PL: Guardiola, Klopp és Solskjaer is visszahozná az öt cserét

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2020.10.31. 12:22
null
Több cserét szeretne több PL-klub menedzsere is (Fotó: AFP)
Augusztusban leszavazták az angol labdarúgó Premier League klubjainak képviselői, hogy a 2020–2021-es idény mérkőzései során is ötöt lehessen cserélni, azóta viszont több csapat menedzsere is hangoztatni kezdte, hogy a játékosok fokozottabb sérülésveszélye miatt ismét be kellene vezetni a szabálymódosítást.

ABBCazt írja, a Liverpoolt irányító Jürgen Klopp, a Manchester City menedzsere, Pep Guardiola, és a Manchester Unitedet dirigáló Ole Gunnar Solskjaer is az öt cserelehetőség visszaállítását sürgeti.

A Premier League előző idényében, a kényszerszünetet követően lehetőségük volta csapatoknak a több változtatásra, viszont az új kiírás kezdetén a klubok többsége nem járult hozzá a háromnál több cseréhez, mivel ez az erősebb kerettel rendelkező gárdákat jobban segítette, mint a gyengébbeket.

A Manchester City menedzsere, Pep Guardiola a brit közmédiánakelmondta, együttesénél 47 százalékkal nőtt az izomsérülések száma, amit a szakember a játékosok túlzott terhelésének tulajdonít.

„Ez nem csak rólunk szól.Németországban, Spanyolországban, és nagyjábólminden bajnokságbanengedélyezték az öt cserét, kifejezetten a játékosok, és nem egy klub védelme érdekében.”

A városi riválist irányíró Ole Gunnar Solskjaer sem érti azon klubokat, amelyek leszavazták az átmeneti szabály újbóli bevezetését.

„Ismerem az indokot, ami miatt nemet mondtak az öt cserére, de ha a futballisták lelki és testi épségére gondoltak volna, látnák, az az egyedüli megoldás, ha több lehetőséget adunk nekik a pihenésre.

A címvédő menedzsere, JürgenKloppa csapatok túl sűrű programjával indokolta, miért kellene visszatérni az öt változtatási lehetőséghez.

„Az idei versenynaptárban szeptember és október is olyan sűrű, mint egy átlagos december, és akkor még az igazi decemberről el is feledkeztünk.”

Az edzők problémafelvetése mögé állt azóta több másik klubot irányító menedzser,Carlo Ancelotti (Everton),Frank Lampard (Chelsea) és Steve Bruce (Newcastle) is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik