PL: a Burnley legyőzésével a Liverpool ismét a top négyben

Vágólapra másolva!
2021.05.19. 23:06
null
Nathaniel Phillips remek védőmunkával és élete első PL-góljával vette ki a részét a sikerből (Fotó: AFP)
A Liverpool 3–0-ra legyőzte idegenben a Burnleyt, ezzel zsinórban kilenc veretlenül megvívott bajnokinál jár az angol élvonalban (Premier League), és a 23. forduló óta először ismét Bajnokok Ligája-indulást érő helyre küzdötte fel magát.

 

Küzdelmes meccs várt a címvédőre a Burnley otthonában, ugyanakkor Jürgen Klopp csapata abban a tudatban léphetett pályára, hogyha nyer, február óta először úgy fejez be egy fordulót, hogy BL-indulást érő helyen áll. Mindez a két évvel ezelőtt még Bajnokok Ligáját nyerő csapat életében aligha jelentéktelen kérdés.

A Pool sorozatban nyolc veretlenül megvívott, és zsinórban négy megnyert meccsel futott neki a találkozónak. Érdekesség, hogy ennél több mérkőzést egyhuzamban 2020 februárja óta nem nyert! A győzelmi helyett viszont ez a több mint egy éves rossz sorozat szakadt meg.

Kellett mindehhez az idény közben fordulóról fordulóra egyre megbízhatóbbá váló Nathaniel Phillip nagyszerű teljesítménye is, aki az első félidőben még csak robotolt, a másodikban aztán megszerezte élete első Premier League-gólját, majd a találatot követően 17 perccel a saját gólvonalán állva mentett óriásit, kifejelve az Alissonon már átszálló labdát a kapu torkából.

Phillips találata már a „vörösök” második gólja volt, a vezetést még az első félidő hajrájában, Firmino találatával ragadták meg a vendégek. A végeredményt a csereként beálló Alex Oxlade-Chamberlain állította be. (0–3)

A találkozón két gólpasszt adó Andrew Robertson a 2017–2018-as évad rajtja óta már 35 asszisztnál jár, ennél több az adott időszakban csak egy PL-labdarúgónak van, Kevin De Bruynének hívják azt a játékost…

A Liverpool egyetlen szívfájdalma a meccs kapcsán legfeljebb az lehet, hogy Mohamed Szalah nem tudott a kapuba találni, így egyelőre 22 góljával holtversenyben vezeti a góllövőlistát Harry Kane-nel. A döntés a Premier League aranycipőjéről éppen úgy az utolsó fordulóra marad, mint a Bajnokok Ligája-indulásról.

Ami még szintén közös a két versenyfutásban: mindkét esetben a liverpooliak kezében van a saját sorsuk.

A kedden a Chelsea otthonában alulmaradó Leicester december óta először nem áll BL-indulást érő helyen, és hacsak nem javít négy gólnyit a Liverpoolhoz viszonyított relatív gólkülönbségén, akkor csak a Pool vagy a Chelsea pontvesztése esetén kapaszkodhat vissza a legjobb négy közé a 38. fordulóban.

A Liverpoolra a Crystal Palace, a Chelsea-re az Aston Villa, a Leicesterre a Tottenham vár az utolsó fordulóban.

A kora esti mérkőzésekről itt olvashat!

ANGOL PREMIER LEAGUE
37. FORDULÓ
Burnley–Liverpool 0–3
(Roberto Firmino 43., N. Phillips 52., Oxlade-Chamberlain 89.)
West Bromwich Albion–West Ham United 1–3 (Matheus Pereira 27., ill. Soucek 45+1., Ogbonna 82., Antonio 88.)
Korábban
Everton–Wolverhampton Wanderers 1–0 (Richarlison 48.)
Newcastle United–Sheffield United 1–0 (Willock 45+4.)
Tottenham Hotspur–Aston Villa 1–2 (Bergwijn 8., ill. Reguilón 20. – öngól, Watkins 39.)
Crystal Palace–Arsenal 1–3 (Benteke 62., ill. Pépé 35., 90+5., Martinelli 90+1.)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 37 26 5 6 78–32 +46 83
2. Manchester United 37 20 11 6 71–43 +28 71
3. Chelsea 37 19 10 8 57–34 +23 67
4. Liverpool 37 19 9 9 66–42 +24 66
5. Leicester City 37 20 6 11 66–46 +20 66
6. West Ham United 37 18 8 11 59–47 +12 62
7. Tottenham 37 17 8 12 64–43 +21 59
8. Everton 37 17 8 12 47–43 +4 59
9. Arsenal 37 17 7 13 53–39 +14 58
10. Leeds United 37 17 5 15 59–53 +6 56
11. Aston Villa 37 15 7 15 53–45 +8 52
12. Wolverhampton Wanderers 37 12 9 16 35–50 –15 45
13. Crystal Palace 37 12 8 17 41–64 –23 44
14. Southampton 37 12 7 18 47–65 –18 43
15. Newcastle United 37 11 9 17 44–62 –18 42
16. Brighton & Hove Albion 37 9 14 14 40–44 –4 41
17. Burnley 37 10 9 18 33–54 –21 39
18. Fulham 37 5 13 19 27–51 –24 28
19. West Bromwich Albion 37 5 11 21 34–73 –39 26
20. Sheffield United 37 6 2 29 19–63 –44 20
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik