PL: aki miatt De Bruyne nélkül is versenyben maradt a City

Vágólapra másolva!
2019.01.04. 10:10
null
Csúszik, mászik, fut, küzd a végsőkig: Bernardo Silva (20) hasznos játéka a mostani Manchester City sikereinek egyik alapja (Fotó: AFP)
Bernardo Silva nemcsak a Sergio Agüerónak adott gólpasszával járult hozzá a Manchester City Liverpool elleni győzelméhez, hanem a kilencven perc alatt megtett 13.7 kilométerével is, amelynél senki sem futott többet egy mérkőzésen a Premier League jelenlegi kiírásában. Emellett az ő nevéhez fűződik a legtöbb labdaszerzés is, valamint miatta nem kellett pályára lépnie Kevin De Bruynének az idény eddigi talán legfontosabb meccsén.

„Bernardo mindent megtett. Az összes párharcát megnyerte” – dicsérte a portugál középpályást Pep Guardiola, a Liverpool elleni 2–1-es győzelemmel ponthátrányát négyre csökkentő Manchester City szakvezetője. És itt nem ért véget a dicséretek sora.

„Bernardo a legkisebb, de ő az, aki megmutatja, hogy a futballpályán a legfontosabb, hogy jól játssz. Persze, mint minden menedzser, én is azt szeretném, ha csupa magas és erős testalkatú játékosom lenne, Bernardo azonban zseniális. Nagyon régóta nem láttam ilyen teljesítményt senkitől. Pontos, tiszta és okos játék volt” – mondta Guardiola annak ellenére, hogy Bernardo Silva követte el a legtöbb szabálytalanságot a csütörtök esti rangadón.

Ám ahogy azt az edzője is kiemelte, Bernardo Silva szabálytalanságainak többsége nem volt durva, s éppen azokban a pillanatokban követte el azokat, amikor leginkább kellett, mert így lehetett megállítani a vendégek ellentámadásait.

Védekezésben és támadásban is kiemelkedő teljesítmény nyújtott, a City vezető gólja előtt szépen megforgatta Georginio Wijnaldumot, mielőtt Agüeróhoz passzolt.

 


A 24 éves, 173 centi magas Benfica-nevelésű játékost 2017-ben 50 millió euróért vásárolta meg a Manchester City a Monacótól, ám a befektetés ebben a szezonban kezd megtérülni. Első idényében, a Premier League megnyerése felé vezető úton ugyan népszerű volt az öltözőben, a pályán ugyanakkor alig kapott lehetőséget, februárig kellett várnia arra, hogy két egymást követő mérkőzést végigjátsszon. A csúcsrangadókon 43 percet kapott összesen.

A mostani évadban viszont nagy szükség volt és van rá. De Bruyne térdsérülései miatt kényszermegoldás volt a középpályán, ám könnyed és eredményes játékával tökéletesen megoldotta a feladatot. A Manchester City bajnoki esélyeit a belga sztár kiesése miatt el is temethettük volna, és Angliában nyilván e percben is temetnék, ha Guardiola csapata kikapott volna a Liverpooltól. De nem kapott ki, Bernardo Silva vezérletének is köszönhetően nyert, és az újra egészséges, cserének nevezett De Bruynére szüksége sem volt ehhez.

Az ellenfelek akkor lesznek igazán bajban, ha Guardiola kitalálja, hogyan lehet pályán együtt a leghatékonyabban a portugál és a belga klasszis.

PREMIER LEAGUE
21. FORDULÓ
MANCHESTER CITY–LIVERPOOL 2–1 (1–0)

Manchester, Etihad Stadion, 54 511 néző. Vezette: A. Taylor
Man. City: Ederson – Danilo, Kompany (Otamendi, 88.), Stones, Laporte (Walker, 87.) – Bernardo Silva, Fernandinho, David Silva (Gündogan, 65.) – Sterling, Agüero, L. Sané
Liverpool: Alisson – Alexander-Arnold, Lovren, Van Dijk, Robertson – Wijnaldum (Sturridge, 87.), Henderson, Milner (Fabinho, 56.) – Szalah, Firmino, Mané (Shaqiri, 76.)
Gólszerző: Agüero (40.), L. Sané (72.), ill. Firmino (64.)

A FORDULÓ KORÁBBI MÉRKŐZÉSEI
Newcastle United–Manchester United 0–2 (R. Lukaku 64., Rashford 80.)
Chelsea–Southampton 0–0
Huddersfield Town–Burnley 1–2 (Mounié 33., ill. Ch. Wood 39., A. Barnes 73.)
West Ham United–Brighton & Hove Albion 2–2 (Arnautovic 66., 68., ill. D. Stephens 57., Duffy 59.)
Wolverhampton Wanderers–Crystal Palace 0–2 (J. Ayew 83., Milivojevics 94.)
Cardiff City–Tottenham Hotspur 0–3 (Kane 3., Eriksen 12., Szon 26.)
Arsenal–Fulham 4–1 (Xhaka 25., Lacazette 55., Ramsey 79., Aubameyang 83., ill. A. Kamara 69.)
Everton–Leicester City 0–1 (Vardy 58.)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 21 17 3 1 49–10 +39 54
2. Manchester City 21 16 2 3 56–17 +39 50
3. Tottenham 21 16 5 46–21 +25 48
4. Chelsea 21 13 5 3 38–16 +22 44
5. Arsenal 21 12 5 4 46–31 +15 41
6. Manchester United 21 11 5 5 43–32 +11 38
7. Leicester City 21 9 4 8 25–23 +2 31
8. Watford 21 8 5 8 30–31 –1 29
9. Wolverhampton 21 8 5 8 23–25 –2 29
10. West Ham United
21 8 4 9 29–32 –3 28
11. Everton 21 7 6 8 31–31 0 27
12. AFC Bournemouth 21 8 3 10 31–40 –9 27
13. Brighton & Hove Albion 21 7 5 9 24–29 –5 26
14. Crystal Palace 21 6 4 11 19–26 –7 22
15. Newcastle 21 4 6 11 15–29 –14 18
16. Burnley 21 5 3 13 21–42 –21 18
17. Cardiff City 21 5 3 13 19–41 –22 18
18. Southampton 21 3 7 11 21–38 –17 16
19. Fulham 21 3 5 13 19–47 –28 14
20. Huddersfield Town 21 2 4 15 13–37 –24 10

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik