PL: a végén jöttek a gólok, ikszelt a Wolverhampton

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2020.10.25. 19:23
null
A végén jöttek a gólok, ikszelt a Wolverhampton (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 6. fordulójának vasárnapi játéknapján a Wolverhampton Wanderers hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Newcastle Uniteddel.

Az egész mérkőzésen többet próbálkozott a Wolverhampton, sokáig azonban nem tudott igazán nagy helyzetet kialakítani, így nem talált fogást a Newcastle United védelmén. A jég a 80. percben tört meg: egy bal oldali szabadrúgás után rossz helyre fejelték a labdát a vendégek, Raúl Jiménez nagyjából 20 méterről küldte a kapuba a labdát. 1–0

Raúl Jiménez gólja

A mexikói csatár gólja azonban ezúttal nem ért három pontot, mivel a 89. percben Jacob Murphy okosan elcsavarta a labdát a sorfal mellett, Rui Patrício pedig nem tudott védeni. 1–1

Jacob Murphy gólja


A hosszabbításban az eredmény már nem változott, így két csapat sorozatban negyedszer játszott egymással 1–1-es döntetlent.

ANGOL PREMIER LEAGUE
6. FORDULÓ
Wolverhampton Wanderers–Newcastle United 1–1 (R. Jiménez 80., ill. J. Murphy 89.)
KORÁBBAN
Southampton–Everton 2–0 (Ward-Prowse 27., Ché Adams 35.)
KÉSŐBB
Arsenal–Leicester City 0–1 (Vardy 80.)

TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEK
Péntek
Aston Villa–Leeds United 0–3
(Bamford 55., 67., 74.)
Szombat
West Ham United–Manchester City 1–1
(Antonio 18., ill. Foden 51.)
Fulham–Crystal Palace 1–2(Cairney 90+5., ill. Riedewald 9., Zaha 64.)
Manchester United–Chelsea 0–0
Liverpool–Sheffield United 2–1
(Firmino 41., Jota 64., ill. Berge 13. – 11-esből)
Hétfő
18.30:
Brighton–West Bromwich Albion (Tv:Digi Sport2)
21.00:Burnley–Tottenham Hotspur (Tv:Spíler1)

AZ ÁLLÁS
1. Everton 6 4 1 1 14–9 +5 13
2. Liverpool 6 4 1 1 15–14 +1 13
3. Aston Villa 5 4 1 12–5 +7 12
4. Leicester City 6 4 2 13–8 +5 12
5. Leeds United 6 3 1 2 12–9 +3 10
6. Southampton 6 3 1 2 10–9 +1 10
7. Crystal Palace 6 3 1 2 8–9 –1 10
8. Wolverhampton 6 3 1 2 6–8 –2 10
9. Chelsea 6 2 3 1 13–9 +4 9
10. Arsenal 6 3 3 8–7 +1 9
11. Tottenham 5 2 2 1 15–8 +7 8
12. West Ham 6 2 2 2 12–8 +4 8
13. Manchester City 5 2 2 1 8–8 0 8
14. Newcastle 6 2 2 2 8–10 –2 8
15. Manchester United 5 2 1 2 9–12 –3 7
16. Brighton & Hove Albion 5 1 1 3 9–11 –2 4
17. West Brom 5 2 3 5–13 –8 2
18. Burnley 4 1 3 3–8 –5 1
19. Sheffield United 6 1 5 3–9 –6 1
20. Fulham 6 1 5 5–14 –9 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik