PL: alsóházi olasz csapattól vesz 22 éves védőt az Arsenal – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2023.01.20. 14:36
null
Kiwior a vb-n is ott volt, ahol többek között Mbappé és Messi ellen kellett védekeznie… (Fotó: Getty Images)
Még a Brightontól távozó belga szélső, Leandro Trossard érkezését sem jelentette be a Premier League tabellájának első helyén álló Arsenal, ám máris egy új igazolás van a láthatáron: Jakub Kiwior érkezhet az olasz Speziától. 


A Serie A 15. helyén álló Spezia 22 éves lengyel védőjét, Jakub Kiwiort szemelte ki magának a PL-éllovas Arsenal. Az olasz transzferguru, Fabrizio Romano szerint a felek már mindenben megállapodtak egymással, s az átigazolás napokon belül hivatalossá válhat.

Kiwior kulcsember klubcsapatában, ráadásul a katari világbajnokságot is megjárta, amelyen hazája mind a négy meccsén kezdőként lépett pályára, s Lionel Messi vagy éppen Kylian Mbappé ellen bizonyíthatott. A fiatal belső védő ára sajtóhírek szerint bónuszokkal együtt 20 millió euró lehet, ami még akkor is jó üzletnek tűnik a londoniaktól, ha kezdetben csak csere lesz.


 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik