PL: „A Manchester City legyőzhetetlenségének aurája már a múlté”

Vágólapra másolva!
2020.10.04. 12:11
null
Hiába a jó kezdés, mostanában ez nem mindig elég a Citynek (Fotó: AFP)
„Az első félidőben megvolt a lehetőségünk lezárni a meccset. A másodikban kiegyenlítettebb volt a játék, akadtak időszakok, amikor az ellenfelünk volt jobb” – mondta Pep Guardiola, a Manchester City menedzsere a Leeds elleni bajnokit követően a Sky Sportsnak, de igazából ez mostanában amúgy is eléggé jellemző a csapatára. Az angol lap ezúttal az okoknak próbált utánajárni – ezt ismertetjük.

 

A Manchester City ezúttal is jól kezdett, ahogyan tette a Wolverhampton Wanderers és a Leicester City ellen is. Ismét szerzett egy korai gólt, ahogyan a két fentebb említett csapat ellen is. A második félidőben pedig jött a visszaesés, ahogyan korábban is.

A Wolves otthonában bő fél óra után két góllal vezetett Guardiola csapata, amely csak a 95. percben, Gabriel Jesus találatánál nyugodhatott meg végleg (1–3).

A Leicester ellen már a 4. percben vezettek a manchesteriek, de a három büntetőt elvégző vendégek – Jamie Vardy mesterhármasának is köszönhetően –5–2-re nyertek.

A Leeds United ellen Sterling már a 17. percben betalált, de hiába volt 4–12 a kapura lövések száma, nem sikerült nagyobb előnyre szert tenni, s a szünet utána Leeds egyenlített (1–1).

A Sky Sports elemzése szerint Guardiola együttese 66 százalékban birtokolta a labdát az első negyedórában, ami igazából még kevesebb is, mint a Wolverhampton (70 százalék) vagy a Leicester (78 százalék) elleni kezdés során. Mindegyik alkalommal már az első húsz percben vezetett a Man. City.

Guardiola együttese már nem az a kíméletlen gárda, mint amilyen volt (Fotó: AFP)
Guardiola együttese már nem az a kíméletlen gárda, mint amilyen volt (Fotó: AFP)



Korábban az volt a csapat egyik védjegye, hogy a korai vezetést kihasználva az ellenfelek fölé kerekedett: az egymást követő két bajnoki címet hozó idény során az együttes 65 alkalommal szerzett vezetést, ebből 60-szor győzött. Ha volt kritika a manchesteriekkel kapcsolatban, az legfeljebb arról szólt, hogy túlságosan könyörtelenek. Ez a sérthetetlenség a múltba veszni látszik.

„Hihetetlen első fél órát produkáltunk, számos gólt szerezhettünk volna, de mégsem tettük. Tudtuk, hogy olyan csapat ellen lépünk pályára, amely a végső sípszóig küzd. Tudtuk előre” – mondta az összecsapást követően Guardiola a Sky Sportsnak.

A várható gólok száma (xG) is alátámasztja ezt, a City ellenfeleinek a szünet után egyaránt (sokkal) jobb volt ezen mutatója. Ez összesen öt alkalommal fordult elő Guardiola első bajnoki aranyának 38 fordulója alatt.

(Forrás: Sky Sports)
(Forrás: Sky Sports)



A Leeds ellen nem a védelem közepén voltak nagy problémák, ahol a szeptember végén szerződtetett Rúben Dias rögvest jól debütált, hanem a két szélén, ahol Kyle Walker és Benjamin Mendy is gyenge teljesítménnyel rukkolt elő – emeli ki az angol lap.

A korábban a labdát fékezhetetlen erővel kergető manchesteriek energiája már az előző idényben is ki-ki hagyott, sez kilenc vereséget eredményezett, miközben máskor egészen döbbenetesen jól játszott a csapat. Most már nemcsak arról van szó, hogy hétről hétre nem tudják fenntartani az állandó pressziót a labda visszaszerzése során, hanem egy mérkőzésen belül sem képesek ezt állandósítani, s ez lehetőségeket ad az ellenfélnek visszajönni a mérkőzésbe.

A riválisok menedzsereifigyelik ezt, arra koncentrálnak, hogy mérkőzésben maradjanak, és várják meg a fordulópontot az összecsapás során. A legyőzhetetlenség aurája már a múlté,a helyét időnként a váratlan kiszolgáltatottság veszi át.

Távolabbról szemlélve a City nem csupán sebezhetőségének lett az áldozata, hanem saját sikereinek is, hiszen az a fajta presszió, amely a csapatot jellemezte, sok rivális edzőnek is a stílusa lett, évről évre csökken az ellenfél kapuja közelében a védelmek által engedélyezett passzok száma.

Gabriel Jesus labda nélküli játéka is hiányzik (Fotó: AFP)
Gabriel Jesus labda nélküli játéka is hiányzik (Fotó: AFP)


Ugyanakkor, amíg a riválisoknál ez a nyomás növekszik, a Citynél visszább esett. Az első ötben végző csapatok közül mindegyik többször helyezte nyomás alá az ellenfeleket és kevesebb passzt engedett az ellenfelelek támadóinak a kapu előtt. E nélkül pedig problémák keletkeznek a manchesterieknél, és ha a City nem a korábbi intenzitással gyakorolja a letámadásokat, akkor az ellenfelek átjátszhatják a magasra tolt védelmi vonalát. Ha a City visszavesz a presszingből és mélyebben helyezkedik el, akkor a régi kontroll amúgy is elveszik.

Guardiola az izomsérülés miatt nem játszó Gabriel Jesus labda nélküli munkáját hiányolta a meccset követően, rajta kívül többek között Sergio Agüero is sérült – a kulcsjátékosok visszatérésével javulhat a helyzet Manchesterben. A bajnoki cím megszerzésének esélyéhez viszont lényegesen jobban kell kihasználni a lehetőségeiket.

„Ha ki akarják hívni a Liverpoolt, akkor be kell tudni fejezniük a mérkőzéseket” – mondta a korábbi City-védő Micah Richards a Sky Sportsnak a meccs után.

ANGOL PREMIER LEAGUE
4. FORDULÓ
LEEDS UNITED–MANCHESTER CITY 1–1 (0–1)

Leeds, Elland Road, zárt kapuk mögött. Vezette: Dean
Leeds: Meslier – Ayling, Koch, Cooper – Philips – Hélder Costa, Klich (L. Davis, 77.), Dallas, Alioszki (Poveda, a szünetben) – Bamford, Roberts (Rodrigo, 56.). Menedzser: Marcelo Bielsa
Man. City: Ederson – K. Walker, Rúben Dias, Laporte, B. Mendy (Aké, 72.) – Rodri – Ferran Torres (Bernardo Silva, 65.), De Bruyne, Foden, Sterling – Mahrez (Fernandinho, 77.). Menedzser: Pep Guardiola
Gólszerző: Rodrigo (59.), ill. Sterling (17.)

Everton–Brighton 4–2 (Calvert-Lewin 16., Mina 45+2., James 52., 70., ill. Maupay 41., Bissouma 90+2.)
Chelsea–Crystal Palace 4–0
(Chilwell 50., Zouma 66., Jorginho 78., 82. – mindkettő 11-esből)
Newcastle United–Burnley 3–1 (Saint-Maximin 14., Wilson 65., 77. – a másodikat 11-esből, ill. Westwood 61.)

AZ ÁLLÁS
1. Everton 4 4 12–5 +7 12
2. Leicester City 3 3 12–4 +8 9
3. Liverpool 3 3 9–4 +5 9
4. Chelsea 4 2 1 1 10–6 +4 7
5. Leeds United 4 2 1 1 9–8 +1 7
6. Aston Villa 2 2 4–0 +4 6
7. Arsenal 3 2 1 6–4 +2 6
8. Crystal Palace 4 2 2 5–7 –2 6
9. Tottenham 3 1 1 1 6–4 +2 4
10. Manchester City 3 1 1 1 6–7 –1 4
11. Newcastle 3 1 1 1 3–4 –1 4
12. West Ham 3 1 2 5–4 +1 3
13. Manchester United 2 1 1 4–5 –1 3
14. Brighton & Hove Albion 4 1 3 8–10 –2 3
15. Southampton 3 1 2 3–6 –3 3
16. Wolverhampton 3 1 2 3–7 –4 3
17. West Brom 3 1 2 5–11 –6 1
18. Burnley 2 2 2–5 –3 0
19. Sheffield United 3 3 0–4 –4 0
20. Fulham 3 3 3–10 –7 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik