PL: Ferguson irányítása óta nem volt ilyen jó sorozatban a MU

Vágólapra másolva!
2020.10.01. 16:52
null
21 éve nem volt ilyen jó sorozatban a MU (Fotó: AFP)
Mint ismert, szerdán a Manchester United – néhány napon belül másodszor is – legyőzte a Brightont, s bejutott az angol Ligakupában a legjobb nyolc közé. A csapat már 16 tétmérkőzés óta veretlen idegenben, ezzel fergusoni magaslatokba került.

 

A Brighton & Hove Albion idegenbeli 3–0-s legyőzésével a Manchester United olyan sorozatban van, amilyenben 21 éve nem volt: 16 meccs óta nem kapott ki vendégként. Legutóbb 1999-ben, Sir Alex Ferguson irányítása alatt fordult elő, hogy az MU ilyen sokáig megőrizte idegenbeli veretlenségét, akkor 15 mérkőzésig tartott a széria.

Solskjaer csapata a január 19-i, liverpooli 2–0-s vereség óta nem kapott ki idegenben: 13-szor győzött, háromszor döntetlent játszott. Fontos megemlíteni, hogy ebbe a sorozatba nem számítják bele az FC Köbenhavn és a Sevilla elleni Európa-liga-mérkőzést, hiszen azokat semleges pályán játszották.

A klubrekordtól még messze van az United, az 21 tétmérkőzésből áll, melyet 1998 decembere és 1999 szeptembere között állított fel az együttes.

JELENLEGI SZÉRIA

2019–2020

1. Tranmere Rovers–MU 0–6 (FA-kupa)
2. Man. City–MU 0–1 (angol Ligakupa)
3. Chelsea–MU 0–2 (bajnoki)
4. FC Bruges–MU 1–1 (Európa-liga)
5. Everton–MU 1–1 (bajnoki)
6. Derby County–MU 0–3 (FA-kupa)
7. LASK–MU 0–5 (Európa-liga)
8. Tottenham–MU 1–1 (bajnoki)
9. Norwich City–MU 1–2 (FA-kupa, hosszabbítás után)
10. Brighton & Hove Albion–MU 0–3 (bajnoki)
11. Aston Villa–MU 0–3 (bajnoki)
12. Crystal Palace–MU 0–2 (bajnoki)
13. Leicester City–MU 0–2 (bajnoki)

2020–2021

14. Luton Town–MU 0–3 (angol Ligakupa)
15. Brighton & Hove Albion–MU 2–3 (bajnoki)
16. Brighton & Hove Albion–MU 0–3 (angol Ligakupa)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik