PL: Ibra megúszta a kiállítást, majd büntetőt rontott – pontokat veszített az MU

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.04. 15:29
null
Zlatan Ibrahimovic tizenegyese után Artur Boruc bravúrral védett (Fotók: AFP)
A Premier League 27. fordulójának nyitó mérkőzésén a Manchester United hazai pályán csak 1–1-es döntetlenre végzett a teljes második félidőben emberhátrányban játszó AFC Bournemouth ellen. A házigazdáktól Zlatan Ibrahimovic a 72. percben tizenegyest hibázott.

A Manchester United annak reményében lépett pályára, hogy megőrzi a Bournemouth elleni százszázalékos hazai mérlegét, ám nem úgy alakult a mérkőzés, ahogy azt a „vörös ördögök” eltervezték. Pedig az MU kiválóan kezdte a meccset, egymás után dolgozta ki a nagyobbnál nagyobb helyzeteket, de Artur Boruc, a Bournemouth kapusa az első perctől hibátlanul védett. Egyszer a vendégek is kecsegtető lehetőséghez jutottak, Benik Afobe azonban nem tudta gólra váltani a nagy helyzetét.

A 23. percben aztán Marcos Rojónak sikerült, ami Zlatan Ibrahimovicnak, Wayne Rooneynak, Anthony Martialnak és Paul Pogbának nem: bevette Boruc kapuját. Az argentin védő Antonio Valencia lövésszerű beadásába tette bele jó érzékkel a lábát, megszerezve ezzel pályafutása első Premier League-gólját. 1–0

Ezt követően némiképp lelassultak, majd a félidő végén felgyorsultak az események, kezdve azzal, hogy a 40. percben tizenegyeshez jutott a Bournemouth, miután Phil Jones térde összekoccant az ellenfél támadójának lábával. A büntetőt Joshua King végezte el, higgadtan a jobb felső sarokba emelt. 1–1

A 45. percben Tyrone Mings előbb felrúgta Ibrahimovicot, majd csúnyán fejen taposta a földön fekvő svéd klasszist, aki a következő fejpárbajnál szándékosan lekönyökölte ellenfelét. Mindkét játékos kiállítást érdemelt volna. Kevin Friend játékvezető Ibrával és az MU csapatkapitányával, Rooneyval is elbeszélgetett, majd második sárga után felmutatta a piros lapot Andrew Surmannek – kissé meglepő módon.

Ibra egy szót sem szólhatott volna, ha ezért a mozdulatért kiállítja a játékvezető
Ibra egy szót sem szólhatott volna, ha ezért a mozdulatért kiállítja a játékvezető

A második félidőben az MU nem tudott annyi tiszta gólhelyzetet kialakítani, mint az első játékrészben, igaz, teljesen beszorította a látogatókat a saját térfelükre. A 70. percben José Mourinho Rooneyt, Michael Carricket és Luke Shaw-t is lekapta a pályáról, a helyükre Jesse Lingardot, Marouane Fellainit és Marcus Rashfordot küldte be.

Két perccel később Adam Smith kezezése miatt tizenegyest kapott a Manchester United, ám Ibrahimovic jobb alsóba tartó lövését Boruc, a meccs legjobbja kiütötte.

A hajrában az MU kétségbeesetten támadott a győztes gól megszerzéséért, Pogba a hosszabbításban akár triplázhatott is volna, de a nagy akarásnak nem lett meg az eredménye – a Bournemouth története során először pontot rabolt az Old Traffordról.

Összefoglaló

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
27. FORDULÓ
Manchester United–AFC Bournemouth 1–1 (Rojo 24., ill. J. King 40. – 11-esből)
KÉSŐBB
Leicester–Hull City 3–1 (Fuchs 27., Mahrez 59., Huddlestone 90. – öngól, ill. Clucas 14.)
Stoke City–Middlesbrough 2–0 (Arnautovic 29., 42.)
Swansea City–Burnley 3–2 (Llorente 12., 92., M. Olsson 69., ill. Gray 20., 61. – az elsőt 11-esből)
Watford–Southampton 3–4 (Deeney 4., Okaka 79., Niang 94., ill. Tadics 28., Redmond 45+2., 86., Gabbiadini 83.)
West Bromwich Albion–Crystal Palace 0–2 (Zaha 55., Townsend 84.)
Liverpool–Arsenal 3–1 (Firmino 9., Mané 40., Wijnaldum 91., ill. Welbeck 57.)
Vasárnap
14.30: Tottenham Hotspur–Everton (Tv: Spíler Tv)
17.00: Sunderland–Manchester City (Tv: Spíler Tv)
Hétfő
21.00: West Ham United–Chelsea (Tv: Spíler Tv)

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 26 20 3 3 55–19 +36 63
2. Tottenham 26 15 8 3 50–18 +32 53
3. Liverpool 27 15 7 5 58–34 +24 52
4. Manchester City 25 16 4 5 51–29 +22 52
5. Arsenal 26 15 5 6 55–31 +24 50
6. Manchester United 26 13 10 3 39–22 +17 49
7. Everton 26 12 8 6 42–27 +15 44
8. West Bromwich Albion 27 11 7 9 36–34 +2 40
9. Stoke City 27 9 8 10 32–40 –8 35
10. Southampton 26 9 6 11 32–34 –2 33
11. West Ham 26 9 6 11 35–44 –9 33
12. Burnley 27 9 4 14 30–40 –10 31
13. Watford 27 8 7 12 33–47 –14 31
14. Bournemouth 27 7 6 14 37–52 –15 27
15. Leicester City 27 7 6 14 30–45 –15 27
16. Swansea 27 8 3 16 35–59 –24 27
17. Crystal Palace 27 7 4 16 35–46 –11 25
18. Middlesbrough 27 4 10 13 19–30 –11 22
19. Hull City 27 5 6 16 24–53 –29 21
20. Sunderland 26 5 4 17 24–48 –24 19
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik