PL: felfüggesztettje miatt nem szerződtetheti a Wolves a védőt

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.08.18. 14:43
null
Rúben Semedót korábban ötéves felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték (Fotó: AFP)
Az átigazolások általában olyan okok miatt hiúsulnak meg, mint például a nem megfelelő anyagi háttér, ám az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Wolverhampton azért nem tudja kiszemeltjét, Rúben Semedót szerződtetni, mert a védőre korábban ötéves felfüggesztett börtönbüntetést szabtak ki. 



Rúben Semedo
2018-ban, a Villarreal játékosaként nem látványos szerelései, vagy éppen góljai miatt került be a nemzetközi sajtóba, hanem azért, mert gyilkossági kísérlet, testi sértés, fenyegetés, fogva tartás, illegális fegyverbirtoklás és erőszakos rablás gyanúja miatt bíróság elé kellett állnia.

2018 júliusában 30 ezer eurós óvadék ellenében távozott a börtönből, azonban a valenciai bíróságon bűnösnek találták egyes vádpontokban, így nyolc esztendőre kitiltották Spanyolországból, és ötéves felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.

Egybehangzó sajtóhírek szerint a Wolverhampton szerződtetné a jelenleg az Olympiakosz kötelékébe tartozó portugál védőt, azonban a Daily Mail úgy tudja, hogy az angol klub ezt nem teheti meg, mivel a kiszabott ítélet miatt nem kapna munkaengedélyt az Egyesült Királyságban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik