PL: Christian Eriksen edzésben a Brentfordnál – fotók

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2022.02.07. 21:12
null
Eriksen elkezdte az edzést Londonban (Fotó: Brentford)
Hétfőn edzésbe állt új csapatánál, a Brentfordnál Christian Eriksen. A dán középpályás január végén írt alá fél plusz egy éves szerződést a londoniaknál.

 

Az elmúlt hetekben nevelőegyesületénél, az Odensénél és első európai topcsapatánál, az Ajaxnál is edzéslehetőséget kapott, ám a most megjelent képek így is különlegesek Christian Eriksenről. A dán válogatott karmestere június 12-én, a Finnország elleni Európa-bajnoki mérkőzésen esett össze, a pályán újra is kellett éleszteni, ám sikerült megmenteni az életét. Bő fél év elteltével 2021 decemberében jelentette be, az orvosi vizsgálatok alapján nincs oka a visszavonulásra, és ha már nem kell, hát nem is fogja befejezni a karrierjét – szeretne ott lenni a dánokkal a 2022-es katari világbajnokságon is.

„Arra jutottunk, hogy semmi sincs, amit ne tudnék most megcsinálni, ahogy sétálok, úgy futhatok is, és akkor játszani is tudok. Az elmúlt három-négy hónapban mindenféle tesztet elvégeztünk itt és Amszterdamban is, és minden a lehető legnagyobb rendben volt. (...) Nincs akadálya, hogy újra bajnokikon szerepeljek” – mondta a DR1 csatornának az akkor még csak remélt visszatérésről.

A lehetőséget a Brentford ragadta (és adta) meg. A londoniak menedzsere, Thomas Frank a dán utánpótlás-válogatottaknál jó tíz éve már volt Eriksen edzője, ez megkönnyítette a mostani tárgyalásokat is.

„Hihetetlen lehetőséget ragadtunk meg azzal, hogy világklasszist igazoltunk. Igaz, csapattal immár hét hónapja nem edzett együtt, de egyénileg sokat dolgozott. Fitt, de megfelelő formába kell lendülnie. Alig várom, hogy együtt edzhessen velünk, és visszatérjen a legmagasabb szintre, hiszen abban az állapotában képes »diktálni« a meccsek tempóját. Megtalálja a megfelelő megoldásokat és gólveszélyes. A szögletekben és a szabadrúgásban is nagyon jó. Arra számítok, hogy az öltözőben és a pályán egyaránt nagy hatással lesz a csapatra” – nyilatkozta január 30-án Frank a Brentford hivatalos honlapján.

A nagy visszatérés eljött, Eriksen hétfőn felvette a munkát a Premier League 14. helyén álló csapatnál. Innen már csak az a kérdés, hány nap, hány tréning kell a lábába ahhoz, hogy újra tétmeccsen is pályára léphessen...

Biztos, hogy különleges fotók készülnek majd arról is.


 

A Brentford Twitter-csatornáján egyébként az is kiderült, hogy tavasszal a 21-es számú mezt viseli majd Eriksen.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik