PL: csak a szépítésre futotta az Evertonnak a Wolves ellen

Vágólapra másolva!
2021.11.01. 23:02
null
Az Evertonnak csak a szépítés jött össze a Wolves otthonában (Fotó: AFP)
A Wolverhampton már az első félidőben 2–0-ra vezetett a Molineux Stadionban az Everton ellen, amelynek csak a szépítésre futotta erejéből az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 10. fordulójában.

 

Amióta elvesztette első három bajnokiját a júliusban kinevezett portugál Bruno Lagéval, a Wolverhampton 6 PL-meccsén 13 pontot gyűjtött (4 győzelem, 1 döntetlen és 1 vereség) – szeptember kezdete óta a „farkasoknál” csak a Chelsea-nek jött össze több győzelem (5).

Kirobbanó formában várta tehát az Everton elleni meccsét a Wolves, és a mérkőzés elején ugyan még érvénytelenítették az RB Leipzigtől kölcsönvett Hvang Hi Csan találatát,Max Kilman gólja azonban már érvényes volt – az angol középhátvéd először volt eredményes a csapat színeiben.

Még az első félidőben jártunk, amikor egy labdaeladás utánRaúl Jiménez is beköszönt: a mexikói csatárnál senki sem szerzett több PL-gólt (19) a Wolverhampton játékosaként az 1889-ben átadott Molineux Stadionban, amely az első olyan létesítmény volt, amit azért építettek, hogy angol bajnokit játsszanak benne. Tavaly október óta ez volt az első gólja hazai környezetben, akkor a Newcastle volt az áldozat.


Noha az Evertonnak sikerült szépítenie Alex Iwobi révén, sem most, sem korábban nem volt képes úgy fordítani a Premier League történetében, hogy a félidőben legalább kétgólos hátrányban volt– most sem történt meg.

ANGOL PREMIER LEAGUE
10. FORDULÓ
Wolverhampton–Everton 2–1
(Kilman 28., R. Jiménez 32., ill. Iwobi 66.)
KORÁBBAN
Norwich City–Leeds United 1–2 (Omobamidele58., ill. Raphinha 56., Rodrigo 60.)
Aston Villa–West Ham United 1–4 (Watkins 34., ill. B. Johnson 7., Rice 38., Fornals 80., Bowen 84.)

Burnley–Brentford 3–1 (C. Wood 4., Lowton 32., Cornet 35., ill. Goddosz 79.)
Liverpool–Brighton 2–2 (J. Henderson 4., Mané 24., ill. Mwepu 41., Trossard 65.)
Manchester City–Crystal Palace 0–2 (Zaha 6., Gallagher 88.)
Newcastle United–Chelsea 0–3 (R. James 65., 77., Jorginho 79. – 11-esből)
Watford–Southampton 0–1 (Ché Adams 20.)

Leicester City–Arsenal 0–2 (Gabriel 5., Smith Rowe 16.)
Tottenham–Manchester United 0–3 (C. Ronaldo 39., Cavani 64., Rashford 86.)

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 10 8 1 1 26–3 +23 25
2. Liverpool 10 6 4 29–8 +21 22
3. Manchester City 10 6 2 2 20–6 +14 20
4. West Ham 10 6 2 2 20–11 +9 20
5. Manchester United 10 5 2 3 19–15 +4 17
6. Arsenal 10 5 2 3 12–13 –1 17
7. Wolverhampton 10 5 1 4 11–10 +1 16
8. Brighton & Hove Albion 10 4 4 2 11–11 0 16
9. Tottenham 10 5 5 9–16 –7 15
10. Everton 10 4 2 4 16–16 0 14
11. Leicester City 10 4 2 4 15–17 –2 14
12. Brentford 10 3 3 4 12–12 0 12
13. Crystal Palace 10 2 6 2 13–14 –1 12
14. Southampton 10 2 5 3 9–12 –3 11
15. Aston Villa 10 3 1 6 14–19 –5 10
16. Watford 10 3 1 6 12–18 –6 10
17. Leeds United 10 2 4 4 10–17 –7 10
18. Burnley 10 1 4 5 10–16 –6 7
19. Newcastle 10 4 6 11–23 –12 4
20. Norwich City 10 2 8 3–25 –22 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik