National League: a sokat kritizált kapus lett a hős, rangadót nyert a Wrexham

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.04.10. 18:33
null
Nyolchetes PR-igazolásnak nevezték, de Foster egy kivédett tizenegyessel vezette győzelemre a Wrexhamet (Fotó: Getty Images)
A Ryan Reynolds, Rob McElhenney duó által birtokolt Wrexham hazai környezetben 3–2-re legyőzte a közvetlen rivális Notts Countyt az angol ötödosztályú labdarúgó-bajnokság (National League) 43. fordulójában, és a megszerzett három ponttal karnyújtásra került a bajnoki címtől.

 

Az angol ötödosztály bajnoki címéért rendkívül kiélezett harc folyik, hiszen a mérkőzést megelőzően a tabella élén jelenleg a 42 meccs után 100 pontnál és 106 szerzett gólnál járó Notts County állt, míg a Halifax elleni vereséggel a Wrexham visszacsúszott a második helyre, s egymeccses hátránnyal állt ugyancsak 100 ponttal és 106 szerzett góllal, a ligából pedig egyenes ágon csak az aranyérmes jut fel, a 2–7. helyezettek rájátszást vívnak a negyedosztályba kerülésért.

A hazai pályán, telt ház előtt lejátszott mérkőzésen (amelyet Reynolds a helyszínen tekintett meg) a Wrexham kapujában – az elmúlt időszakban kapott szurkolói kritikák dacára – a 39 éves, visszavonulása után reaktivált kapus, Ben Foster állt. A csapatok sokáig nem tudtak gólt szerezni, de az első félidő végén Bajner Bálint korábbi együttese került előnybe: John Bostock védhetetlenül tekert Foster kapujába szabadrúgásból (VIDEÓ ITT).

A kapott gól felrázta a hazai együttest, a szünet után Mullin megszerezte az egyenlítő találatot (VIDEÓ ITT), majd 20 perccel később Mendy révén már a vezetést is átvette a Wrexham. A világ legrégebbi, ma is létező profi labdarúgóklubjának számító Notts County ennek dacára nem adta fel, és Cameron csukafejesével kiegyenlített (VIDEÓ ITT). Két perccel később viszont ismét az eredmény után futott a nottinghami alakulat, miután egy védelmi hibát Lee góllal büntetett (VIDEÓ ITT).

Már sokan elkönyvelték a hazai sikert, de a mérkőzés még tartogatott egy drámai fordulatot: a hosszabbítás 7. percében tizenegyest rúghattak a vendégek. Scott büntetőjét azonban a sokat kritizált Ben Foster kivédte – a Wrexham nyert, és átvette a vezetést a National League tabelláján.

 


 

ANGOL NATIONAL LEAGUE (V. osztály)
Wrexham–Notts County 3–2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik