PL: egy fejes és egy 11-es – három pont a Liverpoolnak

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2022.04.02. 15:25
null
Jota góljával szerezte meg a vezetést a Liverpool (Fotó: AFP)
A Liverpool kétgólos győzelmet aratott a kiesés elől menekülő Watford ellen az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 31. fordulójában.

A Manchester Cityvel a bajnoki címért nagy harcot vívó Liverpool a veszélyzónában tanyázó Watfordot fogadta, és Jürgen Klopp együttese sokáig nehezen törte fel a betömörülő vendégek védelmét. Sőt, a 22. percben Alissonnak kellett védenie Juraj Kucka lövését. Aztán ahogy lenni szokott, a kimaradt lehetőség megbosszulta magát, a túloldalon Diogo Jota fejesből megszerezte a „vörösök” vezető találatát (VIDEÓ ITT). A portugál légiósnak ez már a 23. találata volt a Premier League-ben Liverpool-mezben, és ezek közül immáron hét is fejjel született.

Jotának a második félidőben is voltak lehetőségei fejjel, míg a Watford leginkább a kontrákban reménykedhetett. Úgy tűnt, Klopp nem volt nyugodt csapata sovány előnye miatt, és ha nem is brillírozott a Pool, végül csak jött a második gól. Persze ehhez a VAR is kellett, a videobíró jelzése nyomán (egy hazai szögletnél Kucka akadályozta Jotát) büntetőhöz jutott a Liverpool, amelyet Fabinho értékesített.

A hazai csapat sorozatban tizedik bajnokiját nyerte meg, és az élre állt a PL-ben.

ANGOL PREMIER LEAGUE
31. FORDULÓ
Liverpool–Watford 2–0
(Jota 22., Fabinho 89. – 11-esből)

KÉSŐBB
16.00: Brighton–Norwich City
16.00: Burnley–Manchester City
16.00: Chelsea–Brentford
16.00: Leeds United–Southampton
16.00: Wolverhampton–Aston Villa
18.30: Manchester United–Leicester City (Tv: Spíler1)

Az állás
1. Liverpool 30 22 6 2 77–20 +57 72
2. Manchester City 29 22 4 3 68–18 +50 70
3. Chelsea 28 17 8 3 57–19 +38 59
4. Arsenal 28 17 3 8 44–31 +13 54
5. Tottenham 29 16 3 10 47–36 +11 51
6. Manchester United 29 14 8 7 48–40 +8 50
7. West Ham 30 14 6 10 49–39 +10 48
8. Wolverhampton 30 14 4 12 31–26 +5 46
9. Aston Villa 29 11 3 15 41–40 +1 36
10. Leicester City 27 10 6 11 42–46 –4 36
11. Southampton 29 8 11 10 36–45 –9 35
12. Crystal Palace 29 7 13 9 39–38 +1 34
13. Brighton & Hove Albion 29 7 12 10 26–36 –10 33
14. Newcastle 29 7 10 12 32–49 –17 31
15. Brentford 30 8 6 16 33–47 –14 30
16. Leeds United 30 7 8 15 34–67 –33 29
17. Everton 27 7 4 16 29–47 –18 25
18. Watford 30 6 4 20 29–57 –28 22
19. Burnley 27 3 12 12 22–38 –16 21
20. Norwich City 29 4 5 20 18–63 –45 17
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik