PL: hiába vezetett a Chelsea, a Burnley a hajrában egyenlített

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.11.06. 18:00
null
A Burnley megtréfálta a Chelsea-t a Stamford Bridge-en (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 11. fordulójának szombati kora délutáni mérkőzésein győzött a Norwich és a Crystal Palace is, viszont a Chelsea csak 1–1-es döntetlent játszott a Stamford Bridge-en a Burnleyvel.

 

Az éllovas Chelsea papíron könnyű mérkőzésnek nézett elébe, de a Burnley rendkívül kemény ellenfél tud lenni. A londoni „kékek” nagyon sokat birtokolták a labdát, és ennek meg is lett az eredménye. Bő fél óra elteltével a percekkel korábban a lelátóra kilökött Kai Havertz érkezett teljesen tisztán Reece James beadására, és higgadtan a kapuba fejelt (1–0).


A Burnley a fordulás után sem tudott feljebb kapcsolni, ám a 80. percben kihasználta a hazai védelem hibáját, és szép összjáték végén Vydra egyenlített (1–1).


A Chelsea értékes pontokat hullajtott el hazai környezetben.

Csak Szalah (16), Antonio (9) és Vardy (8) volt benne több gólban a mostani Premier League-kiírásban, mint Reece James (négy gól és három gólpassz).


A két újonc összecsapását némi meglepetésre az eddig még nyeretlen Norwich City nyerte meg. A vendégek fél óra elteltével már kétgólos előnyre tettek szert, a szünet után pedig már csak a szépítésre futotta a jóval több lövési kísérletet felmutató Brentfordtól (1–2).

A Norwich 2019 decembere óta most először szerzett egynél több gólt egy mérkőzésen az élvonalban. Ezzel egy 28 meccses sorozatot szakítottak meg a „kanárik”.


A Crystal Palace és a Wolverhamton csatáján a londoniak győztek. Patrick Vieira legénysége az első félidőben jóval többet birtokolta a labdát, a fordulás után pedig a helyzetek is megérkeztek. Remek második félidőt produkálva megérdemelten nyert 2–0-ra a Palace.

ANGOL PREMIER LEAGUE
11. FORDULÓ

Brentford–Norwich City 1–2 (Henry 60., ill. Normann 6., Pukki 29.)
Chelsea–Burnley 1–1 (Havertz 33., ill. Vydra 80.)
Crystal Palace–Wolverhampton 2–0 (Zaha 61., Gallagher 78.)
Később

Brighton–Newcastle United 1–1
(Trossard 24. – 11-esből, ill. Hayden 66.)

Korábban
Manchester United–Manchester City 0–2
(Bailly 7. – öngól, Bernardo Silva 45.)

Pénteken játszották
Southampton–Aston Villa 1–0
(A. Armstrong 3.)

VASÁRNAP
15.00:
Arsenal–Watford (Tv: Spíler1)
15.00: Everton–Tottenham
15.00: Leeds United–Leicester
17.30:
West Ham United–Liverpool (Tv: Digi Sport1)


AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 11 8 2 1 27–4 +23 26
2. Manchester City 11 7 2 2 22–6 +16 23
3. Liverpool 10 6 4 29–8 +21 22
4. West Ham 10 6 2 2 20–11 +9 20
5. Manchester United 11 5 2 4 19–17 +2 17
6. Brighton & Hove Albion 11 4 5 2 12–12 0 17
7. Arsenal 10 5 2 3 12–13 –1 17
8. Wolverhampton 11 5 1 5 11–12 –1 16
9. Crystal Palace 11 3 6 2 15–14 +1 15
10. Tottenham 10 5 5 9–16 –7 15
11. Everton 10 4 2 4 16–16 0 14
12. Leicester City 10 4 2 4 15–17 –2 14
13. Southampton 11 3 5 3 10–12 –2 14
14. Brentford 11 3 3 5 13–14 –1 12
15. Aston Villa 11 3 1 7 14–20 –6 10
16. Watford 10 3 1 6 12–18 –6 10
17. Leeds United 10 2 4 4 10–17 –7 10
18. Burnley 11 1 5 5 11–17 –6 8
19. Newcastle 11 5 6 12–24 –12 5
20. Norwich City 11 1 2 8 5–26 –21 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik