Anglia: Bolla Geráék nyomában – eddig 10 magyar szerepelt a Premier League-ben

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.07.17. 14:38
null
Gera Zoltán volt eddig a legjelentősebb magyar játékos a Premier League-ben (Fotó: AFP)
Amint arról beszámoltunk, az angol labdarúgó Premier Leauge-ben szereplő Wolverhampton Wanderers szerződtette a Mol Fehérvár hátvédjét, Bolla Bendegúzt, majd egy idényre kölcsönadta a svájci élvonalbeli Grasshoppersnek. Ennek kapcsán összeszedtük, mely magyar játékosok nyomdokaiba léphet az Európa-bajnokságot is megjáró 21 éves labdarúgó, ha idővel angol csapatában is lehetőséget kap a Premier League-ben.

 

Eddig összesen tíz magyar labdarúgó lépett pályára az angol Premier League-ben – 1992 óta hívják így Angliában a legmagasabb osztály bajnokságát.

Bogdán Ádám 2010-ben mutatkozhatott be az angol élvonalban a Bolton Wanderers színeiben, csapata 2012-es kieséséig 24 mérkőzésen állhatott a kapuban. A válogatott játékost 2015 nyarán szerződtette a Liverpool, ahol első idényében (2015–2016) játszhatott csak, mindössze két találkozón – azóta nem játszott magyar a Premier League-ben.

Buzsáky Ákos egy idényt töltött a Queens Park Rangerssel a PL-ben (2011–12), amely során 18 találkozón két gólig, illetve ugyanennyi gólpasszig jutott.

A fiatalon elhunyt Fülöp Márton 2007 és 2010 között 41 összecsapáson védhetett a Sunderlandben, 2010-ben „vészkölcsönben” jutott neki három meccs a Manchester City-ben, majd a 2011–2012-es idényben a West Bromban is játszott egy mérkőzésen az élvonalban.

A Premier League eddigi legsikeresebb magyar játékosaGera Zoltán volt aki két időszakban, 2004 és 2008, majd 2011 és 2014 között erősítette a West Bromwich Albiont, 2008 és 2011 között pedig a Fulhamet, amellyel Európa-liga döntőt is játszhatott. Az Angliában Mágikus Magyarnak is becézett játékos PL-találkozóinak száma tökéletesen megoszlik két egykori csapata között: mindkét gárdában 86 mérkőzésen játszhatott az angol élvonalban. A West Bromban ezeken 12 gólt és 3 gólpasszt, míg a Fulhamben 5 találatot és 5 gólpasszt jegyzett.

Halmosi Péternek a 2008–2009-es idényben 18-szor volt lehetősége pályára lépnie az angol élvonalban, a Hull City mezét viselve.

A szintén szombathelyi születésű Király Gábor két idényben, két különböző csapatban védett a Premier League-ben. A 2004–2005-ös kiírásban 32 mérkőzésen játszott a Crystal Palace-ban, amelyek során tízszer is megőrizte kapott gól nélkül kapuját, majd 2006 és 2007 nyara között az Aston Villában szerepelt öt alkalommal.

Kozma István volt az első magyar Premier League-játékos, akit 1992 telén, a Bordeaux-ból szerződtetett a Liverpool. A középpályás 1993 nyaráig maradt a klub játékosa, ezalatt egyszer, egy Wimbledon elleni, vesztes bajnokin (2–3), csereként beállva jutott neki hét perc játéklehetőség.

Kurucz Péter is egymeccsesnek mondhatja magát: a 2009–2010-es kiírásban a West Ham kispadján ült a Manchester United elleni bajnokin, amikor a mérkőzés hajrájában, 0–4-es állásnál az első számú kapus, Rob Greeen sérülése miatt pályára küldték. Gólt nem kapott, de több esélyt sem a bizonyításra.

Patrice Evra (MU) és Priskin Tamás csatája (Fotó: AFP)
Patrice Evra (MU) és Priskin Tamás csatája (Fotó: AFP)

Priskin Tamás nevét két alkalommal üvölthette a Watford stadionjának műsorközlője: a csallóközi származású játékos ugyanis ennyiszer talált be a 2006–2007-es kiírásban, amely során 16 találkozón küldték pályára.

Torghelle Sándor a tízes mezszámot viselhette 2004 és 2005 között a Crystal Palace-ban, amelyben 12 mérkőzésen futott ki a gyepre,gólt nem szerzett. Visszavonulását követően, idén áprilisban a Mol Fehérvár egyik másodedzőjeként állt munkába, amelynél a most a Wolverhamtonhoz igazoló Bolla Bendegúzt is edzette.Más kérdés, hogy Bolla egyelőre a svájci Grasshoppershez került kölcsönbe, neki még meg kell küzdenie azért, hogy az előző idényben 13. helyen záró Wolves első csapatánál vegyék számításba.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik