PL: a Chelsea két perc alatt megfordította a meccsét

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.06.21. 19:17
null
Az Aston Villa vezetett az első félidő végén, majd beállt Pulisic, és belelendült Azpilicueta (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 30. fordulójában a Bajnokok Ligája-indulásért küzdő Chelsea idegenben 2–1-re legyőzte a bennmaradásért kaparó Aston Villát.

Pedig a házigazda nem kezdett rosszul, az első félidő végjátékában még a vezetést is megszerezte: jobb oldali beadás után Kortney Hause első próbálkozását Kepa Arrizabalaga még hárította, a kipattanót viszont már bevágta az angol támadó (1–0).

A vendégek az 55. percben kettőt is cseréltek, jött a pályára Ross Barkley és Christian Pulisic is, amivel egy csapásra megváltozott a játék képe.

A 60. percben César Azpilicueta jobb oldali beadása után az amerikai szélső a léc alá lőtt, majd a spanyol védő Olivier Giroud-nak is adott egy gólpasszt – két perc alatt fordított a Chelsea (1–2)!

A házigazdának még a 87. percben volt lehetősége arra, hogy legalább egy pontot megmentsen, de a pillanatokkal korábban beálló Jota a hosszú alsó mellé lőtt.

A mérkőzés összefoglalója

ANGOL PREMIER LEAGUE
30. FORDULÓ
Newcastle United–Sheffield United 3–0 (Saint-Maximin 55., Ritchie 69., Joelinton 78.)
Aston Villa–Chelsea 1–2 (Hause 43., ill. Pulisic 60., Giroud 62.)
KÉSŐBB
Everton–Liverpool 0–0

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 30 27 2 1 66–21 +45 83
2. Manchester City 29 19 3 7 71–31 +40 60
3. Leicester City 30 16 6 8 59–29 +30 54
4. Chelsea 30 15 6 9 53–40 +13 51
5. Manchester United 30 12 10 8 45–31 +14 46
6. Wolverhampton 30 11 13 6 43–34 +9 46
7. Sheffield United 30 11 11 8 30–29 +1 44
8. Tottenham 30 11 9 10 48–41 +7 42
9. Crystal Palace 30 11 9 10 28–32 –4 42
10. Arsenal 30 9 13 8 41–41 0 40
11. Burnley 29 11 6 12 35–40 –5 39
12. Everton 30 10 8 12 37–46 –9 38
13. Newcastle 30 10 8 12 28–41 –13 38
14. Southampton 30 11 4 15 38–52 –14 37
15. Brighton & Hove Albion 30 7 11 12 34–41 –7 32
16. Watford 30 6 10 14 28–45 –17 28
17. West Ham 30 7 6 17 35–52 –17 27
18. Bournemouth 30 7 6 17 29–49 –20 27
19. Aston Villa 30 7 5 18 35–58 –23 26
20. Norwich City 30 5 6 19 25–55 –30 21
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik