PL: Lamborghinivel ment közmunkára, kicselezte a parkolódíjat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.27. 14:36
null
Danny Simpson (balra) és járgánya (Fotó: The Sun)
Danny Simpson, a Premier League-ben listavezető Leicester City játékosa sokakat meglepett, amikor egy Lamborghinivel érkezett meg ahhoz a jótékonysági adományközponthoz, ahol a bíróságon kirendelt közmunkáját kellett megkezdenie.

 

 

A 28 éves futballistát azt követően ítélték 300 órányi közmunkára, hogy fojtogatta 25 éves exbarátnőjét, aki három hónapos közös gyermekük édesanyja is egyben.

Simpson nemcsak látványosság volt a közmunka helyszínén, de néhány szabálytalanságot is elkövetett. Először is nem volt rendszám az autóján, illetve egy olyan vendéglátóipari egység előtt parkolt, ahol csak a vendégek tehetik meg – így elkerülve a fizetős parkolóhelyeket.

Egy szemtanú a The Sunnak úgy nyilatkozott, hogy ezek után senki se csodálkozzon, ha elítéli a labdarúgókat.

A Manchester Unitednél nevelkedő játékos az őt megkereső lapnak elmondta, azt hitte, hogy olyan helyre állt, ahol ingyenesen megteheti, és senkit sem zavar.

A jobbhátvéd a szezon elején sérüléssel bajlódott, de a Leicester legutóbbi hat bajnoki mérkőzésén egyaránt a pályán volt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik