PL: Emery az MU legyőzésével debütált a Villa kispadján; tovább hasít a Newcastle

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.11.06. 17:01
null
Kilenc tétmérkőzés után kapott ki ismét a Manchester United (Fotó: Getty Images)
A Manchester United meglepetésre 3–1-re kikapott az Aston Villától, a Newcastle 4–1-re legyőzte a Southamptont, míg a West Ham United 2–1-re kikapott a Crystal Palace-tól az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 15. fordulójának vasárnapi játéknapján. 

 

ASTON VILLA–MANCHESTER UNITED

Legutóbb kilenc meccsel ezelőtt, a Manchester City elleni 3–6 során kapott ki az MU, így Erik ten Hag csapata bizakodva várhatta az Aston Villa elleni, szintén idegenbeli erőpróbát, míg a birminghamiek immár a Villarrealtól elcsábított Unai Emery irányításával léptek pályára.

Cristiano Ronaldót a West Ham elleni siker után ismét a kezdőbe nevezte Ten Hag, és bár ezúttal sem játszott jól a portugál klasszis, az nem rajta múlt, hogy csapata az idény egyik leggyengébb védekezését bemutatva három gólt is kapott: Leon Bailey, Lucas Digne és Jacob Ramsey is betalált a Villából. Az MU egyetlen találata egy Ramsey-öngól volt Luke Shaw lövése után, egyébként szinte semmi sem ült – meddő mezőnyfölény, nem hatékony, kevéssé intenzív letámadással.

SOUTHAMPTON–NEWCASTLE

Ha már letámadás, a „szarkák” ebben a PL legjobbjai, Eddie Howe alakulata pedig nem csak ebben, a játék többi részében is kiemelkedőt nyújt, már a bajnokság eleje óta. A Newcastle „áldozata” ezúttal a Soton volt, amely négy gólt kapott, és csak egyszer tudott betalálni. Ezúttal is eredményes volt a paraguayi Miguel Almirón, aki csapata legutóbbi hét bajnokiján hét gólt szerzett...

WEST HAM–CRYSTAL PALACE

Egyre jobb formába lendült az utóbbi hetekben a West Ham, amely már a 20. percben megszerezte a vezetést a Palace ellen, végül mégis kikapott... A vendégek Wilfried Zaha révén még a szünet előtt egyenlítettek, majd a 94. percben egy öngóllal nyerték meg a bajnokit.

ANGOL PREMIER LEAGUE
15. FORDULÓ

Aston Villa–Manchester United 3–1 (Bailey 7., Digne 11., J. Ramsey 49., ill. J. Ramsey 45. – öngól)
Southampton–Newcastle United 1–4 (Perraud 88., ill. Almirón 35., Wood 58., Willock 62., Bruno Guimaraes 90+1.)
West Ham United–Crystal Palace 1–2 (Benrahma 20., ill. Zaha 41., Cresswell 90+4.)

KÉSŐBB

Tottenham Hotspur–Liverpool 1–2
(Kane 70., ill. Szalah 11., 40.)

Korábban
Chelsea–Arsenal 0–1 (Gabriel 63.)

Manchester City–Fulham 2–1
(J. Álvarez 17., Haaland 95. – 11-esből, ill. Andreas Pereira 28. – 11-esből)
Leeds United–AFC Bournemouth 4–3
(Rodrigo 3. – 11-esből, Greenwood 60., Cooper 68., Summerville 84., ill. M. Tavernier 7., Billing 19., Solanke 48.)
Nottingham Forest–Brentford 2–2 (Gibbs-White 20., M. Jörgensen 96. – öngól, ill. Mbeumo 45+3. – 11-esből, Wyssa 75.)
Wolverhampton Wanderers–Brighton & Hove Albion 2–3 (Goncalo Guedes 22., Rúben Neves 35. – 11-esből, ill. Lallana 10., Mitoma 44., Gross 83.)
Everton–Leicester City 0–2 (Tielemans 45., Barnes 86.
)

Az állás
1. Arsenal 13 11 1 1 31–11 +20 34
2. Manchester City 13 10 2 1 39–12 +27 32
3. Newcastle 14 7 6 1 28–11 +17 27
4. Tottenham 14 8 2 4 27–18 +9 26
5. Manchester United 13 7 2 4 18–19 –1 23
6. Brighton & Hove Albion 13 6 3 4 22–17 +5 21
7. Chelsea 13 6 3 4 17–16 +1 21
8. Liverpool 13 5 4 4 25–16 +9 19
9. Fulham 14 5 4 5 23–24 –1 19
10. Crystal Palace 13 5 4 4 15–17 –2 19
11. Brentford 14 3 7 4 21–24 –3 16
12. Leeds United 13 4 3 6 19–22 –3 15
13. Aston Villa 14 4 3 7 14–21 –7 15
14. Leicester City 14 4 2 8 23–25 –2 14
15. West Ham 14 4 2 8 12–15 –3 14
16. Everton 14 3 5 6 11–14 –3 14
17. Bournemouth 14 3 4 7 15–32 –17 13
18. Southampton 14 3 3 8 12–24 –12 12
19. Wolverhampton 14 2 4 8 8–22 –14 10
20. Nottingham Forest 14 2 4 8 10–30 –20 10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik