PL: Lingard óráját ellopták az Everton elleni mérkőzés alatt

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.05.28. 12:17
null
Lingard sem hitt a szemének (Fotó: Getty Images)
A West Ham Unitedben kölcsönben szereplő Jesse Lingard hívta a rendőröket, miután nem találta az óráját az öltözőben az Everton elleni hazai mérkőzés után – értesült a the Sun.

 

Az eset még május 9-én, a 35. fordulóban történt, amikor a West Ham hazai pályán egygólos vereséget szenvedett az Evertontól.

A biztonságiaknak és a West Hamnek sincs fogalmuk arról, miként történhetett meg az, hogy Jesse Lingard órája eltűnt az öltözőből. A mérkőzés után a játékosok és az edzői stáb is átkutatta a helyiséget, ám senki sem találta meg az ékszert, így Lingard értesítette a rendőröket, akik lopás vádjával ismeretlen tettes ellen eljárást indítottak.

Mivel rendkívül szigorúak a biztonsági intézkedések a mérkőzések alatt, senki sem érti, hogyan történhetett meg ilyesmi. A beszámolók szerint Lingardot, aki imádta ezt az óráját, nagyon megviselte a lopás.

A 28 éves angol válogatott támadónak van a gyűjteményében olyan óra is, amely 50 ezer fontot (nagyjából 20 millió forintot) ér – írja a Daily Mail.

Az ügyben egyelőre senkit sem tartóztattak le, az eljárás most is zajlik.

Nem ez volt az első olyan eset, amikor egy Premier League-ben futballozó játékostól próbáltak ellopni egy órát. 2016-ban a több angol élvonalbeli csapatot is megjárt Andy Carrollt próbálták kirabolni edzésről hazamenet egy lámpánál – az órája nagyjából kilencmillió forintot ért –, ám Carroll meg tudott fordulni és el tudott menekülni a West Ham edzőközpontjába a támadója elől, akit tettéért végül hat év letöltendő börtönre ítéltek. De 2019-ben Mesut Özilt és Sead Kolasinacot is megkísérelték kirabolni Angliában.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik