PL: csodacsere a „szenteknél”; Geráék nagy győzelme

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.15. 17:55
null
Crouch akrobatikus mozdulata után jött a Stoke gólja (Fotó: Reuters)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 30. fordulójában a Southampton hazai pályán 4–2-re legyőzte a Norwich Cityt. A házigazdánál a csereként beálló Rickie Lambert góllal és gólpasszal segítette csapatát. Gera Zoltánnak bő negyedóra jutott a West Brom Swansea elleni idegenbeli győzelme (1–2) során.

Nem kezdődött jól a West Brom számára a Swansea elleni találkozó, a házigazda ugyanis gyorsan előnyt szerzett: a második percben Wilfried Bony ugratta ki Roland Lamaht, aki az alapvonalnál egy finom csellel becsapta emberét, és hét méterről a bal oldalról a hosszú alsóba lőtt. A fordulás után egyenlíteni tudott a nagyot küzdő birminghami csapat, Stephane Sessegnon középről, 20 méterről elemi erővel lőtt a jobb alsóba.

Gera Zoltán a 75. percben csereként lépett pályára, a West Brom pedig a hajrában ki tudta csikarni a győzelmet: Youssouf Mulumbu 20 méterről, középről tekert okosan belsővel a bal alsóba. Ezzel meglett Pepe Mel első győzelme a West Brom menedzsereként (1–2).

A Southampton már az ötödik percben előnybe került a Norwich ellen Morgan Schneiderlin találatával, majd a fordulás után a csereként beálló Rickie Lambert volt a nyerőember. A válogatott támadó 64 másodperce volt a pályán, és gólt szerzett, majd gólpasszt is adott. A „kanárik" ráijesztettek a „szentekre", a 87. percben felzárkóztak 3–2-re, de Sam Gallagher bebiztosította a győzelmet a Southamptonnak a 97. (!) percben (4–2).

A Stoke Peter Odemwingie vezérletével fordított a West Ham ellen, a londoniak az ötödik percben Andy Carroll fejesével még előnyben voltak, de nem tudták megtartani azt. Peter Crouch akrobatikus mozdulata után Odemwingiéről pattant a labda a vendégek hálójába, ezzel egyenlített a Stoke a 33. percben. A 69. percben Marko Arnautovic talált be, a 3–1-es végeredményt Odemwingie állította be.

Működött a gólvonal-technológia
Működött a gólvonal-technológia

A Fulham a második félidő elején a hálóba talált, de Pajtim Kasami gólját nem adták meg, mivel lesről kapta a gólpasszt. A győzelmet azonban ki tudta harcolni a londoni együttes, Ashkan Dejagah révén megszerezte első sikerét Felix Magath a Fulham kispadján – a Newcastle United kárára.

Az Everton az utolsó pillanatokban harcolta ki a győzelmet, Seamus Coleman a 93. percben talált be, amivel a kékek legyőzték a Cardiffot. A védő hatodik gólja volt a szezonban, ezzel ő a legeredményesebb hátvéd a PL jelenlegi idényében.

PREMIER LEAGUE
30. FORDULÓ
Everton–Cardiff 21 (Deulofeu 59., Coleman 93., ill. Cala 68.)

Fulham–Newcastle United 1–0 (Dejagah 68.)
Southampton–Norwich 4–2 (Schneiderlin 5., Lambert 57., J. Rodriguez 73., Gallagher 97., ill. Elmander 86., Snodgrass 87.)
Stoke–West Ham United 3–1 (Odemwingie 33., 79., Arnautovic 69., ill. Carroll 5.)
Sunderland–Crystal Palace 0–0
Swansea–West Brom 1–2 (Lamah 2., ill. Sessegnon 52., Mulumbu 85.)

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 29 20 6 3 56–22 +34 66
2. Manchester City 27 19 3 5 71–27 +44 60
3. Liverpool 28 18 5 5 73–35 +38 59
4. Arsenal 28 18 5 5 52–28 +24 59
5. Tottenham 29 16 5 8 37–37 0 53
6. Everton 28 14 9 5 40–28 +12 51
7. Manchester United 28 14 6 8 45–30 +15 48
8. Southampton 30 12 9 9 43–37 +6 45
9. Newcastle 29 13 4 12 37–40 –3 43
10. Stoke City 30 8 10 12 32–44 –12 34
11. West Ham 29 8 7 14 32–38 –6 31
12. Aston Villa 28 8 7 13 31–38 –7 31
13. Hull City 29 8 6 15 30–37 –7 30
14. Swansea 29 7 8 14 38–43 –5 29
15. Norwich City 30 7 8 15 24–48 –24 29
16. West Bromwich Albion 29 5 13 11 33–43 –10 28
17. Crystal Palace 29 8 4 17 19–38 –19 28
18. Sunderland 27 6 7 14 26–42 –16 25
19. Cardiff 30 6 7 17 23–52 –29 25
20. Fulham 30 7 3 20 29–64 –35 24
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik