PL: csak nevében volt rangadó – a Man. City kiütötte az Arsenalt

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.08.28. 15:22
null
Ferran Torres emel a kapuba Bernd Leno fölött (Fotó: AFP)
A Manchester City 5–0-ra megverte hazai pályán a több mint egy félidőn át tíz emberrel küzdő Arsenalt az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 3. fordulójának nyitó mérkőzésén.

Néhány évvel ezelőtt még méltán rászolgált erre a megnevezésre, napjainkban azonban már inkább csak a nevében rangadó a Manchester City és az Arsenal angol bajnoki összecsapása – hogy miért, arra szombat délután újabb bizonyítékot kaphattunk az Etihad Stadionban.

A címvédő 2017 ősze óta most először lépett pályára egymást követő két Premier League-mérkőzésen ugyanazzal a kezdőcsapattal, s úgy vághatott neki az ütközetnek, hogy már 11 bajnoki óta veretlen volt az „ágyúsok” ellen – 2015 decembere óta kilenc City-győzelem mellett két döntetlen született a két csapat meccsein.

Most sem volt sokáig kérdéses, hogy melyik együttes ünnepelhet majd a végén: Ilkay Gündogan fejes góljával és Ferran Torres találatával a City már 12 perc játék után 2–0-ra vezetett. Az Arsenal 2017 decembere óta nem került ilyen hamar kétgólos hátrányba PL-találkozón.

Egyáltalán nem állt tehát jól a szénája a londoni gárdának, amely az első két fordulóban (is) szerzett gól nélkül kapott ki (Brentford 0–2, Chelsea 0–2).

S a 35. percben csak még rosszabbá vált a helyzete, amikor Granit Xhaka kiállítása miatt emberhátrányba került. Néhány Arsenal-szurkoló már ekkor elindult hazafelé…

Az első félidő végén Jack Grealish előkészítését követően Gabriel Jesus háromra növelte a hazaiak előnyét.

A szünet után a Manchester City lejjebb kapcsolt a sebességi fokozatból, de így is döbbenetes fölényben futballozott: a 80. percben – amikor már 4–0-ra állt a meccs, Rodri lőtte a negyediket – a második félidőt tekintve 91:9 százalékos(!) labdabirtoklási arányt jegyezhettünk fel, miközben az Arsenalnak nem volt még kaput eltaláló lövése…

Sokat elárul a „világoskékek” keretének mélységéről, hogy négygólos fórnál, emberelőnyben olyan játékosok szálltak be a kispadról, mint Raheem Sterling és Rijad Mahrez… A kegyelemdöfést a hajrában Ferran Torres vitte be a vendégeknek (5–0).

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA (átkattintással)

Az Arsenal 2018 decembere után kapott ismét öt gólt Premier League-mérkőzésen, és 1955 óta először kezdte három vereséggel az első osztályú bajnoki idényt. Így jelenleg utolsó a tabellán.

Folytatás két hét múlva a jelenleg szintén nullapontos Norwich ellen az Emiratesben. A Manchester City a Leicesterrel játszik majd a válogatott szünet után és az RB Leipzig elleni BL-csata előtt.

ANGOL PREMIER LEAGUE
3. FORDULÓ

Manchester City–Arsenal 5–0 (3–0)
Manchester,
Etihad Stadion, 52 276 néző. Vezette: Martin Atkinson
Man. City: Ederson – Walker (Zincsenko, a szünetben), Rúben Dias, Laporte, Cancelo – B. Silva (Sterling, 58.), Rodri, Gündogan – Gabriel Jesus (Mahrez, 61.), F. Torres, Grealish. Vezetőedző: Pep Guardiola
Arsenal: Leno – Cédric, Chambers, Holding, Kolasinac, Tierney – Saka (el-Neni, a szünetben), Ödegaard (Maitland-Niles, 71.), Xhaka, Smith Rowe – Aubameyang (Lacazette, 59.). Vezetőedző: Mikel Arteta
Gólszerző: Gündogan (7.), F. Torres (12., 84.), Gabriel Jesus (43.), Rodri (53.)
Kiállítva: Xhaka (35.)

További eredmények
Aston Villa–Brentford 1–1 (Buendía 13., ill. Toney 7.)
Brighton–Everton 0–2 (D. Gray 41., Calvert-Lewin 58. – 11-esből)
Newcastle United–Southampton 2–2 (C. Wilson 55., Saint-Maximin 90., ill. Elyounoussi 74., Ward-Prowse 90+6. – 11-esből)
Norwich City–Leicester City 1–2 (Pukki 44. – 11-esből, ill. Vardy 8., Albrighton 76.)
West Ham United–Crystal Palace 2–2 (Fornals 39., Antonio 68., ill. Gallagher 58., 70.)

Később
18.30: Liverpool–Chelsea (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
Vasárnap
15.00: Burnley–Leeds United
15.00: Tottenham–Watford (Tv: Spíler1)
17.30: Wolverhampton–Manchester United (Tv: Spíler1)

AZ ÁLLÁS
1. West Ham 3 2 1 10–5 +5 7
2. Everton 3 2 1 7–3 +4 7
3. Manchester City 3 2 1 10–1 +9 6
4. Liverpool 2 2 5–0 +5 6
4. Chelsea 2 2 5–0 +5 6
6. Tottenham 2 2 2–0 +2 6
7. Brighton & Hove Albion 3 2 1 4–3 +1 6
8. Leicester City 3 2 1 4–5 –1 6
9. Brentford 3 1 2 3–1 +2 5
10. Manchester United 2 1 1 6–2 +4 4
11. Aston Villa 3 1 1 1 5–4 +1 4
12. Watford 2 1 1 3–4 –1 3
13. Southampton 3 2 1 4–6 –2 2
14. Crystal Palace 3 2 1 2–5 –3 2
15. Newcastle 3 1 2 4–8 –4 1
16. Leeds United 2 1 1 3–7 –4 1
17. Wolverhampton 2 2 0–2 –2 0
18. Burnley 2 2 1–4 –3 0
19. Norwich City 3 3 1–10 –9 0
20. Arsenal 3 3 0–9 –9 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik