MU: a klub hajlandó lenne Ronaldo szerződésének felbontására – sajtóhír

M. M.M. M.
Vágólapra másolva!
2022.10.24. 12:58
null
Lehet, hogy a világbajnokság után új csapat után fog nézni Ronaldo (Fotó: AFP)
Cristiano Ronaldót kitették a Chelsea elleni mérkőzésre készülő keretből, miután a szerdai, Tottenham elleni meccs során megtagadta a játékot, majd a lefújás előtt bevonult az öltözőbe. Ronaldo azóta az edzőközpontban sem járt, jövője kérdésessé vált, amelynek alakulását a holland menedzserrel való egyeztetés dönthet el.

 

A The Athletic információi alapján a Manchester Unitedközös megegyezés útján hajlandó lenne Cristiano Ronaldo szerződésének felbontására. A Tottenham Hotspur elleni mérkőzésen történt incidens óta a portugál nem is járt a carringtoni edzőközpontban, és személyre szabott edzésterv alapján készül.

A brit portál szerint Erik ten Hag továbbra is szeretné, hogy Ronaldo az idény végéig a csapatnál maradjon, mivel csak Anthony Martial és Marcus Rashford tud középcsatárt játszani, és nekik sem ez a leginkább preferált posztjuk.

Azonban ha Ronaldo nem kér bocsánatot és nem fogadja el, hogy ebben az idényben nem számít alapembernek, akkor az Ajax korábbi trénere kezdeményezi a portugál elengedését.

Ronaldoa nyáron már távozni akart, de egyedüla Szaúd-Arábiában szereplő al-Hilal FCtett konkrét ajánlatot. A The Athletic szerint futballszakmai okok és a portugál magas fizetési igénye is elrettentő tényező a kluboknak.

Ezen a nyáron a United átigazolási díjért cserébe adta volna el a játékost, aki 2023 januárjától viszont szabadon tárgyalhat bárkivel Nagy-Britannián kívül. A pletykák arról szólnak, hogy a klub elfogadná a szerződés közös megegyezéssel történő felbontását. A nagy nyári költekezések miatt azonban nem szeretnék a manchesteriek a játékos szerződéséből hátralévő összeget teljes mértékben kifizetni.

Bármi is lesz Ronaldo sorsa, a klub nem tervez a januári átigazolási piac alkalmával új játékost igazolni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik