PL: hatalmas pofon! A Brighton négyet vágott az MU-nak

Vágólapra másolva!
2022.05.07. 20:22
null
Gálázott a Brighton az MU ellen (Fotó: Getty Images)
A Brighton 4–0-ra kiütötte a Manchester Unitedet az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 36. fordulójának szombati játéknapján.

 

Örömünnep Brightonban! A tabella kilencedik helyén álló hazaiaknak sok céljuk már nincs ebben az idényben, így érthetően az európai kupaindulásért küzdő, az előző fordulóban háromgólos győzelmet arató, s nem mellesleg sztárokkal teletűzdelt Manchester United volt a meccs esélye, de ebből a pályán semmit sem lehetett látni.

Graham Potter csapata az első negyedóra végén jutott előnyhöz, majd kiegyenlített csatát vívott ellenfelével az első félidő végéig, a szünet után pedig jött a „mészárszék”: az egyre jobban széteső MU-védelem negyedóra alatt három gólt kapott, így már néggyel égett.

Cristiano Ronaldóéknak a szépítés sem jött össze, ezzel matematikailag is biztossá vált: a Manchester United nem lesz ott a Bajnokok Ligájában a következő idényben.

ANGOL PREMIER LEAGUE
36. FORDULÓ
Brighton & Hove Albion–Manchester United 4–0
(Caicedo 15., Cucurella 49., Gross 57., Trossard 60.)
KORÁBBAN
Brentford–Southampton 3–0
(Jansson 13., Wissa 14., Ajer 79.)
Burnley–Aston Villa 1–3 (Cornet 90+1., ill. Ings 7., Buendía 31., O. Watkins 52.)
Chelsea–Wolverhampton 2–2 (R. Lukaku 56., 58. – a másodikat 11-esből, ill. Trincao 79., Coady 90+7.)
Crystal Palace–Watford 1–0 (W. Zaha 31. – 11-esből)

KÉSŐBB
20.45: Liverpool–Tottenham Hotspur (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!

VASÁRNAP
15.00: Arsenal–Leeds United (Tv: Spíler1)
15.00: Leicester City–Everton
15.00: Norwich City–West Ham United
17.30: Manchester City–Newcastle United (Tv: Digi Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 34 26 5 3 84–21 +63 83
2. Liverpool 34 25 7 2 86–22 +64 82
3. Chelsea 35 19 10 6 70–31 +39 67
4. Arsenal 34 20 3 11 54–41 +13 63
5. Tottenham 34 19 4 11 59–39 +20 61
6. Manchester United 37 16 10 11 57–56 +1 58
7. West Ham 35 15 7 13 53–46 +7 52
8. Wolverhampton 35 15 5 15 35–34 +1 50
9. Brighton & Hove Albion 36 11 14 11 38–42 –4 47
10. Crystal Palace 35 10 14 11 46–42 +4 44
11. Aston Villa 34 13 4 17 47–47 0 43
12. Brentford 36 12 7 17 44–52 –8 43
13. Newcastle 35 11 10 14 40–56 –16 43
14. Leicester City 33 11 9 13 48–54 –6 42
15. Southampton 36 9 13 14 41–61 –20 40
16. Burnley 35 7 13 15 32–49 –17 34
17. Leeds United 34 8 10 16 38–72 –34 34
18. Everton 33 9 5 19 35–55 –20 32
19. Watford 35 6 4 25 32–70 –38 22
20. Norwich City 34 5 6 23 22–71 –49 21

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik