PL: Kovács János biztos volt benne, hogy a Luton egyszer feljut

Vágólapra másolva!
2023.06.07. 10:44
null
Kovács (fehérben) két részletben 68 alkalommal szerepelt a Lutonban (Fotó: Getty Images)
Kovács János, a Luton Town korábbi magyar futballistája biztos volt benne, hogy a klub egyszer feljut a Premier League-be.

A már visszavonult 37 éves védő két „részletben”, 2010-ben, valamint 2011 és 2013 között szerepelt az akkor még ötödosztályú együttesben, amely nemrég a másodosztály rájátszásából – a döntőben a Wembley Stadionban tizenegyesekkel legyőzve a Coventry Cityt – került fel története során először a Premier League-be.

„Tíz éve jöttem el, természetesen figyeltem a csapat eredményeit és minden egyes feljutásnak nagyon örültem. Én kétszer játszhattam a csapattal az ötödosztály rájátszásában, egyszer az elődöntőben, egyszer pedig a Wembley Stadionban, a döntőben buktunk el. Igazából már akkor mindenki arról beszélt, hogy csak egyszer kell kikerülni az ötödosztályból, és onnantól a határ a csillagos ég” – mondta az MTI-nek Kovács János, aki az MTK-ban nevelkedett, profi karrierjének jelentős részét pedig a szigetországban töltötte.

„Szinte biztosra vettem, hogy egyszer fel fog kerülni a klub a Premier League-be, hiszen a mai napig azok a tulajdonosok, akik engem is odacsábítottak. Ők pedig igazi szurkolók, tehetős drukkerek, akik a nem kevés pénz mellett a szívüket-lelküket adják a csapatért. Engem is ezzel kenyereztek le akkor, és nagyon is láttam, hogy sikerülhet. Talán még gyorsabban is jött össze, mint amire számítani lehetett, hiszen ritka, hogy tíz év alatt ennyit ugorjon egy klub” – magyarázta a korábbi védő.

Kovács János a Lutonnal legnagyobb sikereként, 2013-ban az FA-kupa 4. fordulójában óriási meglepetésre 1–0-ra nyert az akkor Premier League-es, a fiatal Harry Kane-nel a soraiban felálló Norwich City vendégeként, ezzel történelmet írt, ugyanis addig „non-league” csapat soha sem búcsúztatott élvonalbeli gárdát a világ legrégebbi sorozatában.

„Hihetetlen érzés volt, hiszen történelmet írtunk. Ugyanakkor a csapat mostani feljutása valóságos csoda, ami nem említhető egy napon a mi egykori sikerünkkel. Szinte hihetetlen, de a mostani keretben van egy játékos, Pelly-Ruddock Mpanzu, aki már akkor ott volt és végigjárta az utat a Premier League-be a csapattal” – mondta Kovács János. A tulajdonosi kör mellett kiemelte a szurkolótábort is, amely a másodosztályból való folyamatos lecsúszás – amely főként anyagi okok miatt következett be – után is töretlenül kitartott a csapat mellett.

„Az ötödosztályban szinte majdnem telt ház, nyolcezer néző előtt játszottunk rendszeresen, és idegenbe is mindig sokan elkísértek minket” – idézte fel Kovács.

A magyar futballista megjegyezte, véleménye szerint első PL-idényében ki fogja harcolni a bennmaradást a gárda.

„A szívvel-lélekkel, élünk-halunk mentalitás miatt gondolom azt, hogy az első idényben nem lesznek kiesési gondjai a csapatnak. A feljutás szerintem akkora lökést fog adni az együttesnek, hogy ezzel nem lesz probléma, ugyanakkor esetleg két-három évig folyamatosan bennmaradni már jóval nagyobb kihívást jelent” – jelentette ki a Luton-szurkolók magyar kedvence, aki folyamatosan tartja a kapcsolatot a klubvezetőkkel és várhatóan szeptemberben a családjával kilátogat egykori csapatához egy bajnokira.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik