PL: Ennél jobban nem tisztelhetném Guardiolát – Klopp

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.11.07. 16:58
null
Klopp vasárnap ismét farkasszemet nézhet Guardiolával (Fotó: AFP)
A Manchester Cityt irányító Josep Guardiola a világ legjobb edzője Jürgen Klopp, a labdarúgó Bajnokok Ligájában címvédő Liverpool FC trénere szerint.

Az 52 esztendős német szakember azt megelőzően méltatta a riválist irányító, négy évvel fiatalabb spanyol kollégáját, hogy vasárnap éllovas csapata fogadja a címvédő Cityt a Premier League-ben.

„Az az igazság, hogy ennél jobban nem tisztelhetném Josep Guardiolát. Hosszú ideje ismerem, és számomra ő a legjobb edző a világon" – méltatta Klopp Guardiolát, aki korábban az FC Barcelona és a Bayern München kispadján is ült.

A többi között három spanyol, három német és két angol bajnoki címet, két Bajnokok Ligáját és három klubvilágbajnokságot nyert együtteseivel. 2011-ben a nemzetközi szövetség (FIFA) az év edzőjének választotta, és ötödik helyen szerepelt a neve a France Football idei listáján, amely minden idők legjobb trénereit rangsorolta.

„Ugyanakkor megvan az esélyünk arra, hogy legyőzzük a csapatát. Nehéz lesz, de nem lehetetlen, és ez nekem elég – fogalmazott Klopp. – Ez nagy mérkőzés lesz, ezt tudjuk. Az egész világ nézni fogja, ebben teljesen biztos vagyok, mindenki, akit ismerek."

A 12. forduló előtt a Mersey-parti gárda 31 ponttal veretlenül vezeti a bajnokságot, a címvédő manchesteriek lemaradása hat pont.

A Vörösök kiváló másfél szezonon vannak túl, minden versenysorozatot figyelembe véve tavaly szeptember vége óta nem találtak legyőzőre az Anfield Roadon, ahol a mostani idényben mind az öt bajnoki meccsüket megnyerték 14 szerzett és mindössze öt kapott gól mellett. A City eddigi öt idegenbeli bajnokijából egyet veszített el, meglepetésre az utolsó előtti Norwichtól kapott ki szeptember közepén.

A Liverpool ugyan tavaly októberben 0-0-t játszott a Cityvel az Anfielden, de saját közönsége előtt nagyon régen, 2003 májusában veszített el Premier League-találkozót a manchesteri együttessel szemben.

PREMIER LEAGUE
12. FORDULÓ
Péntek
21.00:
Norwich City–Watford (Tv: Digi Sport1)

Szombat
13.30:
Chelsea–Crystal Palace (Tv: Digi Sport1)
16.00: Burnley–West Ham United
16.00: Newcastle–AFC Bournemouth
16.00: Southampton–Everton
16.00: Tottenham–Sheffield United (Tv: Spíler1)
18.30: Leicester City–Arsenal (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!

Vasárnap
15.00:
Manchester United–Brighton (Tv: Spíler1)
15.00: Wolverhampton–Aston Villa
17.30: Liverpool FC–Manchester City (Tv: Digi Sport1) – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 11 10 1 25– 9 +16 31
2. Manchester City 11 8 1 2 34–10 +24 25
3. Leicester City 11 7 2 2 27– 8 +19 23
4. Chelsea 11 7 2 2 25–17 +8 23
5. Arsenal 11 4 5 2 16–15 +1 17
6. Sheffield United 11 4 4 3 12– 9 +3 16
7. AFC Bournemouth 11 4 4 3 14–13 +1 16
8. Brighton & Hove Albion 11 4 3 4 14–14 0 15
9. Crystal Palace 11 4 3 4 10–14 –4 15
10. Manchester United 11 3 4 4 13–11 +2 13
11. Tottenham 11 3 4 4 17–16 +1 13
12. Wolverhampton 11 2 7 2 14–14 0 13
13. West Ham 11 3 4 4 14–17 –3 13
14. Burnley 11 3 3 5 15–18 –3 12
15. Newcastle 11 3 3 5 9–17 –8 12
16. Aston Villa 11 3 2 6 16–18 –2 11
17. Everton 11 3 2 6 11–17 –6 11
18. Southampton 11 2 2 7 10–27 –17 8
19. Norwich City 11 2 1 8 11–26 –15 7
20. Watford 11 5 6 6–23 –17 5

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik