Nagyot Kloppan? A Liverpool célja a bajnoki cím

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2017.08.07. 20:40
null
Hopp vagy kopp? Sorsdöntő idény előtt áll a Liverpool (Fotó: AFP)
Tart a fesztiválok dandárja, végre felértékelődik a tanári pálya, kezdődik a gyümölcsvita a lekvár- és a pálinkalobbi között, mosolyogva nyitjuk fel a gázszámlás borítékot, legszívesebben elutaznánk last minutébe, túl vagyunk minden idők legjobb alapozásán, és mint a bolond, dolgozunk, hogy majd kicsit pihenhessünk – azaz idén is elérkeztünk a nyári átigazolási idényhez. Szokásunk szerint az angolokkal kezdjük heti transzferkörképünket.


Azt nem lehet mondani, hogy nem tesz meg sokat a LIVERPOOL FC új, elődjéhez hasonlóan amerikai tulajdonosa (de furcsa ezt leírni), a Fenway Sports Group, amely szerény számításunk szerint 250 millió eurót költött erősítésekre tisztán, azaz az eladásokon felül – cserébe jött szép sorban egy nyolcadik, egy hetedik, egy második, egy hatodik, egy nyolcadik és legutóbb egy negyedik hely.

No és egy 2012-es Ligakupa-győzelem.

Nem lehet azt sem mondani, hogy évről évre szétkapkodnák a Poolt, mint hűtőpultból az akciós karajt, igazi vérveszteségnek csak Luis Suárez és Raheem Sterling eladása, a Christian Bentekével és Mario Balotellivel való befürdés, no és a Steven Gerrard, Jamie Carragher kettős visszavonulása számított. A klub szép lassan elengedte magyar fiataljait, Bogdán Ádám pedig nem tudott élni a lehetőséggel, pontosabban őszintén bízunk benne, hogy egyelőre nem tudott élni a lehetőséggel.

Érdekes, hogy Ian Rush, Robbie Fowler, Kevin Keegan, John Aldridge, Peter Beardsley, John Barnes, Kenny Dalglish, Michael Owen, no és Luis Suárez, valamint Fernando Torres egykori klubja mennyire kifogyott a vérbeli gólvágókból, az utóbbi években Fabio Borini, Andy Carroll, Rickie Lambert és Iago Aspas sem tudta beírni magát a históriás énekekbe, továbbá Danny Ings és Divock Origi sem éppen a legjobb úton halad a legendává válás felé.

Mi sem jellemzőbb, mint hogy Jürgen Klopp idén nyári nagy csatárfogása a Chelsea tartalékjai közül elhappolt tizenkilenc éves Dominic Solanke, aki elméletileg ingyen érkezett, de jár még érte a manapság aprópénznek számító két-hárommillió eurónyi képzési hozzájárulás.

A legényke dúskálhat a válogatott ajánlatok között: anyai nagymamája trinidadi, édesapja nigériai, édesanyja indiai, jelenleg egyébként az angol utánpótlás-válogatottak oszlopos tagja.

Érdekes, hogy rajta kívül középcsatárral csupán a brémai Max Krusével, a gremiós Luannal és a bordeaux-i Gaëtan Laborde-dal tárgyalt, de inkább csak tárgyalgatott a lapok szerint a klub, és a csatárokkal kapcsolatos pletykák kis száma nem anyagiakra vezethető vissza, hanem Klopp döntésére, a kerettel való elégedettségére.

Amikor még minden szép volt: Babel (balra) Rafa Benítezzel és Josszi Benajunnal (Fotó: AFP)
Amikor még minden szép volt: Babel (balra) Rafa Benítezzel és Josszi Benajunnal (Fotó: AFP)

Szélsőkben például máris bővelkedik a klub, de felmerült még a monacói Thomas Lemar neve is – érte hetvenmillió eurót kérnek a hercegségbeliek, és van is ennyi pénze a liverpooli csapatnak, hiszen éppen ennyit kínált a Lipcsének Naby Keitáért, akit azonban csodamód nem adtak el neki.

Egykori együttesétől, a Dortmundtól érdekes módon éppen a szélső Emre Mor iránt mutat transzferológiai érdeklődést Klopp, és a mester egy német lap szerint beállt a sorba a Bayern Münchennél a Renato Sanches feliratú kapu alá. Lemar mellett a C-terv nem akárki: az interes Gabriel Barbosa.

Egyelőre szorosan tartja a Pool Philippe Coutinhót, aki többek szerint tökéletes Neymar-helyettes lenne Barcelonában. Klopp kerek-perec kijelentette, Coutinho marad – kérdés, egy esetlegesen százhúszmillió eurón felüli ajánlatra mit válaszolnak az amerikai főnökök... Egyesek már azt is tudni vélik, ki lenne a keretben Coutinho utóda a Poolnál: a dortmundi Christian Pulisic, a Coutinho-ügyet pedig össze lehetne kötni Rafinha sorsának fonalával is, mert a brazil középpályás már régi Liverpool-célpont. Sőt a Don Balón egészen odáig merészkedett, hogy nem is Rafinha, vagy nem csak Rafinha, hanem Ivan Rakitic és André Gomes (is) a cserealap...

A B-terv a Coutinho-örökség ügyében a West Ham Manuel Lanzinije, a C a Schalke Max Meyere.

Ha már La Liga: szintén Don Balón-információ, hogy ha Kylian Mbappét megveszi a Real Madrid, és nem Gareth Bale-t adja el, hanem Karim Benzemát, akkor vevő lenne a francia csatárra Klopp is, ám ennek a forgásnak igen kicsi a valószínűsége – sokan ezt éppen olyan pletykának tartják, mint korábban Neymar vagy Leonardo Bonucci nyári klubváltását...

Felmerült még a brit sajtóban Diego Costa kölcsönkérése a Chelsea-től, persze kérdés, hogy a londoniak miért éppen egyik riválisukkal tegyenek jót, és miért éppen kölcsönügylet keretében.

Őrületes pénzt kér a Southampton a hatalmas bekkéért, Virgil van Dijkért, aki maga is távozni akar, és tesz is lépéseket ezért, például összevész lassan mindenkivel a „szenteknél", csakhogy klubja inkább a Chelsea-től remél érte több pénzt, ötvenmilliós magasságban... Tárgyalt a liverpooli egylet a lyoni Emanuel Mammana ügyében is, ám őt elhappolta a Zenit, míg az Atlético Madrid hátvédje, José Giménez túl sokba kerülne most. Még a végén Klopp kibékül Mamadou Sakhóval...

Lehetséges erősítés a Rennes középső középpályása, csapatkapitánya, Benjamin André, akiért 16-17 millió eurót kér játékjogának tulajdonosa, és erre a posztra némileg meglepő módon felvetődött az interes Geoffrey Kondogbia neve is.

Sokkal olcsóbbak lennének, mint Szergej Milinkovics-Szavics, akiért a Lazio kerek ötvenmillió eurót kért első felindulásában.

Távozhat Alberto Moreno, akiért a Watford érdeklődik (a Nice közben kikosarazta az Intert és a Napolit a szintén balbekk, Klopp-célpont Dalbert ügyében), valamint felmerült Moreno helyére, ha távozik egyáltalán, a hoffenheimes Jeremy Toljan is, a Watford Lazar Markovicsért tízmillió eurót fizetne, de a Hull Cityvel egyetemben, ám a Fiorentina rájuk licitálthat. Az Inter szerint Sadio Mané kiváló Ivan Perisic-helyettes lehetne, Emre Can állítólag már meg is egyezett a Juventusszal, a vételár harmincmillió euró körüli lehet, Divock Origit pedig a Monaco, Olympique Lyon, Marseille trió látná szívesen a soraiban.

A Hannover bejelentkezett egy meg nem nevezett játékosért, miközben Sheyi Ojóra a Fulham és a Middlesbrough is vevő lenne.

Kalle Riedle (jobbra) és Robbie Fowler között egy tehetséges WHU-fiatal... (Fotó: AFP)
Kalle Riedle (jobbra) és Robbie Fowler között egy tehetséges WHU-fiatal... (Fotó: AFP)

 

Gyanúnk szerint már erősen zizeg a kedves olvasó feje a sok pletykától, nézzük gyorsan a száraz tényeket!

Távozott a Klopp-bandából két védekező középpályás, Lucas Leiva (Lazio) és Kevin Stewart (Hull City), a jobbhátvéd Andre Wisdom (Derby County), utóbbi kollégáját, Connor Randallt kölcsönkapta a Hearts, a veterán kapus, Alexander Manninger pedig visszavonult.

Ezeket bőven ellensúlyozza, hogy megérkezett a Serie A-ban magát összeszedő Mohamed Szalah az AS Romától, 42 millió euróért, nyolcmilliónyi bónuszlehetőséggel, ő ugyebár mindkét szélen bevethető, de még középső támadó középpályásként is.

Az új balhátvéd a skót Andrew Robertson lehet, érte kilencmilliót kasszírozott a Hull City most, és reménykedhet egy további 2.3 milliós összegben (Robertson 2013-ban még a skót negyedik vonal egyik lelkes amatőrje volt), Solanke-ról meg már szóltunk – és ennyi.

Ezért is mondta Klopp, hogy augusztus végéig nyitott szemmel járják a világot, nincs kizárva még pár igazolás, főleg, hogy miután Daniel Sturridge könnyebben megsérült, Adam Lallana jó három hónapra kidőlt. Szakértők és szurkolók szerint kellene egy klasszis kapus is, vagy ahogyan a talkSPORT szakértője kiáltott fel: Te jó ég, lehet, hogy Danny Ward pillanatnyilag a legjobb kapusunk?

Erre később még visszatérünk, idézzük inkább a nagy Ian Rusht, aki szerint nem lesz bajnok a Liverpool, ha nem szerez egy olyan támadót, aki képes idényenként 25 gólt vágni, és szerinte jelenleg csak a Chelsea-nek meg a Manchester Citynek van ilyen a keretében. A rushi filozófia szerint a „vörösök” házi gólkirálya eljuthat tíz-tizenöt bajnoki találatig, de ez édeskevés az aranyneműhöz.

Igen, a cél a Premier League-elsőség, ezt maga Klopp is elismerte:

„A bajnoki címért fogunk küzdeni, nem futhatunk neki az idénynek célkitűzés nélkül. Megvannak a céljaink, és ehhez a nagyon jó csapat. Az elmúlt idényben kicsit balszerencsések voltunk, tudunk az eddigieknél jobban is játszani. Reméljük, minden klappol majd, nem is olyan sokat kell fejlődnünk, hogy elérjük a céljainkat".

Nem is olyan rossz, de elég a bajnoki címre? (Transfermarkt)
Nem is olyan rossz, de elég a bajnoki címre? (Transfermarkt)

PREMIER LEAGUE, NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK
2017

ARSENAL
Érkezett:
Alexandre Lacazette (Olympique Lyon, 53.000.000 euró), Sead Kolasinac (Schalke, ingyen)
Kölcsönből vissza: Jack Wilshere (Bournemouth), Calum Chambers (Middlesbrough), Krystian Bielik (Birmingham City), Chuba Akpom (Brighton), Joel Campbell (Sporting CP), Wojciech Szczesny (AS Roma)
Távozott: Yaya Sanogo (Toulouse, ingyen), Chris Willock (Benfica, i.), Wojciech Szczesny (Juventus, 12.200.000)
Kölcsönbe: Emiliano Martínez (Getafe)

BOURNEMOUTH
Érkezett: Nathan Aké (Chelsea, 22.800.000), Asmir Begovic (Chelsea, 11.500.000), Jermain Defoe (Sunderland, i.)
Kölcsönből vissza: Marc Wilson (West Bromwich), Emerson Hyndman (Rangers), Lewis Grabban (Reading)
Távozott:

Kölcsönbe: Lewis Grabban (Sunderland)
Kölcsönből vissza: Jack Wilshere (Arsenal)

BURNLEY
Érkezett:
Charlie Taylor (Leeds United, i.), Jonathan Walters (Stoke City, 2.300.000), Jack Cork (Swansea, 9.100.000), Phil Bardsley (Stoke City, 840.000)
Kölcsönből vissza: Rouwen Hennings (Fortuna Düsseldorf), Chris Long (Bolton Wanderers), Fredrik Ulvestad (Charlton), Michael Kightly (Burton)
Távozott: Michael Keane (Everton, 28.500.000), George Boyd (Sheffield Wednesday, i.), Rouwen Hennings (Fortuna Düsseldorf, i.), Joey Barton (eltiltva), Michael Kightly (Southend United, i.), Tendayi Darikwa (Nottingham Forest)

BRIGHTON & HOVE ALBION
Érkezett: Mathew Ryan (Valencia, 6.000.000), Pascal Gross (Ingolstadt, 3.000.000), Markus Suttner (Ingolstadt, 4.500.000), Mathias Normann (FK Bodö/Glimt), Ales Mateju (Viktoria Plzen, 2.500.000)
Kölcsönbe: Isaiah Brown (Chelsea)
Kölcsönből vissza: Henrik Björdal (IFK Göteborg), Kazenga LuaLua (Queens Park), Elvis Manu (Go Ahead Eagles), Rohan Ince (Swindon Town)
Távozott:
David Stockdale (Birmingham City, i.), Vegard Forren (Molde, i.), Casper Ankergren (visszavonult), Elvis Manu (Genclerbirligi, i.)
Kölcsönbe: Oliver Norwood (Fulham)
Kölcsönből vissza: Chuba Akpom (Arsenal), Sébastien Pocognoli (West Bromwich)

CHELSEA
Érkezett:
Willy Caballero (Manchester City, i.), Antonio Rüdiger (AS Roma, 35.000.000), Tiemoué Bakayoko (AS Monaco, 40.000.000), Álvaro Morata (Real Madrid, 65.000.000)
Kölcsönből vissza: Nathan (Vitesse), Bertrand Traoré (Ajax), Mario Pasalic (Milan), Juan Cuadrado (Juventus), Marco van Ginkel (PSV), Wallace Oliveira (Gremio), Abdul Rahman Baba (Schalke), Michael Hector (Eintracht Frankfurt), Matt Miazga (Vitesse), Andreas Christensen (Borussia Mönchengladbach), Matej Delac (Mouscron), Kenneth Omeruo (Alanyaspor), Christian Atsu (Newcastle United), Lewis Baker (Arnheim), Loic Rémy (Crystal Palace), Lucas Piazón (Fulham), Tomás Kalas (Fulham), Isaiah Brown (Huddersfield)
Távozott: Nathan Aké (Bournemouth, 22.800.000), Juan Cuadrado (Juventus, 20.000.000), Asmir Begovic (Bournemouth, 11.500.000), Bertrand Traoré (Olympique Lyon, 10.000.000), Christian Atsu (Newcastle United, 7.500.000), John Terry (Aston Villa, i.), Dominic Solanke (Liverpool, i.), Nathaniel Chalobah (Watford, 5.700.000), Nemanja Matics (Manchester United, 44.700.000)
Kölcsönbe: Todd Kane (Groningen), Tammy Abraham (Swansea), Marco van Ginkel (PSV), Lucas Piazón (Fulham), Ruben Loftus-Cheek (Crystal Palace), Ola Aina (Hull City), Kurt Zouma (Stoke City), Matt Miazga (Vitesse), Jamal Blackman (Sheffield United), Tomás Kalas (Fulham), Michael Hector (Hull City), Isaiah Brown (Brighton), Mario Pasalic (Szpartak Moszkva)

CRYSTAL PALACE
Érkezett:
Jairo Riedewald (Ajax, 9.000.000)
Kölcsönből vissza: Kwesi Appiah (Viking Stavanger), Hiram Boateng (Northampton), Jordon Mutch (Reading), Jonathan Williams (Ipswich)
Kölcsönbe: Ruben Loftus-Cheek (Chelsea)
Távozott: Kwesi Appiah (Wimbledon, i.), Zeki Fryers (Barnsley, i.), Jonathan Benteke (szl.), Mathieu Flamini (szl.), Joe Ledley (szl.), Fraizer Campbell (Hull City, i.), Steve Mandanda (Olympique Marseille, 3.000.000)
Kölcsönből vissza: Loic Rémy (Chelsea), Mamadou Sakho (Liverpool)

EVERTON
Érkezett:
Michael Keane (Burnley, 28.500.000), Jordan Pickford (Sunderland, 28.500.000), Davy Klaassen (Ajax, 27.000.000), Henry Onyekuru (Eupen, 8.000.000), Sandro Ramírez (Málaga, 6.000.000), Wayne Rooney (Manchester United), Cuco Martina (Southampton, i.)
Kölcsönből vissza: Gerard Deulofeu (Milan), Tom Cleverley (Watford), Shani Tarashaj (Eintracht Frankfurt), Aiden McGeady (Preston), Leandro Rodríguez (Beveren), Brendan Galloway (West Bromwich), Tyias Browning (Preston), Oumar Niasse (Hull City)
Távozott: Gerard Deulofeu (Barcelona, 12.000.000), Tom Cleverley (Watford, 9.300.000), Arouna Koné (Sivasspor, i.), Romelu Lukaku (Manchester United, 84.700.000), Aiden McGeady (Sunderland, 280.000)
Kölcsönbe: Brendan Galloway (Sunderland), Henry Onyekuru (Anderlecht), Tyias Browning (Sunderland)
Kölcsönből vissza:Enner Valencia (West Ham)

HUDDERSFIELD TOWN
Érkezett:
Steve Mounié (Montpellier, 13.000.000), Tom Ince (Derby County, 9.100.000), Aaron Mooy (Manchester City, 9.100.000), Laurent Depoitre (FC Porto, 4.000.000), Scott Malone (Fulham, 3.900.000), Mathias Jörgensen (FC Köbenhavn, 2.700.000), Elias Kachunga (Ingolstadt, 1.300.000), Danny Williams (Reading, i.)
Kölcsönbe: Kasey Palmer (Chelsea), Jonas Lössl (Mainz)
Távozott: Harry Bunn (Bury)
Kölcsönből vissza: Elias Kachunga (Ingolstadt), Aaron Mooy (Manchester City), Kasey Palmer (Chelsea), Isaiah Brown (Chelsea), Danny Ward (Liverpool)

LEICESTER CITY
Érkezett:
Vicente Iborra (Sevilla, 15.000.000), Harry Maguire (Hull City, 13.700.000), Eldin Jakupovic (Hull City, 2.300.000), Kelechi Iheanacho (Manchester City, 27.700.000)
Távozott: Marcin Wasilewski (szl.), Ron-Robert Zieler (VfB Stuttgart, 4.800.000)
Kölcsönbe: Bartosz Kapustka (Freiburg, 500.000)
Kölcsönből vissza: Molla Wague (Granada)

LIVERPOOL
Érkezett:
Mohamed Szalah (AS Roma, 42.000.000), Dominic Solanke (Chelsea, i.), Andrew Robertson (Hull City, 9.000.000)
Kölcsönből vissza: Andre Wisdom (RB Salzburg), Lazar Markovics (Hull City), Jon Flanagan (Burnley), Danny Ward (Huddersfield), Mamadou Sakho (Crystal Palace), Allan (Hertha)
Távozott: Andre Wisdom (Derby County, 2.300.000), Alexander Manninger (visszavonult), Kevin Stewart (Hull City, 4.500.000), Lucas Leiva (Lazio, 5.700.000)
Kölcsönbe: Connor Randall (Hearts)

MANCHESTER CITY
Érkezett:
Bernardo Silva (AS Monaco, 50.000.000), Ederson (Benfica, 40.000.000), Douglas Luiz (Vasco da Gama, 12.000.000), Kyle Walker (Tottenham, 51.000.000), Danilo (Real Madrid, 30.000.000), Benjamin Mendy (AS Monaco, 57.500.000)
Kölcsönből vissza: Luke Brattan (Melbourne City), Marlos Moreno (Deportivo La Coruna), Joe Hart (Torino), Bruno Zuculini (Hellas Verona), Enes Ünal (Twente), Olekszandr Zincsenko (PSV), Eliaquim Mangala (Valencia), Samir Nasri (Sevilla), Rubén Sobrino (Alavés), Wilfried Bony (Stoke), Aaron Mooy (Huddersfield), Patrick Roberts (Celtic), Jason Denayer (Sunderland), Olivier Ntcham (Genoa), Anthony Cáceres (Melbourne City)
Távozott: Enes Ünal (Villarreal, 14.000.000), Aaron Mooy (Huddersfield, 9.100.000), Rubén Sobrino (Alavés, 2.000.000), Pablo Zabaleta (West Ham, i.), Willy Caballero (Chelsea, i.), Gaël Clichy (Basaksehir, i.), Jesús Navas (szl.), Bacary Sagna (szl.), Nolito (Sevilla, 9.000.000), Bruno Zuculini (Hellas Verona), Alekszandar Kolarov (AS Roma, 5.000.000), Fernando (Galatasaray, 5.250.000), Kelechi Iheanacho (Leicester City, 27.700.000), Jesús Navas (Sevilla, i.)
Kölcsönbe: Joe Hart (West Ham, 2.300.000), Anthony Cáceres (al-Vaszl), Aleix García (Girona), Marlos Moreno (Girona), Douglas Luiz (Girona)

MANCHESTER UNITED
Érkezett:
Victor Lindelöf (Benfica, 35.000.000), Romelu Lukaku (Everton, 84.700.000), Nemanja Matics (Chelsea, 44.700.000)
Kölcsönből vissza: Guillermo Varela (Eintracht Frankfurt), Andreas Pereira (Granada), Adnan Januzaj (Sunderland)
Távozott: Zlatan Ibrahimovic (szl.), Wayne Rooney (Everton), Adnan Januzaj (Real Sociedad, 8.500.000)
Kölcsönbe: Sam Johnstone (Aston Villa), Cameron Borthwick-Jackson (Leeds United)

NEWCASTLE UNITED
Érkezett:
Florian Lejeune (Eibar, 10.000.000), Christian Atsu (Chelsea, 7.500.000), Javier Manquillo (Atlético Madrid, 5.000.000), Jacob Murphy (Norwich City, 11.300.000)
Kölcsönbe: Mikel Merino (Borussia Dortmund, 3.000.000)
Kölcsönből vissza: Florian Thauvin (Olympique Marseille), Henri Saivet (St.-Étienne), Kevin Mbabu (Young Boys), Tim Krul (AZ), Siem de Jong (PSV), Emmanuel Riviere (Osasuna), Adam Armstrong (Barnsley)
Távozott: Florian Thauvin (Olympique Marseille, 11.000.000), Sammy Ameobi (Bolton, i.), Vurnon Anita (Leeds United, i.), Haris Vuckic (Twente, i.), Kevin Mbabu (Young Boys), Lubomir Satka (DAC), Yoan Gouffran (Göztepe, i.)
Kölcsönbe: Matz Sels (Anderlecht), Adam Armstrong (Bolton Wanderers), Ivan Toney (Wigan)
Kölcsönből vissza: Christian Atsu (Chelsea)

SOUTHAMPTON
Érkezett:
Jan Bednarek (Lech Poznan, 6.000.000)
Kölcsönből vissza: Paulo Gazzaniga (Rayo Vallecano), Sam Gallagher (Blackburn)
Távozott: Jay Rodríguez (West Bromwich, 13.700.000), Cuco Martina (Southampton, i.), Martín Cáceres (Hellas Verona, i.)
Kölcsönbe:
Harrison Reed (Norwich City)
Kölcsönből vissza: Mouez Hassen (Nice)

STOKE CITY
Érkezett:
Josh Tymon (Hull City, i.), Darren Fletcher (West Bromwich, i.)
Kölcsönbe: Kurt Zouma (Chelsea)
Kölcsönből vissza: Bojan Krkic (Mainz), Joselu (Deportivo La Coruna), Philipp Wollscheid (Wolfsburg), Jakob Haugaard (Wigan)
Távozott:
Charlie Adam (szl.), Shay Given (szl.), Jonathan Walters (Burnley, 2.300.000), Marko Arnautovic (West Ham, 22.300.000), Glenn Whelan (Aston Villa, 1.700.000), Phil Bardsley (Burnley, 840.000)
Kölcsönbe: Bruno Martins Indi (FC Porto), Wilfried Bony (Manchester City)

SWANSEA CITY
Érkezett:
Roque Mesa (Las Palmas, 12.500.000), Erwin Mulder (Heerenveen, i.)
Kölcsönbe: Tammy Abraham (Chelsea)
Kölcsönből vissza: Bafétimbi Gomis (Olympique Marseille), Franck Tabanou (Granada), Kyle Bartley (Leeds United), Modou Barrow (Leeds United), Marvin Emnes (Blackburn), Matt Grimes (Leeds United)
Távozott: Bafétimbi Gomis (Galatasaray, 2.500.000), Franck Tabanou (Guingamp, i.), Gerhard Tremmel (visszavonult), Marvin Emnes (szl.), Jack Cork (Burnley, 9.100.000), Modou Barrow (Reading, 1.700.000)
Kölcsönbe: Jordi Amat (Real Betis), Borja Bastón (Málaga)

TOTTENHAM HOTSPUR
Érkezett:
Kölcsönből vissza: Federico Fazio (AS Roma), Clinton N’Jie (Olympique Marseille), Nabil Bentaleb (Schalke)
Távozott:
Nabil Bentaleb (Schalke, 19.000.000), Clinton N’Jie (Olympique Marseille, 7.000.000), Federico Fazio (AS Roma, 3.200.000), Kyle Walker (Manchester City, 51.000.000)
Kölcsönbe: Josh Onomah (Aston Villa)
Kölcsönből vissza: Pau López (Espanyol)

WATFORD
Érkezett:
Tom Cleverley (Everton, 9.300.000), Will Hughes (Derby County, 9.100.000), Kiko Femenia (Deportivo Alavés, i.), Nathaniel Chalobah (Chelsea, 5.700.000)
Kölcsönből vissza: Steven Berghuis (Feyenoord), Obbi Oulare (Willem II), Sven Kums (Udines), Mathias Ranégie (Udinese), Mario Suárez (Valencia), Juan Carlos Paredes (Olympiakosz), Jerome Sinclair (Birmingham City), Tom Hoban (Blackburn)
Távozott: Sven Kums (Anderlecht, 6.500.000), Mathias Ranégie (szl.), Ogo Obi (szl.), Mario Suárez (Kujcsou Csecseng), Steven Berghuis (Feyenoord, 6.500.000), Juan Carlos Paredes (szerződését felbontották)
Kölcsönbe: Uche Agbo (Standard Liege), Obbi Oulare (Royal Antwerpen)
Kölcsönből vissza: Camilo Zúniga (Napoli), M’Baye Niang (Milan), Tom Cleverley (Everton)

WEST BROMWICH ALBION
Érkezett:
Jay Rodríguez (Southampton, 13.700.000), Csang Ju-ning (Vitesse, 9.000.000)
Kölcsönbe: Ahmed Hegazi (el-Ahli, 1.000.000)
Kölcsönből vissza: Callum McManaman (Sheffield Wednesday), Sébastien Pocognoli (Brighton), Craig Gardner (Birmingham City)
Távozott: Craig Gardner (Birmingham City, 1.750.000), Sébastien Pocognoli (Standard Liege, i.), Darren Fletcher (Stoke City, i.)
Kölcsönbe: Csang Ju-ning (Werder Bremen)
Kölcsönből vissza: Marc Wilson (Bournemouth), Brendan Galloway (Everton)

WEST HAM UNITED
Érkezett: Pablo Zabaleta (Manchester City, i.), Marko Arnautovic (Stoke City, 22.300.000), Javier Hernández (Bayer Leverkusen, 17.800.000)
Kölcsönbe: Joe Hart (Manchester City, 2.300.000)
Kölcsönből vissza: Reece Burke (Wigan), Reece Oxford (Reading), Stephen Hendrie (Blackburn), Enner Valencia (Everton)
Távozott: Havard Nordtveit (Hoffenheim, 7.000.000), Stephen Hendrie (Southend United, i.), Raphael Spiegel (Boavista, i.), Álvaro Arbeloa (visszavonult), Enner Valencia (Tigres UANL, 5.700.000), Darren Randolph (Middlesbrough, 5.600.000), Ashley Fletcher (Middlesbrough, 7.300.000)
Kölcsönbe: Reece Oxford (Borussia Mönchengladbach), Josh Cullen (Bolton Wanderers), Reece Burke (Bolton Wanderers)
Kölcsönből vissza: Jonathan Calleri (Deportivo Maldonado), Gökhan Töre (Besiktas)

AZ ÉLVONALBÓL KIESETT CSAPATOK

HULL CITY
Érkezett:
Liam Edwards (Swansea U18), Kevin Stewart (Liverpool, 4.500.000), Fraizer Campbell (Crystal Palace, i.), Ondrej Mazuch (Sparta Praha, 2.000.000)
Kölcsönbe: Ola Aina (Chelsea), Michael Hector (Chelsea)
Kölcsönből vissza: Allan McGregor (Cardiff City), Alex Bruce (Wigan)
Távozott: Harry Maguire (Leicester City, 13.700.000), Josh Tymon (Stoke City, i.), Curtis Davies (Derby County), Alex Bruce (szl.), Shaun Maloney (szl.), Tom Huddlestone (Derby County, 2.300.000), Andrew Robertson (Liverpool, 9.000.000), Eldin Jakupovic (Leicester City, 2.300.000), Ahmed Elmohamadi (Aston Villa, 1.100.000)
Kölcsönből vissza: Andrea Ranocchia (Inter), Omar Elabdellaoui (Olympiakosz), Dieumerci Mbokani (Dinamo Kijev), Alfred N’Diaye (Villarreal), Lazar Markovics (Liverpool), Oumar Niasse (Everton)

MIDDLESBROUGH
Érkezett:
Jonathan Howson (Norwich City, 5.650.000), Cyrus Christie (Derby County, 2.800.000), Martin Braithwaite (Toulouse, 11.300.000), Darren Randolph (West Ham, 5.600.000), Ashley Fletcher (West Ham, 7.300.000)
Kölcsönből vissza: Carlos de Pena (Real Oviedo), Jordan Rhodes (Sheffield Wednesday), Alex Baptiste (Preston), Julien De Sart (Derby County)
Távozott: Jordan Rhodes (Sheffield Wednesday, 11.700.000), Viktor Fischer (Mainz, 3.000.000), Brad Guzan (Atlanta United, i.), Julien De Sart (Waregem), Bernardo Espinosa (Girona), Víctor Valdés (szl.), James Husband (Norwich City), Cristhian Stuani (Girona), Carlos de Pena (szerződését felbontották), Gastón Ramírez (Sampdoria, 9.000.000)
Kölcsönbe: Antonio Barragán (Sevilla)
Kölcsönből vissza: Álvaro Negredo (Valencia), Calum Chambers (Arsenal)

SUNDERLAND
Érkezett:
Aiden McGeady (Everton, 280.000), James Vaughan (Bury, 565.000), Jason Steele (Blackburn Rovers, 560.000), Robbin Ruiter (Utrecht, i.)
Kölcsönbe: Tyias Browning (Everton), Brendan Galloway (Everton), Lewis Grabban (Bournemouth)
Kölcsönből vissza: Jeremain Lens (Fenerbahce), Will Buckley (Sheffield Wednesday), Adam Matthew (Bristol City)
Távozott: Jordan Pickford (Everton, 28.500.000), Will Buckley (Bolton, i.), Jermain Defoe (Bournemouth, i.), Victor Anichebe (Pejcsing BG, i.), Steven Pienaar (Bidvest Wits, i.), Jan Kirchhoff (szl.), Joleon Lescott (szl.), Sebastian Larsson (szl.), Vito Mannone (Reading, 2.300.000)
Kölcsönbe: Fabio Borini (Milan), Jeremain Lens (Besiktas, 1.500.000)
Kölcsönből vissza: Javier Manquillo (Atlético Madrid), Jason Denayer (Manchester City), Adnan Januzaj (Manchester United)

Lezárva hétfő délben, vastaggal az elmúlt hét igazolásai.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik