PL: Kétgólos hátrányba kerülni nem olyan menő – Klopp

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.04.10. 11:08
null
Klopp csapata kétgólos hátrányból állt fel Artetáék ellen, nyílttá téve az Arsenal és a Manchester City bajnoki címért zajló versenyfutását (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, a Liverpool 0–2-ről felállva, büntetőt hibázva a végjátékban a győzelemhez is közel állt a tabellát vezető Arsenal ellen az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 30. fordulójában. A 2–2-es döntetlennel az Arsenal előnye – egy meccsel többet játszva – hat pontra olvadt a második helyezett Manchester Cityvel szemben, melyhez még ellátogat az Etihadba.

 

„Ne bőszítsd fel az Anfieldet” – írta meccsbeszámolójában a BBC, utalva arra, hogy az első félidő végén Trent Alexander-Arnold és Granit Xhaka kakaskodása után a Liverpool a második félidőben harcosan játszott és ennek köszönhetően egyenlített.

„Kaotikus, vad, intenzív” – számolt be róla szintén a brit közszolgálati média, melynek újságírója, Phil McNulty megjegyezte, az Arsenal döntetlenjével már a Manchester City dönthet a bajnoki címért folyó versenyfutásban.

„Bukott két pontot vagy nyert egyet az Arsenal?” – teszi fel a kérdést címében a Sky Sports, a szakértők pedig hevesen vitatkoztak is róla a mérkőzés után. Gary Neville szerint inkább nyert egy pontot az Arsenal, mert az Anfield „abnormális” hely, ahol olyan dolgok történnek, amik máshol nem.

Hasonlóan vélekedett Roy Keane is, de megjegyezte, a Manchester Cityhez és a Newcastle Unitedhez is még ellátogató Arsenal sorsa most enyhén Pep Guardioláék kezébe került.

Előbbieknél diplomatikusabb volt a Liverpool korábbi játékosa, Jamie Carragher, aki nem foglalt állást a kérdésben, s azt mondta, csak a bajnokság végén derül majd ki, mekkora jelentősége is lehetett az Arsenal Liverpool elleni idegenbeli döntetlenjének.

A lap másik jelentésében szintén megjegyzi: a liverpooliak nyílttá tették a bajnoki címért zajló versenyt. Az Arsenal hőse a kapus, Aaron Ramsdale volt, aki életben tartotta a londoniak reményeit. A Sky elemzésében külön kitért Trent Alexander-Arnold szerepkörére is, megemlítve, milyen lenne a Liverpool jobbhátvédje a középpályán.

„Mersey-parti mészárlás”. Az Arsenal a Liverpool kései egyenlítésével nagyot bukott a bajnoki címért folyó csatában, az után, hogy az őrült meccsen Robertsont lekönyökölte a partjelző – írta címében a The Sun.

A Daily Mail pedig a BBC-hez hasonlóan – bár kevésbé visszafogottan – az első félidő végén történt esetre fűzte fel beszámolóját: „Xhaka hülyesége életre keltette az Anfieldet és elindította a Liverpool feltámadását. Az Arsenal ebben a hónapban az Etihadban dönthet a Premier League-címről” – utalt a lap az Arsenal Manchester City elleni idegenbeli meccsére.

„A reakciónk nyilvánvalóan kiváló volt. Kétgólos hátrányba kerülni nem olyan menő kezdte értékelését Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere. – Az első gól egy szerencsétlen helyzet után született, mert Robertson elcsúszott, a második pedig olyan szituáció után született, aminek nem szabadott volna megtörténnie. Abban a pillanatban, amikor elkezdtünk kompaktabbá válni, közelebb kerültünk, feljebb toltuk a középpályát, a középpályásaink közelebb voltak az ellenfélhez, de ez nem könnyű egy ilyen támadóhármassal szemben. A labdabirtoklás rendben volt, de az üres területeken mozoghattunk volna többet is, emellett volt néhány olyan helyzetünk, melyekből többet is kihozhattunk volna. Egy kicsit más volt az összeállítás, mint eddig és ezt még meg kell szokniuk a fiúknak. A hosszú labdákkal nem volt probléma, de több második labdát kellett volna begyűjtenünk. A gólunk előtt is voltak lehetőségeink, jó pillanataink, de ezekkel nem tudtunk élni, márpedig a futballban a gól a leghasznosabb dolog. Mindenkin éreztem, hogy megfordíthatjuk a meccset. A mérkőzés végén pedig azt kérdeztem magamtól: »Hogy nem nyertük meg ezt a meccset?« Az egy pont rendben van, mert ez egy újabb lépés a helyes irányba. Hosszú idő után ez az első igazán jó reakciónk, nem estünk szét” – fogalmazott a Liverpool német szakembere.

„Hihetetlenül intenzív meccs volt. Kivételes mérkőzés két teljesen ellentétes félidővel kezdte értékelését az Arsenal menedzsere, Mikel Arteta.Az első félidőben uraltuk a játékot, kiegyensúlyozottak voltunk, okosan és úgy támadtunk, ahogy szerettünk volna. Szereztünk két gyönyörű gólt és irányítottuk a meccset. Aztán le is kellett volna zárnunk, de a félidő előtt kapott gól lendületet adott az ellenfélnek. A második játékrész pedig arról szólt, hogy egyensúlyban maradjunk és visszatereljük a találkozót abba a mederbe, ahová szerettük volna, de ezt nem tudtuk megtenni és túl sok egyszerű labdát adtunk el veszélyes területeken. Aaronnak (Ramsdale) köszönhető, hogy akkor nem kaptunk gólt. Aztán a végén mégis kaptunk, pedig volt három nagy helyzetünk a győzelemhez, míg a végén megúsztuk az újabb kapott gólt” – summázta a meccset a spanyol, aki kiemelte: kristálytisztán látszik a mérkőzés tanulsága.

„Végig úgy kell játszanunk, ahogy kezdtük a mérkőzést. Az eredmény ellenére folytatnunk kell ezt azt utat, nem szabad mással foglalkoznunk. Ez az erősségünk, ennek köszönhetően nyertünk ennyi meccset és fogunk is még nyerni néhányat az idény végéig” – tette hozzá Arteta, akit a bajnoki versenyfutásról is kérdeztek.

„Mindig nehéz elviselni, amikor az utolsó percekben buksz el két pontot, de azt mondtam a fiúknak, hogy legyünk sportszerűek. Az első félidőnk kivételes volt, a másodikban mutatott teljesítményünk viszont a mérkőzésbe is kerülhetett volna” – zárta szavait Arteta.

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

ANGOL PREMIER LEAGUE
30. FORDULÓ
Liverpool–Arsenal 2–2
(Szalah 42., Roberto Firmino 87., ill. Martinelli 8., Jesus 28.)
Leeds United–Crystal Palace 1–5 (Bamford 21., ill. Guéhi 45+1., J. Ayew 53., 77., Eze 55., Édouard 69.)
Manchester United–Everton 2–0 (McTominay 36., Martial 71.)
Tottenham Hotspur–Brighton & Hove Albion 2–1 (Szon Hung Min 10., Kane 79., ill. Dunk 34.)
Wolverhampton Wanderers–Chelsea 1–0
(Nunes 31.)
Brentford–Newcastle United 1–2 (Toney 45+1. – 11-esből, ill. Raya 54. – öngól, Isak 61.)
Aston Villa–Nottingham Forest 2–0
(B. Traoré 48., Watkins 90+5.)
Fulham–West Ham United 0–1 (Reed 23. – öngól)
Leicester City–AFC Bournemouth 0–1 (Billing 40.)
Southampton–Manchester City 1–4 (Mara 72., ill. Haaland 45., 68., Grealish 58., J. Álvarez 75. – 11-esből)

A korábbi fordulókból elmarad, elhalasztott mérkőzések:
25. forduló

Newcastle United–Brighton & Hove Albion
28. forduló
Liverpool–Fulham (május 3.)
Manchester City–West Ham United (május 3.)
Brighton & Hove Albion–Manchester United (május 4.)

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 30 23 4 3 72–29 +43 73
2. Manchester City 29 21 4 4 75–27 +48 67
3. Newcastle United
29 15 11 3 48–21 +27 56
4. Manchester United 29 17 5 7 44–37 +7 56
5. Tottenham 30 16 5 9 55–42 +13 53
6. Brighton & Hove Albion 28 13 7 8 52–36 +16 46
7. Aston Villa 30 13 6 11 41–42 –1 45
8. Liverpool 29 12 8 9 50–35 +15 44
9. Brentford 30 10 13 7 47–40 +7 43
10. Fulham 29 11 6 12 39–40 –1 39
11. Chelsea 30 10 9 11 29–31 –2 39
12. Crystal Palace 30 8 9 13 29–40 –11 33
13. Wolverhampton Wanderers
30 8 7 15 24–42 –18 31
14. West Ham United
29 8 6 15 27–39 –12 30
15. AFC Bournemouth 30 8 6 16 28–57 –29 30
16. Leeds United 30 7 8 15 39–54 –15 29
17. Nottingham Forest 30 6 10 14 26–54 –28 28
18. Everton 30 6 9 15 23–43 –20 27
19. Leicester City 30 7 4 19 40–52 –12 25
20. Southampton 30 6 5 19 24–51 –27 23

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik