernek, ki az úr a háznál – más kérdés, hogy eleinte még ziccer sem alakult ki megindulásaiból. Aztán a 14. percben első helyzetéből megszerezte a vezetést a City: Sané ívelt be szögletet balról, Ilkay Gündogan teljesen őrizetlenül lopakodott be, majd remek, erős fejest küldött a Spurs kapujába. Nagyon csúnya védekezési hiba volt, Gündogant egyszerűen nem vették fel a vendégvédők, a német középpályásnak fel sem kellett ugrania a remekül kanyarodó beadáshoz (1–0).

A folytatásban totális fölényt harcolt ki a City, uralta a pályát és helyzetek sorát dolgozta ki, az más lapra tartozik, hogy egyiket sem tudta gólra váltani – Sergio Agüero és Raheem Sterling egyaránt nagy helyzetet rontott. A Spurs alig-alig vezetett veszélyes támadást, Harry Kane először a 35. percben villant meg, a vendégek úgy mehettek öltözőbe, hogy az egygólos City-előny még nekik hízelgő.

A második félidő csúnya szabálytalanságokkal kezdődött (az elsőben is volt néhány ronda megmozdulás), Harry Kane szerencsésnek mondhatta magát, hogy nem kapott piros lapot Raheem Sterling felrúgásáért. A válogatott csatár ettől úgy megkönnyebbült, hogy egy remek lövéssel bravúros védésre késztette Edersont – ez volt a Spurs legnagyobb lehetősége 55 perc alatt.

Ezt követően ismét a City következett, előbb Sané dolgoztatta meg Hugo Llorist, a kipattanót pedig Sterling a kapu helyett a kapu fölé vágta. Sorra villantak a sárga lapok, kifejezetten veszélyes belépők után – nem volt kirívóan durva a mérkőzés, ám szinte minden szabálytalanság „lapveszélyes" volt.

A 70. percben a Manchester City eldöntötte a rangadót: a Spurs labdát veszített a hazaiak tizenhatosa előtt, és villámgyors kontra gördült ezután végig a pályán – az akció végén Gündogan a bal oldalon kiugratta a robogó Kevin De Bruyne-t, aki éles, erős lövést küldött a hosszú sarokba (2–0).

A második gól után jöhetett volna a harmadik is, ám Gabriel Jesus kapufára lőtt egy tizenegyest, Raheem Sterling (ezen a napon ez már szinte hagyománnyá vált) meg nem tudta az üres kapuba lőni a kipattanót. Sterling balszerencse-sorozata aztán a 80. percben megszakadt, amikor újabb Spurs-labdavesztés után Gündogan és Sané sakk-mattra játszotta a helyzetet, Sterlingnek már csak a kapuba kellett lőnie pár lépésről (3–0).

A végén jött a slusszpoén, Eric Dier óriásit hibázott, Sterling kacska mozdulattal kötényt adott a kapujából kirontó Llorisnak, majd az üres kapuba lőtt (4–0). Christian Eriksen még lapos lövéssel szépített, de ezt még szépségtapasznak sem igen nevezhettük (4–1).

A Manchester City kíméletlen erődemonstrációt tartott, valósággal felmosta a pályát egy élcsapattal, és nehezen lehet elképzelni olyan forgatókönyvet, amely végén nem Josep Guardiola csapata ünnepelheti a Premier League 2017–2018-as szezonjának bajnoki címét.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

ANGOL PREMIER LEAGUE
18. FORDULÓ
Manchester City–Tottenham Hotspur 4–1 (Gündogan 14., De Bruyne 70., Sterling 80., 90., ill. Eriksen 93.)

KORÁBBAN
Arsenal–Newcastle United 1–0 (Özil 23.)
Brighton & Hove Albion–Burnley 0–0
Chelsea–Southampton 1–0
(Alonso 45+3.)
Watford–Huddersfield Town 1–4
(Doucouré 68., ill. Kachunga 6., Mooy 23., 89. – a másodikat 11-esből., Depoitre 50.)
Leicester City–Crystal Palace 0–3 (Benteke 19., Zaha 40., Sako 94.)
Stoke City–West Ham United 0–3 (Noble 19. – 11-esből, Arnautovic 75., D. Sakho 86.)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 18 17 1 56–12 +44 52
2. Manchester United 17 12 2 3 37–11 +26 38
3. Chelsea 18 12 2 4 32–14 +18 38
4. Arsenal 18 10 3 5 31–20 +11 33
5. Burnley 18 9 5 4 16–12 +4 32
6. Liverpool 17 8 7 2 34–20 +14 31
7. Tottenham 18 9 4 5 31–18 +13 31
8. Leicester City 18 7 5 6 27–26 +1 26
9. Watford 18 6 4 8 27–33 –6 22
10. Everton 17 6 4 7 21–29 –8 22
11. Huddersfield Town 18 6 3 9 16–30 –14 21
12. Southampton 18 4 6 8 17–24 –7 18
13. Brighton & Hove Albion 18 4 6 8 14–23 –9 18
14. Crystal Palace 18 4 5 9 15–28 –13 17
15. West Ham 18 4 5 9 17–32 –15 17
16. Bournemouth 17 4 4 9 15–20 –5 16
17. Stoke City 18 4 4 10 19–39 –20 16
18. Newcastle 18 4 3 11 16–27 –11 15
19. West Bromwich Albion 17 2 8 7 12–22 –10 14
20. Swansea 17 3 3 11 9–22 –13 12
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik