PL: a „vörös ördögök” is kivégezték Roy Hodgsonékat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.30. 17:52
null
Marouane Fellaini két gólt szerzett a Crystal Palace ellen (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 7. fordulójában a Manchester United otthon 4–0-ra kiütötte Roy Hodgson csapatát, a továbbra is gól és pont nélkül álló Crystal Palace-t.

A „vörös ördögök” szenzációs formába lendültek, sorozatban öt meccset nyertek meg összesítésben 16–2-es gólkülönbséggel – sőt az együttes szezonbeli teljesítménye önmagában véve is nagyszerűnek mondható, hiszen a Real Madrid elleni Szuperkupa-vereség (1–2) után nyolc győzelem és egy döntetlen volt a mérleg.

Ha ez nem lenne elég, jobb ellenfelet keresve sem találhatott volna magának a gárda, mivel a Crystal Palace a szezonbeli hat találkozóján 0 góllal és 0 ponttal állt, sőt, egyetlen megnyert erőpróba kivételével a legutóbbi 11 bajnokiján is ezzel a csúf mutatóval szerénykedhet...

No, ennek megfelelően nagyjából két percig volt izgalmas az összecsapás, ekkor Rashford csapta be csúnyán Wardot a bal szélen, centerezése után pedig Mata könnyedén lőtt 11 méterről a kapuba (1–0).

Még az első félidőben növelte az előnyét a 20-szoros bajnok, ezúttal Young–Townsend csata alakult ki a bal szélen, majd a beívelés a hosszún érkező Fellainit találta meg, aki éles szögből a kapuba továbbított (2–0).

A fordulást követően sem sok minden változott: egy újabb bal oldali Rashford-beadás – ezúttal szabadrúgásból – után megint Fellaini szerzett gólt, igaz, most még csak érkeznie sem kellett, konkrétan fejbe rúgta őt a csapattársa (3–0).

Fellaini maga is parádés formába lendült, a legutóbbi négy hazai meccsén négy gólt szerzett. Vannak, akik már tudják a megoldást...



Ez volt amúgy az első mérkőzés, amelyen Rashford két gólpasszt is kiosztott, a legutóbbi 10 tétmeccsen pedig öt gólnál és négy asszisztnál jár a Unitedban.

A hajrában aztán Lukaku is megszerezte a szokásos gólját, így beállította Andy Cole rekordját: az első hét MU-s bajnokiján hétszer talált be.

A találkozó összefoglalója



A többi pályán

A 2015–2016-os idény bajnoka, a Leicester City finoman szólva alárendelt szerepet töltött be az AFC Bournemouth otthonában az első félidőben (8–0 a kapura lövéseknél, 55:45 százalék labdabirtoklás), és a fordulást követően sem javult sokat a helyzet (18–6), de végül gól nélkül maradtak a csapatok (0–0).

A Stoke City az első játékrész végén Mame Biram Diouf góljával szerzett vezetést a Southampton ellen, és már a szünetre megnyugtató előnnyel vonulhatott volna, de Berahino büntetőt rontott – szebben mondva Forster nagyot védett (1–0). A hajrában úgy tűnt, erre rá is fázik az együttes, ám Josida találatára Crouch a végén még válaszolni tudott, így nyert a házigazda (2–1).

A West Bromwich Albion az első félidő derekához érve percek alatt két góllal terhelte meg a Watford kapuját, de a vendégek a 95.(!) percben pontot mentettek (2–2).

Ehhez képest sima végjáték volt a West Ham–Swansea-n, amelyen a 90. percben szerezte meg a meccs egyetlen gólját Sakho (1–0).

PREMIER LEAGUE
7. FORDULÓ
Huddersfield–Tottenham 0–4 (Kane 9., 23., B. Davies 16., Moussa Sissoko 91.)
AFC Bournemouth–Leicester City 0–0
Manchester United–Crystal Palace 4–0 (Mata 3., Fellaini 35., 49., Lukaku 86.)
Stoke City–Southampton 21 (M. Diouf 40., Crouch 85., ill. Josida 75.)
West Bromwich Albion–Watford 2–2 (Rondón 18., Evans 21., ill. Doucouré 37., Richarlison 95.)
West Ham United–Swansea City 1–0 (Sakho 90.)
Chelsea–Manchester City 0–1 (De Bruyne 67.)
VASÁRNAP
13.00: Arsenal–Brighton & Hove Albion (Tv: Spíler Tv)
15.15: Everton–Burnley (Tv: Spíler Tv)
17.30: Newcastle United–Liverpool (Tv: Spíler Tv)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 7 6 1 22–2 +20 19
2. Manchester United 7 6 1 21–2 +19 19
3. Tottenham 7 4 2 1 14–5 +9 14
4. Chelsea 7 4 1 2 12–6 +6 13
5. Watford 7 3 3 1 11–12 –1 12
6. Liverpool 6 3 2 1 12–11 +1 11
7. Arsenal 6 3 1 2 9–8 +1 10
8. Newcastle 6 3 3 6–5 +1 9
8. Burnley 6 2 3 1 6–5 +1 9
10. West Bromwich Albion 7 2 3 2 6–8 –2 9
11. Huddersfield Town 7 2 3 2 5–7 –2 9
12. Southampton 7 2 2 3 5–7 –2 8
13. Stoke City 7 2 2 3 7–11 –4 8
14. Brighton & Hove Albion 6 2 1 3 5–7 –2 7
15. West Ham 7 2 1 4 7–13 –6 7
16. Everton 6 2 1 3 4–11 –7 7
17. Leicester City 7 1 2 4 9–12 –3 5
18. Swansea 7 1 2 4 3–8 –5 5
19. Bournemouth 7 1 1 5 4–11 –7 4
20. Crystal Palace 7 7 0–17 –17 0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik