PL: az utolsó csepp a pohárban? A Norwich is legyőzte az Evertont

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.01.15. 18:09
null
A Norwich City a 18. percben már 2–0-ra vezetett a liverpooliak ellen (Fotó: AFP)
Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 22. fordulója előtt sereghajtó Norwich City 2–1-re legyőzte az Evertont, a Newcastle United hazai pályán 1–1-es döntetlent ért el a Watford ellen, míg a Southampton 3–1-re kikapott Wolverhamptonban.

 

NORWICH CITY–EVERTON 2–1

Eddig is kifelé állt Rafa Benítez szekerének rúdja, és a találkozó előtt a tabella utolsó helyén álló Norwich City elleni vereség biztosan nem segített a helyzetén. Ahogy az sem, hogy az Everton szurkolói egyre nehezebben viselik a sorozatos kudarcokat. Beszámolók szerint az egyik vendégdrukkernek olyannyira elborult az agya, hogy személyesen akarta számonkérni a spanyol trénert, ám az egyik rendező még azelőtt megállította, hogy elért volna a kispadig.

Különösen bosszantó lehet a liverpooliaknak, hogy a hazaiak már mérkőzés elején két góllal vezettek, ráadásul találataik között mindössze 92 másodperc telt el. Sokkoló adat, hogy a Norwich több gólt szerzett 18 perc alatt, mint a legutóbbi nyolc PL-meccsén összesen.

Egy kis stat: 30 hazai bajnokijuk óta ez volt az első alkalom, hogy a „kanárik” kétgólos előnnyel vonulhattak a szünetre. Legutóbb 2016-ban, a Watford ellen jött össze hasonló nekik.

Azért a szépítés összejött az Evertonnak, és ez esetben a szépítést szó szerint kell értelmezni, Richarlison ugyanis ollózós mozdulattal talált a hálóba – A GÓLT IDE KATTINTVA TEKINTHETI MEG.

NEWCASTLE UNITED–WATFORD 1–1

Nem kellett sokat várnia első bevetésére Chris Woodnak, akiért csütörtökön fizetett 25 millió font körüli összeget a Newcastle a közvetlen riválisának, a Burnleynek.

De nem az új-zélandi csatár, hanem a cselgép, Allan Saint-Maximin villant meg. A szélvészgyors francia támadó a 49. percben szerzett vezetést a „szarkáknak”, akik majdnem megőrizték egygólos előnyüket a hármas sípszóig, de a 20 éves Joao Pedro egyenlített, így nem született döntés az alsóházi helyosztón (1–1). Ennek a vendégek örülhetnek jobban, hiszen a Newcastle továbbra is kieső helyen áll, míg a „lódarazsak” éppenhogy, de elkerülik azt.

WOLVERHAMPTON–SOUTHAMPTON 3–1

A vártnál simábbnak tűnt a Wolverhampton Southampton elleni meccse.

Raúl Jiménez iratkozott fel elsőként a góllövőlistára, a 36. percben gólra váltva a videobíró segítségével megítélt tizenegyest. A mexikói csatárnak a ligaellenfelek közül a „szentek” ellen megy a legjobban: hét bajnokin lépett pályára ellenük, öt gól és egy gólpassz fűződik a nevéhez.

Eltartott egy darabig, amíg Conor Coady valóban örülhetett góljának, hiszen többször is visszanézték a találatot megelőző szituációt, de az angol védő gólját végül szabályosnak ítélték meg.

James Ward-Prowse még szorossá tette a végét távoli szabadrúgásgóljával, de a „farkasok” a hosszabbításban bevitték a kegyelemdöfést, így kétgólos győzelmet arattak.

ANGOL PREMIER LEAGUE
22. FORDULÓ

Manchester City–Chelsea 1–0
(De Bruyne 70.)
Newcastle United–Watford 1–1 (Saint-Maximin 49., ill. Joao Pedro 88.)
Norwich City–Everton 2–1 (M. Keane 16. – öngól, Idah 18., ill. Richarlison 60.)
Wolverhampton–Southampton 3–1 (Raúl Jiménez 36. – 11-esből, Coady 59., Aadama Traoré 90+1., ill. Ward-Prowse 84.)
KÉSŐBB
18.30: Aston Villa–Manchester United (Tv: Spíler1)
Burnley–Leicester City – elhalasztva
VASÁRNAP
15.00:
Liverpool–Brentford (Tv: Digi Sport1)
15.00: West Ham United–Leeds United
17.30: Tottenham Hotspur–Arsenal (Tv: Digi Sport1)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Brighton & Hove Albion–Crystal Palace 1–1 (J. Andersen 87. – öngól, ill. Gallagher 69.)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 22 18 2 2 54–13 +41 56
2. Chelsea 22 12 7 3 45–17 +28 43
3. Liverpool 20 12 6 2 52–18 +34 42
4. West Ham 21 11 4 6 39–27 +12 37
5. Arsenal 20 11 2 7 33–25 +8 35
6. Tottenham 18 10 3 5 23–20 +3 33
7. Manchester United 19 9 4 6 30–27 +3 31
8. Wolverhampton 20 9 4 7 17–15 +2 31
9. Brighton & Hove Albion 20 6 10 4 21–21 0 28
10. Leicester City 18 7 4 7 31–33 –2 25
11. Crystal Palace 21 5 9 7 30–31 –1 24
12. Southampton 21 5 9 7 25–33 –8 24
13. Brentford 20 6 5 9 24–30 –6 23
14. Aston Villa 19 7 1 11 25–30 –5 22
15. Everton 19 5 4 10 24–34 –10 19
16. Leeds United 19 4 7 8 21–37 –16 19
17. Watford 19 4 2 13 23–37 –14 14
18. Norwich City 21 3 4 14 10–45 –35 13
19. Newcastle 20 1 9 10 20–43 –23 12
20. Burnley 17 1 8 8 16–27 –11 11
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik