Kai Havertz góljával győzött a Chelsea (Fotó: AFP)

 

Nem túlzott Thomas Tuchel, amikor azt mondta, hogy a szankciókkal sújtott Chelsea játékosai addig fognak harcolni, ameddig van elég mezük és egy buszuk, ami elszállítja őket a meccsekre – feltüzelten, harapósan kezdtek a londoniak a kilenc mérkőzés óta veretlen Newcastle United ellen, az első fél órában hetven százalék felett birtokolták a labdát, háromszor lövéssel is próbálkoztak, ám a lövések nem igazán jelentettek veszélyt az ellenfél kapujára.    

Gólhelyzetek helyett vitatható szituációkat hozott a második játékrész eleje: Trevoh Chalobah szabálytalannak tűnő megmozdulásáért nem kaptak büntetőt a „szarkák”, de Timo Werner esését is vizsgálták a VAR-szobában.    

Hiába tűnt úgy, hogy kihúzzák a vendégek egy döntetlennel, a meccs végén jött a feketeleves, Kai Havertz döntött.

Annak ellenére sem nyugodhatott meg teljesen a kiesőjelölt Watford, hogy Cucho Hernández duplájával a 34. percben már 2–0-ra vezetett Southamptonban, hiszen Mohamed Elyounoussi jóvoltából még az első félidő végén összejött a szépítés a hazaiaknak. Ugyanakkor a fordulás után nem változott az eredmény.

Egy kis stat: az első gólnál Mohammed Salisu kapitális hibáját kihasználó Cucho a hetedik kolumbiai játékos, aki duplázott a PL-ben. Legutóbb, 2020-ban, James Rodríguez volt képes hasonlóra az Everton színeiben, melyeket tavaly szeptemberben az al-Rajjan piros-fekete szerelésére cserélt.

Egymást követő negyedik bajnokiján szenvedett vereségét a téli átigazolási időszakban megerősített Everton, ezúttal a Wolverhampton jelentette az akadályt.   

Feltehetőleg nem bánja a West Ham United, hogy kettő helyett „csak” egy góllal győzte le az utóbbi időben jó teljesítményt nyújtó Aston Villát. Főleg, hogy a vezetést az álló ovációval ünnepelt, csereként pályára lépő Andrij Jarmolenko szerezte meg – az ukrán támadó könnyeivel küszködve az égre mutatott, miután eredményes volt. A GÓL ITT! 


ANGOL PREMIER LEAGUE
29. FORDULÓ

Chelsea–Newcastle United 1–0 (Havertz 89.)
Everton–Wolverhampton Wanderers 0–1 (Coady 49.)
Kiállítva: J. Kenny (78., Everton)
Leeds United–Norwich City 2–1 (Rodrigo 14., Gelhardt 90+4., ill. McLean 90+1)
Southampton–Watford 1–2 (Elyounoussi 45., ill. Cucho 14., 34.)
West Ham United–Aston Villa 2–1 (Jarmolenko 70., Fornals 82., ill. J. Ramsey 90+1.)
Arsenal–Leicester City 2–0
(Partey 11., Lacazette 59. – 11-esből) 

Szombaton játszották
Brighton–Liverpool 0–2 (Luis Díaz 19., Szalah 61. – 11-esből)
Brentford–Burnley 2–0 (Toney 85., 90+3.)

Manchester United–Tottenham 3–2
(C. Ronaldo 12., 38., 81., ill. Kane 35. – 11-esből, Maguire 72. – öngól)  

Hétfő
21.00: Crystal Palace–Manchester City 

AZ ÁLLÁS 
1. Manchester City 28 22 3 3 68–18 +50  69
2. Liverpool 28 20 6 2 73–20 +53  66
3. Chelsea 28 17 8 3 57–19 +38  59
4. Manchester United 29 14 8 7 48–40 +8  50
5. West Ham 29 14 6 9 48–36 +12  48
6. Arsenal 25 15 3 7 41–29 +12  48
7. Wolverhampton 29 14 4 11 29–23 +6  46
8. Tottenham 27 14 3 10 42–35 +7  45
9. Aston Villa 28 11 3 14 41–39 +2  36
10. Southampton 29 8 11 10 36–45 –9  35
11. Crystal Palace 28 7 12 9 39–38 +1  33
12. Leicester City 25 9 6 10 40–43 –3  33
13. Brighton & Hove Albion 28 7 12 9 26–34 –8  33
14. Newcastle 28 7 10 11 32–48 –16  31
15. Brentford 29 8 6 15 32–45 –13  30
16. Leeds United 29 6 8 15 31–65 –34  26
17. Everton 26 6 4 16 28–47 –19  22
18. Watford 29 6 4 19 29–55 –26  22
19. Burnley 27 3 12 12 22–38 –16  21
20. Norwich City 29 4 5 20 18–63 –45  17