PL: egy félidőt bírt a Fulham, szünet után nyert a City

Vágólapra másolva!
2021.03.13. 22:54
null
Stones (jobbra) szerezte a meccs első gólját (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 28. fordulójának szombat esti meccsén a bajnoki listavezető Manchester City gól nélküli első félidőt követően 13 perc alatt lőtt három gólt a Fulham otthonában, így újabb magabiztos győzelmet aratott.

Bizton állíthatjuk, hogy nem a Fulham elleni első félidő volt a Pep Guardiola edzette Manchester City legemlékezetesebbje, a Craven Cottage-en ugyanis meglepően bátran kezdett a kiesés ellen küzdő vendéglátó, s rendre veszélyesen kanyarította a labdákat középre, ám ott a társak ugyanilyen rendszeresen le is maradtak ezekről. Eközben a City nem erőltette meg magát különösebben szintén néhány kevés veszélyt hordozó beadás mentén az első – és az első félidő talán egyetlen – igazi veszélyes megmozdulására a 35. percig kellett várni, amikor Bernardo Silva szlalomozott be a tizenhatoson belülre három védő között, majd lőtt, de Alphonse Areola kapus védett.

A második félidő gyökeresen más játékot hozott: alig másfél perccel a kezdés után Joao Cancelo balról beívelt szabadrúgásából a három védő közé berobbanó John Stones az ötösről a kapu jobb oldalába pofozta a labdát, megszerezve a vezetést a Citynek.

Fun fact: a manchesteriek 26 éves védője az első 170 PL-meccsén egyetlen gólt szerzett, az azóta lejátszott 10 bajnokiján ez volt már a negyedik gólja.

Stones találata után nem egész tíz perccel aztán a hazaiak védelme ajándékozott egy újabb gólt a vendégeknek: Gabriel Jesus köszönte szépen a váratlanul elé kerülő labdát, és nem is hibázta el a ziccert.

GABRIEL JESUS GÓLJA

Alig négy perc múlva pedig jött az újabb zavar a hazaiak hátsó alakzatában, amikor a korábbi City-játékos, Tosin Adarabioyo elvesztette a labdát, majd felrúgta a tizenhatoson belül az őt szerelő Ferran Torrest. A megítélt büntetőt Sergio Agüero értékesítette magabiztosan, ezzel le is zárult a mérkőzés érdemi része.

A hátralévő időben a Fulhamnek nem futotta szépítésre az erejéből, s igazából a Manchester City sem erőltette a támadásokat, így maradt a 3–0-s vendégsiker.

ANGOL PREMIER LEAGUE
28. FORDULÓ
Fulham–Manchester City 0–3
(J. Stones 47., Gabriel Jesus 56., Agüero 60. – 11-esből)

KORÁBBAN
Crystal Palace–West Bromwich Albion 1–0 (Milivojevics 36. – 11-esből)
Everton–Burnley 1–2 (Calvert-Lewin 32., ill. Ch. Wood 13., McNeil 24.)

Leeds United–Chelsea 0–0

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 30 22 5 3 64–21 +43 71
2. Manchester United 28 15 9 4 55–32 +23 54
3. Leicester City 28 16 5 7 48–32 +16 53
4. Chelsea 29 14 9 6 44–25 +19 51
5. West Ham 27 14 6 7 42–31 +11 48
6. Everton 28 14 4 10 40–37 +3 46
7. Tottenham 27 13 6 8 46–28 +18 45
8. Liverpool 28 12 7 9 47–36 +11 43
9. Aston Villa 27 12 5 10 39–28 +11 41
10. Arsenal 27 11 5 11 35–28 +7 38
11. Crystal Palace 29 10 7 12 31–47 –16 37
12. Leeds United 28 11 3 14 43–46 –3 36
13. Wolverhampton 28 9 8 11 28–37 –9 35
14. Southampton 28 9 6 13 35–49 –14 33
15. Burnley 29 8 9 12 22–37 –15 33
16. Newcastle 28 7 7 14 28–45 –17 28
17. Brighton & Hove Albion 27 5 11 11 27–35 –8 26
18. Fulham 29 5 11 13 22–36 –14 26
19. West Brom 29 3 9 17 20–57 –37 18
20. Sheffield United 28 4 2 22 16–45 –29 14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik