PL: játékost cserélhet januárban a Spurs és az MU

T. B.T. B.
Vágólapra másolva!
2021.09.23. 15:41
null
Martial Londonba költözhet a télen (Fotó: AFP)
Az Express értesülései szerint a Tottenham Hotspur szemet vetett a Manchester United nélkülözött sztárjára, Anthony Martialra. A francia támadó egy különleges csereüzlet keretein belül már januárban átteheti a székhelyét Londonba.

 

Martial 2015-ben a Monacótól 57.6 millió euróért cserébe szerződött az angol sztárcsapathoz, és azóta 263 tétmérkőzésen lépett pályára, 78 gólt szerzett, és 50 gólpasszt osztott ki az MU színeiben. Ám egy-egy jó periódust leszámítva nem tudott húzóembere lenni a csapatnak, gyakran hátráltatták sérülések. Cristiano Ronaldo érkezésével pedig megpecsételődött a sorsa, hiszen Ronaldo, Cavani és Greenwood mögött már csak negyedik számú csatárként számol vele Ole Gunnar Solskjaer.

A Spurs transzferguruja, Fabio Paratici már a nyári átigazolási időszakban érdeklődött a Unitednél Martial ügyében. Bár akkor a United nem volt hajlandó eladni a napokban a Barcelonával is szóba hozott játékost, most egy 40 millió euró körüli összegért könnyen lehet, hogy sor kerülhet erre.

A Tottenhamnél azonban egy csereüzletben gondolkodnak, és a klubtól nyíltan elkívánkozó Tanguy Ndombele játékjogát kínálnák fel Martialért cserébe a MU-nak. Ndombele középső középpályás, tehát nem Martial posztjára érkezne, viszont az MU-nál Paul Pogba potenciális utódját látják benne, akinek jövő nyáron lejár a szerződése. Az Express szerint a játékosok, és a klubok érdekeit egyszerre szolgáló transzfert már januárban nyélbe üthetik a felek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik