PL: Dyche nélkül meglesz a bennmaradás? Sima sikert aratott a Burnley

Vágólapra másolva!
2022.04.21. 22:41
null
Dyche nélkül meglesz a Burnleynek a bennmaradás? (Fotó: AFP)
Úgy tűnik, pozitívan hatott a Burnleyre a múlt heti edzőváltás: 2–0-ra legyőzte a Southamptont az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 30. fordulójából elhalasztott mérkőzésen. 

Tény, hogy nem játszott látványosan a Burnley Sean Dyche regnálása alatt (leginkább a védekezésre, az előreívelésekre és a beadásokra épült a játéka), de az eredményességére nem lehetett panasz: az angol szakember 2012 és 2022 között kétszer juttatta fel a csapatot az első osztályba, ugyanennyiszer végzett az első tízben és bejutott az Európa-liga selejtezőjébe is.

Féltették is a bordó-kékeket azután, hogy Dyche menedzsert kilenc és fél év után a múlt hét pénteken menesztették a csapat éléről. A vészjósló hangok szerint nincs olyan tréner, aki az angolnál jobban ismerné és képes lenne benntartani a kiesést jelentő 18. helyen tanyázó csapatot – ezzel a feladattal ideiglenesen az eddig az U23-as csapatot trenírozó Mike Jacksont bízta meg a vezetőség.

Két nappal az edzőváltást követően 1–1-es döntetlenig jutott a Burnley a 7. helyen álló West Ham United otthonában, csütörtökön (ma) pedig nagyszerű góllal szerzett vezetést, s már az első félidőben 2–0-ra vezetett a Southampton ellen. Ennél is nagyobb lehetett volna a különbség, ha Fraser Forster nem mutat be több nagyszerű védést.

CONNOR ROBERTS NAGYSZERŰ GÓLJA


A második játékrészben nem változott az eredmény, a Burnley győzött, ezzel egy pontra megközelítette az egy meccsel kevesebbet játszó, jelen állás szerint bennmaradó Evertont.

ANGOL PREMIER LEAGUE
30. FORDULÓ
Burnley–Southampton 2–0
(C. Roberts 12., N. Collins 44.)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 32 24 5 3 75–20 +55 77
2. Liverpool 32 23 7 2 83–22 +61 76
3. Chelsea 31 18 8 5 66–27 +39 62
4. Tottenham Hotspur
32 18 3 11 56–38 +18 57
5. Arsenal 32 18 3 11 49–39 +10 57
6. Manchester United 33 15 9 9 52–48 +4 54
7. West Ham United
33 15 7 11 52–43 +9 52
8. Wolverhampton Wanderers
32 15 4 13 33–28 +5 49
9. Leicester City 31 11 8 12 47–51 –4 41
10. Brighton & Hove Albion 33 9 13 11 29–40 –11 40
11. Newcastle 33 10 10 13 37–55 –18 40
12. Brentford 33 11 6 16 41–49 –8 39
13. Southampton 33 9 12 12 38–54 –16 39
14. Crystal Palace 32 8 13 11 43–41 +2 37
15. Aston Villa 31 11 3 17 42–46 –4 36
16. Leeds United 32 8 9 15 38–68 –30 33
17. Everton 31 8 5 18 34–53 –19 29
18. Burnley 32 5 13 14 28–45 –17 28
19. Watford 32 6 4 22 30–62 –32 22
20. Norwich City 32 5 6 21 22–66 –44 21
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik