PL: könnyed győzelemmel kezdte az idényt a Chelsea

CS. B., K. Zs.CS. B., K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.08.14. 18:01
null
Marcos Alonso pazar szabadrúgással szerezte meg a vezetést a Chelsea-nek (Fotó: AFP)
Fölényes győzelemmel kezdte az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 2021–2022-es idényét a Chelsea: a BL-győztes londoni kékek hazai pályán 3–0-ra verték meg a Crystal Palace-t. Nyert saját közönsége előtt a Leicester City és némi meglepetésre a második vonalból érkező Watford, akárcsak az Everton, amely vert helyzetből, remek második félidejével gyűrte le a Southamptont. Sokáig vesztésre állt a Brighton is, de végül – az idény első győztes vendégcsapataként – bezsákolta a három pontot a Burnley otthonában.

CHELSEA–CRYSTAL PALACE 3–0

A Chelsea európai Szuperkupa-győzelme után a Stamford Bridge-en fogadta az előzetesen esélytelennek tartott Crystal Palace-t. A várakozásoknak megfelelően a hazaiak már a 27. percben megszerezték a vezetést Marcos Alonso mesteri szabadrúgása révén. A „kékek" a gólt követően sem álltak le: a 40. percben Christian Pulisic kotorta be az ellenfél kapusáról, Vicente Guaitáról kipattanó labdát. A második félidőben ott folytatta a Chelsea, ahol abbahagyta: a kölcsönből visszatérő Trevoh Chalobah az 58. percben a tizenhatoson kívülről szerezte meg a londoniak harmadik gólját. A találat után a „kékek" érezhetően visszavettek a tempóból, de érvényesítették az akaratukat, maradt a 3–0.

EVERTON–SOUTHAMPTON 3–1

Az Everton–Southampton mérkőzésen a fogadóirodák előzetesen a liverpooliakat tartották esélyesebbnek, ám egy elképesztő védelmi hibát követően a „szentek" szerezték meg a vezetést: Michael Keane teszetoszaságát Adam Armstrong használta ki a 22. percben. A második félidőre Rafa Benítez felrázta együttesét, mert már a 47. percben gólt szerzett a tokiói olimpián aranyérmet szerző Richarlison, majd Abdoulaye Doucoure és Dominic Calvert-Lewin is betalált, így az Everton megfordította a meccset.

LEICESTER CITY–WOLVERHAMPTON WANDERERS 1–0

Jamie Vardy mozgalmas első félidővel indította az új idényt, akadt lesgólja, több veszélyes, ám José Sá kapus által ártalmatlanított lövése – mígnem a 41. percben megtört a jég: Ricardo Pereira jobb oldali beadására a rövid sarokra érkezett a leicesteri gólzsák, és remek mozdulattal a hosszúba továbbított. Innentől kezdve az (is) kérdése lett a délutánnak, feljön-e Vardy a PL-nyitányok nyolcgólos gólkirályai mellé (egy hiányzott neki, hogy utolérje a Frank Lampard, Wayne Rooney, Alan Shearer triót), nos, ez végül nem jött össze, de a három pont a csapatáé lett.

WATFORD–ASTON VILLA 3–2

Jack Grealish 117.5 millió euróért átigazolt a Manchester Citybe, így az Aston Villa a játékmester nélkül kényszerült nekivágni az idénynyitó mérkőzésének a Watford otthonában. A Villa kezdőjében szerepet kapott a frissen érkező Emiliano Buendia és Danny Ings is – talán éppen az összhang hiánya miatt már az első félidőben 2–0-ra vezetett a Watford (Emmanuel Dennis vezetést jelentő góllal debütált a Premier League-ben, majd Ismaila Sarr volt eredményes). A második játékrészben Cucho Hernández – aki Dennis sérülése után lépett pályára – gyönyörűen tekert a birminghamiek kapujába, akik John McGinn révén és Danny Ings 97. percben értékesített tizenegyesével csak szépíteni tudtak.

BURNLEY–BRIGHTON & HOVE ALBION 1–2

Bár a VAR-szoba és a játékvezető nehezen jutott egyezségre, csak-csak bekerült a jegyzőkönyvbe a legutóbbi négy Premier League-idény leggyorsabb nyitó fordulós gólja: egy szöglet nyomán James Tarkowski fejelt közvetlen közelről a hálóba – 1.43 percnyi játékidő után vezetett a Burnley. Nem sokkal később Johann Berg Gudmundsson kapufát lőtt, nem született meg tehát a második hazai gól, amely akkor hiányzott igazán, amikor a 73. percben Neal Maupay egy ellencsapás végén közelről egyenlített. S pláne akkor, amikor nem sokkal később Alexis Mac Allister is gólra váltott egy jobb oldali beadást – a Brighton ezzel fordított, és az idény első vendéggyőzelmét aratta!

ANGOL PREMIER LEAGUE
1. FORDULÓ
, szombati mérkőzések
Chelsea–Crystal Palace 3–0 (M. Alonso 27., Pulisic 40., Chalobah 58.)
Leicester City–Wolverhampton Wanderers 1–0 (Vardy 41.)
Everton–Southampton 3–1
(Richarlison 47., Doucouré 76., Calvert-Lewin 81., ill. A. Armstrong 22.)
Watford–Aston Villa 3–2
(Dennis 10., I. Sarr 42., C. Hernández 67., ill. McGinn 70., Ings 90+7. – 11-esből)
Burnley–Brighton & Hove Albion 1–2
(Tarkowski 2., ill. Maupay 73., A. Mac Allister 78.)

Később
Norwich City–Liverpool 0–3 (Jota 26., Firmino 65., Szalah 74.)

Korábban
Manchester United–Leeds United 5–1 (Bruno Fernandes 30., 54., 60., Greenwood 52., Fred 68., ill. Ayling 48.)

A FORDULÓ TOVÁBBI PROGRAMJA

Vasárnap
15.00:
Newcastle United–West Ham United (Tv:Digi Sport1)
17.30:Tottenham Hotspur–Manchester City (Tv:Spíler1)
Péntek

Brentford–Arsenal 2–0(Sergi Canós 21., Nörgaard 73.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik