PL: a Wolves bejelentette, ki lesz a csapat menedzsere 2023-ig

Vágólapra másolva!
2022.10.21. 06:57
null
Az év végégig biztosan Davis marad a Wolves kispadján (Fotó: AFP)
Bruno Lage októberi menesztését követően a Wolverhampton Wanderers edzői székét több menedzser is visszautasította, a klub végül úgy döntött, a világbajnokságig Steve Davis marad a Premier League-csapat élén. Most eldőlt, a folytatásban is ő irányíthat.

 

Lage távozása után az először ideiglenesen kinevezett Davis a csapatvezetés szerint jó hatással volt eddig a gárdára, ezért hivatalosan bejelentették a Twitter-oldalukon, hogy a gárda már biztosan vele zárja a 2022-es évet.

Steve érti a kultúráját és működését ennek a klubnak. Meg szeretnénk neki adni minden lehetőséget, hogy sikeres legyen. Nincs más olyan kiemelkedő trénerjelölt, akiben teljes mértékben hiszünk ahhoz, hogy átvegye az irányítást világbajnokságig. Nem szeretnénk elhamarkodottan nekiállni egy új, állandó edző utáni kutatásnak” – nyilatkozta a Wolves ügyvezető igazgatója, Jeff Shi az együttes hivatalos weboldalán.

A Wanderers oldalán arról is szót ejtenek, hogy Davis és a játékosok most elsősorban a vasárnapi, Leicester City elleni mérkőzésre koncentrálnak és arra, hogy a lehető legtöbbet tudjanak fejlődni a novemberi szünet előtt.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik