PL: CR üzent a telefonos eset után; az autista fiú anyja bántalmazásról beszél

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.04.10. 10:53
null
Ronaldo nagyon dühösen vonult be az öltözőbe (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, az Evertontól elszenvedett 1–0-s vereség után a Manchester United portugál sztárja, Cristiano Ronaldo az öltözőbe menet kiverte az egyik szurkoló kezéből a telefont. A 37 éves klasszis még a meccs napján a közösségi oldalain bocsánatot kért a tettéért, de megszólalt a drukker édesanyja is.

„Sohasem könnyű úrrá lennünk az érzelmeinket olyan nehéz pillanatokban, mint amilyen most ez is. Mindazonáltal, mindig tisztelettudónak és nyugodtnak kell lennünk, valamint példát kell mutatnunk minden fiatalnak, aki imádja ezt a csodás játékot. Szeretnék bocsánatot kérni a kirohanásomért, és ha lehetséges, a fair play és a sportszerűség jegyében szeretném meghívni a szurkolót egy mérkőzésre az Old Traffordra” – írta Cristiano Ronaldo.


Az ötszörös aranylabdás játékos nemcsak a vereség miatt lehetett frusztrált, hanem a szétrúgott lába miatt is. Az első videón látszik, ahogyan sántikál, de már képek is fellelhetők a lábáról.

Ronaldót nem kímélték az Everton-játékosok (Fotó: Getty Images)
Ronaldót nem kímélték az Everton-játékosok (Fotó: Getty Images)

Ronaldo az öltözőbe menet sérüléseit Diogo Dalot-nak megmutatva egy pillanatra megállt, s ekkor a fiú figyelme is átirányult a sebre, amit megpróbált behajolva levideózni. CR ekkor ütötte ki a telefont a kezéből.



A történetnek itt azonban korán sincs vége, ugyanis a fiú édesanyja a Liverpool Echónak nyilatkozott az esetről a meccs után.

Sarah Kelly és 14 éves fia, Jake Harding a Goodison Parkban tekintették meg az Everton és a Manchester United összecsapását. Az anyuka elmondta, hogy a fia volt az, akinek a kezéből Ronaldo kiverte a telefont, amikor videózta az öltözőbe vonuló játékosokat.

Jake Harding, az Everton 14 éves szurkolója az első futballmeccsét látta élőben (Fotó: Sarah Kelly/Instagram)
Jake Harding, az Everton 14 éves szurkolója az első futballmeccsét látta élőben (Fotó: Sarah Kelly/Instagram)

„Minden United-játékost levideózott. Aztán lejjebb eresztette a telefonját, mert látta, hogy Ronaldo lehúzza a sportszárát, amely alatt vérzik. Lejjebb eresztette a telefonját, hogy lássa, mi az – még csak meg sem szólalt” – idézte fel a történteket az anyuka.

„Ronaldo aztán elsétált mellette szörnyen, szörnyen feldúltan, és kiütötte a fiam kezéből a telefont, majd továbbment.” Kelly a Liverpool Echónak megmutatott egy fotót a fia kezéről az eset után, valamint az összetört telefonról is.

Jake Hardingkeze az eset után belilult(Fotó: Sarah Kelly/Instagram)
Jake Hardingkeze az eset után belilult(Fotó: Sarah Kelly/Instagram)
Az összetört telefon (Fotó: Sarah Kelly/Instagram)
Az összetört telefon (Fotó: Sarah Kelly/Instagram)

„Látható a kezén az ütés nyoma. Egyszerűen nem hiszem el, hogy mi történt.”

Az édesanya elmondta, hogy fiát, aki autista és diszpraxiás is, sokkolták a történtek. „Sírtam, ledöbbentem, Jacob teljes sokkot kapott – mesélte Kelly, aki szerint ez tönkretette fia első futballmérkőzését a Goodison Parkban. – Ő autista és diszpraxiás is, szóval nem nagyon tudta feldolgozni, hogy mi történt, amíg haza nem értünk.”

„Nagyon feldúlt most, és teljesen el lett tántorítva attól, hogy futballmeccsre menjen. Ez volt az első mérkőzése, és ez történt…”

„Nagyszerű napunk volt mindaddig, amíg meg nem történt ez a dolog. Ez aztán teljesen tönkretette, és így rossz a szájízünk most” – tette hozzá, majd rátért Ronaldóra.

„Ő egy példakép. Igen, ő nem Everton-játékos, de Ronaldo egy nagy játékos, egy ikon.” Megjegyezte, a fia is alig várta, hogy láthassa őt. Az esettel kapcsolatban hozzáfűzte, megértette volna, ha CR azért lett volna ideges, mert a fia közelről az arcába integetett volna, de ő lent, a sérülését videózta.

„Ő egy autista fiú, akit bántalmazott egy futballjátékos. Én anyaként ezt így látom” – jelentette ki.

Sarah Kelly a nyilatkozata előtt az Instagram-oldalán számolt be arról, hogy mi történt velük, és hogy ezért a rendőrségre mentek. Azt írja, megdöbbentette, hogy egy profi futballista így megtámadhat egy kisgyereket, s örülne neki, ha erről videós felvételek is előkerülnének, illetve, ha minél többen tudnának erről.

„Ezek a futballisták gengszterek! Ő maga is apa, mit érezne, ha ezt tennék a gyerekével?”

A Merseyside-i rendőrség megerősítette, hogy mindkét klubbal felvette a kapcsolatot a történtek miatt, mivel a hírek szerint az egyik vendégjátékos bántalmazott egy fiút. Továbbá kérik, hogy aki információval rendelkezik az ügyben, az jelentkezzen a rendőrségnél.

Ronaldo frusztráltságának egyébként voltak már jelei a pályán is. A 86. percben megelégelte, hogy a liverpooliak húzzák az időd, ezért erőből a kispad irányába rúgta a labdát. A szurkolók persze felbőszültek, a játékvezető, Jonathan Moss pedig sárga lapos figyelmeztetésben részesítette a portugált.


ANGOL PREMIER LEAGUE
32. FORDULÓ

Everton–Manchester United 1–0 (A. Gordon 27.)

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA
1. Manchester City30234370–18+5273
2. Liverpool30226277–20+5772
3. Chelsea30188464–23+4162
4. Tottenham Hotspur311831056–37+1957
5. Arsenal301731045–36 +954
6. West Ham United311561051–40+1151
7. Manchester United31149849–42 +751
8. Wolverhampton Wanderers321541333–28 +549
9. Crystal Palace30813942–38 +437
10. Leicester City281071143–47 –437
11. Brighton & Hove Albion318131028–37 –937
12. Aston Villa311131742–46 –436
13. Southampton318121137–52–1536
14. Newcastle United318101334–54–2034
15. Brentford31961637–48–1133
16. Leeds United32891538–68–3033
17. Everton30841833–52–1928
18. Burnley294121325–42–1724
19. Watford31642129–60–3122
20. Norwich City30462018–63–4518
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik